Áprilisi lencse

Majdnem pontosan két évvel ezelőtt is a húsvét utáni sonkafelhasználás volt a téma imbiszen,   úgy látszik, ez egy mindig visszatérő feladat, és nyilván nem csak nálunk. A régi bejegyzés főszereplője a sonkás tészta volt, készült hozzá medvehagymás krém is, és annyit bevallhatok,  hogy bizony ez a mi azonnali válaszunk Herr Paprikával, ha maradék sonkához jutunk. Tehát  és nahát, a 2012-es április sem múlik el majd nélküle. 

A mostani húsvét úgy telt el, hogy fakanalat csak meglehetősen távolról láttam, és mielőtt még azt gondolnák, nem okozott ez ám semmilyen hiánytünetet bennem. Lógattam a lábam, jókat ettem, és vidáman zsákmányoltam nemcsak a megmaradt sonkából, hanem a sonkaléből is, és már akkor eldöntöttem, tavasz ide vagy oda, készül még egy áprilisi lencseleves. Egy ideje az év első napján mindig főzök lencselevest, Oszi ugyanis ragaszkodik a szerencséjéhez, na jó, és persze mi is. Több évre volt szükségem, mire sikerült elhinnem, hogy 8-10 ember nem képes két zacskó lencsét egyszerre elfogyasztani, és amit én kevésnek találok, az a végén úgyis sok lesz. Az idei januári levesemmel viszont még magam is elégedett voltam, stimmelt a minőség és a mennyiség is. Aztán sikerült annyira összebarátkoznom a lencsével, hogy többször készítettem belőle salátát, és tessék, egészen odáig fajult a viszonyunk, hogy még áprilisban is képes az eszembe jutni.

Mielőtt még tovább folytatnám, itt a vége, leves fő.

Sonkalében főtt citromos lencseleves

20 dkg lencse

1 nagyobb vöröshagyma

2-3 sárgarépa

2-3 petrezselyemgyökér

egy kisebb citrom

1 ek liszt

1,5 liter sonkalé

3 babérlevél

őrölt kömény

olaj

2-3 dl tejföl

egy darabka főtt sonka (kinek mennyi maradt, de el is hagyható)

A lencsét húsz percre hideg vízbe áztatjuk. A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. A sárgarépákat és petrezselyemgyökereket megtisztítjuk, vékonyan felkarikázzuk. Egy nagyobb fazékban felmelegítünk kb egy evőkanál olajat, rádobjuk a hagymát, sütjük üvegesedésig. Ha a hagyma már megfelelő, jöhet a leszűrt lencse, átkeverjük, majd rászórjuk a lisztet, kevergetve egy-két percig pirítjuk. Folyamatos keverés mellett a fazékba öntjük a sonkalevet (ha kevésbé intenzív ízt szeretnénk, akkor használjunk kevesebb főzőlevet, és lazítsuk vízzel), majd a levesbe dobjuk a babérleveleket, és adunk hozzá egy teáskanál őrölt köményt. Keverünk, és kb. 8-10 percig alacsony fokozaton főzzük a levest, majd hozzáadjuk adjuk a zöldséget. Keverés után addig főzzük a levest, amíg a lencse, a répa és a petrezselyemgyökér is megpuhul, akkor a jöhet a citrom kifacsart leve és a kockákra vágott főtt sonka. Kóstolunk, ha bármi hiányozna, pótoljuk, mint mindig. Ha esetleg túl sűrű lenne a leves, akkor lazítsuk nyugodtan egy kis vízzel.

Tányér, leves, tetejére egy kis (vagy sok) tejföl, már csak egy kanál hiányzik.

Ha tartalékolnak még sonkát, sonkalevet, akkor főzzenek belőle mondjuk egy ilyen lencselevest. Persze csak akkor, ha felhőtlenül és sima homlokkal tudnak még a sonkára gondolni.

Zöld leves

Gyerekkoromban kevés dolgot találtam kevésbé vonzónak a spenótnál. Na jó, egyre azért emlékszem, ma már megmagyarázhatatlan utálatot éreztem a fehérbabból készült leves iránt. Ne kérdezzék, nem tudom, miért. Én is furcsa lehettem. Vissza a spenóthoz, amit ma már nagyon kedvelek, február végén például úgy próbáltam csillapítani a mindenféle zöld iránti éhségemet, hogy spenótfőzeléket főztem jó sok fokhagymával. A nagy kedvencem azért továbbra is az olívaolajban párolt citromos-fokhagymás spenót. Bármikor, bármihez. Ebben az évben remélem, még szorosabbá válik a kapcsolatunk, ugyanis elszórtam magokat nemcsak a kísérleti kiskertbe, hanem az erkélyen egy cserépbe is. Jelentem, az utóbbiban már megjelentek a miniatűr növények, szóval egyelőre biztató a helyzet. A kertről nincs friss információm, de csupa jóra gondolok.

A mostani leves még nem saját termésből készült, de azért így is nagyon jólesett. Nincs benne semmi különös, leginkább fanyar, és persze nem meghazudtolva önmagam, ismét úgy éreztem, a római kömény jól fog dolgozni benne. Nincs változás, most is így érzem. Levesbetétként vörös lencse szerepel, vele együtt tartalmasabb a leves, de kipróbálhatják persze mással is.

Itt a vége, jön a spenót.

Joghurtos spenótleves 

15 dkg zsenge spenót levél

3 közepes krumpli

3 ek vörös lencse

2 dl natúr joghurt

1 tk római kömény

fél citrom

só

A spenótot alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, salátacentrifugában vagy más módszerrel megszabadítjuk a felesleges folyadéktól, ha szükségesnek látjuk, a nagyobb szárakat levágjuk. A krumplikat megpucoljuk, megmossuk, kisebb darabokra vágjuk, majd egy edénybe rakjuk, felöntjük kb. 8-9 deci forró vízzel (bevallom, nem méregettem, tehát lehet kevesebbel kezdeni, aztán legfeljebb még hígítani). Sózzuk, beleszórjuk a római köményt, majd félig lefedve addig főzzük, amíg a krumplidarabok teljesen megpuhulnak. Akkor levesszük az edényt a tűzhelyről, beleszórjuk a spenótleveleket, átkeverjük, belefacsarunk annyi citromlevet, amennyire szeretnénk, hogy savanykás legyen, állni hagyjuk néhány percig, azután simára turmixoljuk.

A levesbe szórjuk a vörös lencsét, visszatesszük a tűzhelyre, és kb. 8-10 percig, közepes fokozaton főzzük, míg a lencse megpuhul. Az elkészült levesbe keverjük a joghurt felét, kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni. Ha úgy érzik, túl sűrű lenne, adjanak hozzá még egy kevés vizet.

Tányér, leves, tetejére egy kevés joghurt, kanál, eszünk. Úgy három adagra számítsanak.

Egy-kettő-három, mindjárt itt az április. Szeressék a spenótot.

A végére pedig még egy szolgálati közlemény: miután a gasztro.blog.hu 4 év után befejezte működését, készült egy új gasztroblogos gyűjtőoldal, amit itt találhatnak:  http://gasztro-blogok.blogspot.com/.

Lencsesaláta és zöldhiány

Most már erősen jelentkezik a tavaszhiány, és mindenféle tüneteket produkálok. Közeledik a csalánkúra vége, egyik reggel megszámoltam a filtereket, már csak négyet találtam, és volt bennem egy kis enyhe melankólia, amit nem is tudom hogyan magyarázzak. Talán a zöld színe fog hiányozni. Azután egyik nap a boltban először csak kerülgettem az állványt, majd leemeltem két vetőmagos zacskót, és meg is vettem őket, a petrezselyem érthető, de a spenót azért merész vállalkozásnak tűnik. Bár ki tudja, a végén még lesz egy kiskert, meglátjuk, megírom. 

A konyhában is persze csupa olyat szeretnék látni és enni, ami nincs és nem is lesz néhány hétig még, hát türelem, az kellene most nagyon. (Ráadásul beköszöntött a kenyérmentes időszak, így aztán egészen elképesztő sebességgel leszek éhes a szerény reggeli után. Nagyon éhes.) A piacon így azzal próbáltam könnyíteni a helyzeten, hogy megvettem mindent, aminek zöldségformája volt, vagy éppen gyümölcsre hasonlított. Persze csak módjával. Szereztem vérnarancsot is, egy csokor mentát és koriandert, hát innen indult a mai recept, a végeredmény pedig egy egészen remek lencsesaláta lett, és jól olvasták, most éppen megdicsértem magam. Néha azért talán lehet.

Itt a vége, lencse fő.

Mentás-korianderes lencsesaláta 

20 dkg lencse

2 vérnarancs

1 csokor korianderzöld

3-4 ág menta

egy marék dió

fehérborecet

extra szűz olívaolaj 

só

bors

A lencsét 30 percre beáztatjuk, majd leöntjük róla a vizet, egy kisebb fazékba szórjuk, felöntjük újra vízzel, sózzuk, és félig lefedve puhára főzzük. Legyünk figyelmesek, és ne főzzük szét. Miután elkészült, öntsük le a folyadékot, majd engedjünk rá hideg vizet, majd szűrőben alaposan csöpögtessük le a lencsét, és öntsük egy mélyebb tálba. Locsoljunk rá olívaolajat és egy kevés borecetet, óvatosan forgassuk át.

A mentát és koriandert mossuk meg, papírtörlővel itassuk fel a vizet, majd a csipkedjük le a mentaleveleket, a koriandernél csak a szárak végét vágjuk le, majd vágjuk apróra a fűszernövényeket, és szórjuk a lencsére. A vérnarancsokat hámozzuk meg, lehetőleg a fehér részek nagy részét távolítsuk el, majd vágjuk a gerezdeket kisebb darabokra, és adjuk a lencséhez. A diót pirítsuk meg száraz serpenyőben, várjunk, amíg kihűl, majd mozsárban törjük össze, és szórjuk a tálba. Forgassuk össze a salátát, tekerjünk rá egy kis borsot, kóstoljunk, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni.

A vérnarancs természetesen helyettesíthető naranccsal vagy akár mandarinnal is, és a korianderhez sem kell feltétlenül ragaszkodni, a mentát viszont nem hagynám el. Egyenek lencsét, várják a tavaszt, a nap legalább gyakrabban süt, azért nincs okunk panaszra.

Kockázat és naspolya

Minden látszat és felbukkanó üres nap ellenére itt vagyok, csak kicsit leterít néha a november, meguntam a fényhiányt és a kitartó fejfájást is. Panaszból nincs tovább, nyilván nem vagyok egyedül ezzel, de azért ennyi még válasz és fejsimogatás nélkül is jólesett.

A mai szereplő hirtelen mozdulatok láncolatából született, az elején nem is tudtam, mi várható a végén, és egyáltalán lesz-e kedvem megenni, de kell néha egy kis konyhai kockáztatás. Pannitól kaptunk sült csirkét, ami remek és kedvelt nálunk, de talán abban egyetértünk, hogy a legjobb, amikor még ropog az a bőr. Gondoltam hát, legyen belőle saláta, és mivel Herr Paprika kiváló változatát én leginkább megvárom és megeszem, ezért megpróbálkoztam egy újjal. A naspolya adta magát, kaptunk egy meglehetősen nagy adagot, akadtak benne már bőven megpuhult darabok, így jött az ötlet, hogy öntet készüljön belőle. A naspolya egyébként furcsa külseje ellenére remek gyümölcs, édeskés íze engem leginkább az almáéra emlékeztet, emellett pedig magas a vitamintartalma, szóval ilyen szigorú időben nem árt megenni belőle néhányat. Ha nyersen nem szimpatikus, akkor főzhetünk belőle lekvárt, akár más gyümölcsökkel együtt, kiváló sűrítőnek, ugyanis magas a pektintartalma. Én is tervezek még egyéb főzési akciókat, ha beválnak, beszámolok. Most a naspolya mellé mandarin társult, hogy legyen az édes mellett egy kis savanykás íz, a saláta pedig abból készült, amit adott éppen a kamra.

Itt a vége, jön a recept.

Csirkesaláta naspolyás-mandarinos öntettel

40-50 dkg sült csirke (mell, comb, lehetőleg bőrrel együtt)

1 kisebb zellergumó fele

fél kávésbögre vörös lencse

1 marék dió

1 tk koriandermag

2 naspolya

1-2 mandarin

extra szűz olívaolaj

só

bors

A zellergumót meghámozzuk, az egyik felét kis kockákra vagy vékony csíkokra vágjuk, a másikat eltesszük egy másik alkalomra. A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, várunk, amíg kihűl, majd száraz serpenyőben összetörjük. A lencsét kevés sós vízben megfőzzük (figyelem, ne legyen szétesős a végeredmény), ha kész, leöntjük róla a vizet, félretesszük.

Az öntethez a naspolyák héját lehúzzuk, majd egy kisebb tálban villával összetörjük, az esetleges keményebb darabokat eltávolítjuk, majd belefacsarjuk a mandarin levét, adunk hozzá egy csipet  sót és frissen őrölt borsot, majd lassan öntünk hozzá annyi olívaolajat, hogy a végeredmény krémes, egynemű és megfelelően folyékony legyen. Közben persze keverünk szorgalmasan. A végén kóstolunk, ha bármi hiányozna, lehet pótolni.

A koriandert mozsárban összetörjük. A csirkehúst csíkokra vágjuk. Serpenyőben felmelegítünk egy kevés olajat, beletesszük a húst és az összetört koriandert, néhány percig kevergetve pirítjuk. Most már csak egy lépés: hús, zeller, dió, lencse, tetejére naspolyás-mandarinos öntet, keverés és villa. Úgy két adagra számítsanak.

 

Ha találkoznak naspolyával, ne habozzanak, ha pedig napfénnyel, küldjenek egy adagot nekem is. Örülni fogok.

Naspolyáról itt és itt olvashatnak.

Szezont zárunk: sárguló vörös

Imbisz újra itt, ahogy én is, túl egy jó hangulatú baráti megmozduláson, esti koccintáson, reggeli kávén, kártyázáson, célzáson, dobáson, nyerésen és vesztésen, nevetésen. Lezártuk a a helyszínhez kötődő szezont, amit el sem kezdtünk májusban, mondhatnám, hogy mindenféle okok folytán, de hát igazából az én ballépésem miatt, aminek szerencsére most már egyre halványabb nyomát érzem. Szóval jó volt együtt, örültem, próbáltam duplán, hogy minden pótlásra kerüljön. Majdnem minden.

Túl vagyunk egy rövidített kéktúrás szakaszon is a Bakonyban, kabátlevételt eredményező napsütésben, jól vizsgázó lábbal, csodálatosan színes erdőben, ami folyton hangos kommentálásra késztetett. Lejártuk tehát a mulatozást, ha kíváncsiak a látványra, képeket itt találnak.

Vissza a szombati vacsorához, ami összességében a tervek szerint zajlott, csak a kuszkusz nem volt a barátom, pedig erre számítottam a legkevésbé, de erről majd részletesebben holnap, mert a következő napokban eljutunk a levestől egészen a desszertig, ha bánják, ha nem. A menü most valahogy nehezebben alakult és formálódott, szerettem volna elkerülni a hosszú órákig tartó konyhai álldogálást, és a túl kései vacsorázást is, fontos volt, hogy legyen legalább valamennyire új a közös evések sorában, és senki ne maradjon éhes, de persze ne csak az üres gyomruk miatt emeljék a kanalat, aztán a villát és tovább. Végül egy keleties vonal határozta meg a főzést, most pedig következik az első szereplő, a sárga leves, ami vörös lencséből készült.

Nincs tovább, főzünk. 

Vöröslencseleves

20 dkg vörös lencse

4 dl kókusztej

1 nagy vöröshagyma

1 nagy sárgarépa

kurkuma

currypor

római kömény

chilipehely

só

olívaolaj

A hagymát, sárgarépát megtisztítjuk, előbbit apróra vágjuk, utóbbit felkockázzuk. Egy közepes méretű edényben felmelegítünk egy evőkanál olívaolajat, jöhet a hagyma, sütjük, míg üveges nem lesz. Ha a hagyma már megfelelő, rászórunk 1-1 tk kurkumát, római köményt és curryport, 2-3 percig kevergetve pirítjuk, majd az edénybe szórjuk a lencsét és a felkockázott répát, végül felöntjük annyi forró vízzel, amennyi bőven ellepi. Sózzuk, adunk hozzá chilipelyhet kedv szerint, azután félig lefeddjük, és addig főzzük a levest, amíg a lencse és répa teljesen megpuhulnak. Ha már itt tart a folyamat, a lábasba öntjük a kókusztejet, keverünk, néhány percig még főzzük tovább a levest, azután levesszük a tűzhelyről, hűlni hagyjuk. Nem maradt más hátra, mint simára turmixolni az alkotórészeket, majd kóstolni, ha bármi hiányozna, pótoljuk, ahogy mindig. Ha túl sűrűnek találják a végeredményt, nyugodtan hígítsák egy kevés vízzel. Hozzá lepény, pirított mogyoró vagy kesudió, és persze bármi más, ahogy kedvük tartja. Tányér, leves, kanál, készen vagyunk.

Most nem lesz szünet, hallgatás és elmaradás, helyette következik imbiszen a második rész. Holnap. Csak nehogy korán ígérjek.

 

Berlini lencse

Barátnő Berlinben (de jó is neki), decemberben levélben értekezünk, jön haza, jó lenne még találkozni karácsony előtt, igyunk egy kávét valahol, beszélünk. És hoz nekem valamit. Persze, hogy ráérek, a kíváncsiság addig nehogy lyukat fúrjon az oldalamba. Megbeszélt nap, M. érkezik, nagy mosoly, két puszi, leülünk, forró ital, mesél, én is, tudják, ahogy az ilyenkor szokásos. Egyszer a táskájába nyúl, újságpapírba csomagolva ott az ajándék, én kibontom, 1 humoros, 1 kísérleti és 1 csomag sötét színű beluga lencse. Mint kiderül, a papír sem véletlen, német napilap, benne recept, hátha. Akkor el is határozom, lencse lesz karácsonykor, nem főztem ilyet még sosem, itt a lehetőség, meg is ragadom.

24-én végül lazac sül, hozzá a lencse olívaolaj, tokaji borecet, újhagyma, só és bors kíséretében, látványra nem sokat ígér, de az íze remek, Herr Paprika kifejezetten lelkesedik érte. Megeszünk mindent, fotó nincs, csak a fejemben, de az biztos, ismételünk. Szombaton végül megvalósul a terv, hal után most hússal, kacsa megint, de már nem is magyarázom. A lencséhez narancs és citrom, a kacsához szójaszósz és szezámolaj, szerettük.

Receptet küldöm Berlinbe, szeretettel.

Szójás kacsamell citrusos beluga lencsén

2 fél pecsenye kacsamell

1 kis bögre beluga lencse

1 narancs

fél citrom

olívaolaj

sötét szójaszósz

szezámolaj

só

A lencsét dupla mennyiségű vízben, csipet só kíséretében főzzük kb. 20-25 percig, a folyamat vége felé kóstolunk, a lencse legyen puha, de ne főzzük szét. Ha kész, szűrjük le, öntsük egy megfelelő méretű tálba, locsoljuk meg olívaolajjal, a narancs és a fél citrom levével. Keverjük át, azután kóstoljunk, ahogy mindig, ha bármit hiányolnak, most lehet pótolni.

A kacsamelleket alaposan mossuk meg, papírtörlővel itassuk fel a vizet, majd a bőrös részt óvatosan kockázzuk be ( de ez a folyamat el is hagyható). Forrósítsunk fel egy serpenyőt, bőrös felével tegyük bele a kacsamelleket, süssük kb. 4-5 percig, majd öntsük le a kisült zsírt, fordítsunk, újabb 4 perc. A sütőt melegítsük elő 180 fokra, tegyük be a kacsamelleket, süssük még kb. 8-10 percig. Azután tegyük vissza a serpenyőt a tűzhelyre, locsoljuk meg a kacsákat szójaszósszal és egy kevés szezámolajjal, forgassuk át a húst, kész. A kacsát hagyjuk pihenni néhány percig, majd vágjuk vékony szeletekre, hozzá a lencse, hidegen vagy melegen, ki hogyan szeretné. 

Holnap a berlini úton haladunk tovább, volt ugye más is a csomagban, én pedig a kísérlet felét már végrehajtottam. Ha a második fázis is sikeres lesz, következik a beszámoló. Kívánják a legjobbakat.