Látja? Ez saláta.

Panni szeret gondoskodni nagyon. Gyerekként miénk volt a legfinomabb falat, egyetemistaként megpakolt hátizsákkal engedett el, mostanság látogatás előtt lehet három kívánságunk, ő süt, főz, elkészít bármit. Vásárol sokféléből sokat, utána pakolgat, naaaa, csak ezt a pár paprikát még. Hagyma? Uborka? Néhány üveg savanyú? De legalább almát vigyetek! Ki tudna nemet mondani.
Hétvégén otthon voltunk, kihoztuk magunkból a maximumot, azután viszont már csak a lábunkat lóbáltuk (már aki tudta), ettünk és ettünk. Vasárnap délután lassú készülődés, Panni gyűjtötte az elemózsiát, ki-ki megkapta a magáét, ölelés és indulás.

Az én pakkom - sok más mellett persze - két fejes salátát is rejtett. Hűtőbe nem fért, maradt a kamra, hátha hűvösebb, 1-2 napot kibírnak. Hétfő, kedd, volt még pörkölt, sóska, tegnap odázni már nem lehetett, a levelek kezdték az öregedés jeleit mutatni. Akkor pároljuk meg!
Ha a fokhagymás spenótot szeretjük, megesszük majd ezt is.

Recept

Párolt fejes saláta

3-4 gerezd fokhagyma
2 fejes saláta
citrom
só
bors
olívaolaj

A leszedett salátaleveleket alaposan mossuk meg, csöpögtessük le. Egy serpenyőben melegítsünk egy kis olívaolajat, dobjuk rá a leveleket, az összenyomott fokhagymát, sózzuk, majd fedjük le. Amikor a levelek összeestek, adjuk hozzá 1 citromnak a levét, borsozzuk és kész.

Kakukkfüves csirkemell

60 dkg csirkemellfilé
1 maroknyi citromos kakukkfű (barátságunkra majd kitérek külön)
2-3 gerezd fokhagyma
só
bors
olívaolaj

A megmosott csirkemellekről itassuk fel a vizet, vágjuk kis szeletekre. A szeleteket tegyük egy tálba, morzsoljuk rá a friss kakukkfüvet, adjuk hozzá a szétnyomott fokhagymagerezdeket, sózzuk, borsozzuk, locsoljunk rá egy kis olívaolajat. Hagyjuk egy kicsit állni (akár egy éjszakára is). Ha már ennénk, süssük ki a szeleteket forró serpenyőben.

A spárgát csak meghámoztam, végeket levágtam, egy tepsiben némi olívaolajjal forró sütőben megsütöttem.

Elárulom, éppen április 30-án kezdődött a mi történetünk Pannival. Szóval ezúton is szeretettel.

Hagymát hagymával? Eperrel?

Vannak választóvonalak az evésben. Káposztás tészta cukorral vagy mindig sósan? (Gyerekként inkább az első, ma már jobb a második fele.) Kolbász a lecsóban? (Ki nem hagynám, szalonna is jöhet.) Rántott csirke baracklekvárral? (Csakis szárnyból, ha más csinálja. És csípjen az a barack.) Reggelihez borsos paradicsom? (Rászoktam, Herr Paprika az oka. Tudnám még sorolni.)
Valami jöhet, mást viszont sosem. Régen könnyen és gyorsan mondtam nemet, ha valamit veszélyesnek láttam, ma már inkább próbálkozom. Megeszem és elfelejtem. Vagy inkább nem eszem meg.
Az eper hagymával viszont szimpatikusnak tűnt azonnal. Most ez akkor a felnőttség jele? Elkészült a saláta, nem okozott traumát, szerettem, nem egyedül.

Recept

25 dkg eper
2 nagy csokor rukkola
2-3 szál újhagyma
chilipehely ízlés szerint
2 tk méz
2 ek balzsamecet
4 ek olívaolaj
2 ek pirított fenyőmag
só
néhány bazsalikomlevél

Az eprek szárát vegyük le, mossuk meg a szemeket, majd nagyságuk alapján felezzük, negyedeljük. A rukkolát mossuk meg alaposan, a nagyobb szárakat tépjük le. Ha a levelek túl nagyok, vághatjuk kicsit apróbbra is. Az újhagymákat mossuk, majd karikázzuk fel, keverjük a rukkoláshoz. Keverjük el a chilit a mézzel és a balzsamecettel, majd lassan adjuk hozzá az olívaolajat, végül kicsit sózzuk meg. Az epret, rukkolát, hagymát keverjük lazán össze, tegyünk a tányérokra 1-1 adagot, locsoljunk rá az öntetből, majd szórjuk meg pirított fenyőmaggal és néhány bazsalikomlevéllel.

Meleg estékre könnyű vacsora. Van már eper, tavasz, péntektől még akár nyár is.

Eredeti recept: Vegetarian Basics (Cornelia Schinarl, Sebastian Dickhaut)

Izom. Láz.

A címben szereplők közül az elsőből jutott kevesebb a hétvégére, a második viszont még velem van. Úgy érzem, tartósan.
A szombati teljesítménytúrán a másik négy láb tulajdonosával együtt vettem részt, nem én voltam a leggyorsabb, de csak 10 perc hiányzott ahhoz, hogy szintidőn belül célba érjek. A múltkori tapasztalataim itt is helytállónak bizonyultak, laposon rendben minden, na de hegyre fel már nem annyira: a levegő valahogy nem jutott belém és a fülemben dobogott a szívem. Egyébként lefelé is akadnak azért gondok, a comb megunja, a térd meg még inkább, ráadásul én még azon is aggódtam, nehogy megcsússzak, kiforduljon a bokám és így tovább. A végén viszont már csak mentem, akár egy robot, még félni is elfelejtettem.
Mielőtt még bárki azt gondolná, akkor Frau Paprika többet ilyet nem csinál, gyorsan kijelentem, hogy jó volt. Van oklevél, büszkeség is persze, ráadásul észrevettem, hogy egészen lehetetlen helyeken is vannak izmaim (vagy valami olyasmi).

A végén pedig mindenképp köszönet Józsinak, aki hősiesen fuvarozott minket, és persze Panninak, aki csupa finomat főzött nekünk.
Mára tehát nincs recept, de a karom szerencsére nem fáj, a konyháig pedig még lázas muszklikkal is el tudok menni. Főzés tehát hamarosan az imbiszen.

Függőség és feta

Egyetemistaként általában nem vagyunk gazdagok, én sem voltam ezzel másként. Voltak az elérhető dolgok, a kivárandók és a majd egyszer, ha sok pénzünk lesz típusúak. Vágyakozásom egyik tárgyát a fűszeres olajban úszó kis fetakockák képezték, elábrándoztam mindig, hmmmm de jó is lehet, aztán persze nem vettem meg, maradtak a szokásosak a kosárban. Viszont elhatároztam, az első keresetből meglesz és akkor én bizony megeszem az egészet. Így is lett, fordítottam, pénz került a zsebembe, így aztán boldogan vittem haza a fetával teli üveget. Kibontottam, megkóstoltam. Jó volt, de ennyi. Amit vártam, az bizony elmaradt. Azóta se vettem, de eszembe jut mindig, ha fetát eszem, mert azért mi jó barátok maradtunk.
Hogy jön ide akkor a függőség? Tavaly nyáron a nővéremtől elkértem szépen néhány szakácskönyvet, Nigella egyik könyvében (Egész évben nyári ízek) pedig megtaláltam a fetával töltött padlizsántekercs receptjét. Elkészült egyszer, másodszor, újra és megint, bármiért is mentem a piacra, padlizsánt valahogy mindig vettem, főleg felügyelet nélkül. Megettem belőle bármennyit és bármikor. A képek is tavalyiak még, blog nem volt, de azért fejben már készültünk, Oszi még fotózott is.

Recept

2-3 padlizsán
25-30 dkg feta
1 maréknyi mentalevél
chilipehely
olívaolaj

A padlizsánokat mossuk, majd törüljük szárazra, vágjuk hosszában 1 centis szeletekre. Egy kicsit besózhatjuk őket, akkor kiengednek némi vizet, tehát sütés előtt újra töröljük szárazra, majd kenjük be mindkét oldalukat némi olívaolajjal. Ha tudjuk, akkor grillezzük a szeleteket igazi parázs felett vagy elektromos szerkezettel, de a grillserpenyőben sütés is egy lehetséges megoldás. A fetát keverjük össze a felaprított mentalevelekkel, chilivel. Az elkészült szeletek egyik végére tegyünk a krémből, majd tekerjük fel. Melegen és hidegen egyaránt ajánlott.

Itt a jó idő, süssenek, nem fogják megbánni.

Gombócban az orvosság

Nem tudom, más hogy van vele, én csak ritkán vásárolok tudatosan, legtöbbször a meglátni és megszeretni működik. Ha Herr Paprika velem van, a helyzet kicsit könnyebb, sokszor kérdezek, de már tudom, szerintem ennyi elég lesz a válasz. Viszont általában egyedül megyek. A következtetés könnyen levonható.

Előfordul tehát, hogy valamiből túl sok kerül haza, elfogy a negyede, a fele, na de mi lesz a többivel. Néha megoldom könnyen, máskor töröm a fejem, de nincs ötlet, se kedv, halogatok, hátha majd magától. (A tologatásnak mestere vagyok, inkább a végén, nehogy már túl hamar.) A jujj, de most már tönkremegy érzés így aztán bekövetkezik egyszer-egyszer (na jó, egy kicsit szépítettem), most éppen a medvehagyma jutott erre a sorsra. Volt vendégség és medvehagymás rizottó (róla meg egy béna kép, még megfontolás tárgyát képezi), az alapanyag fele viszont megmaradt. Várt és várt, kezdte lassan a fonnyadás jeleit mutatni, én tanakodtam és útban a piacra jött a szikra: Gombócban az orvosság!

Recept

50 dkg túró
1 szép csokornyi medvehagyma
2 tojás
kevés liszt
só
bors
vaj
dió

A túrót villával kicsit törjük össze, adjunk hozzá két tojást, majd alaposan keverjük össze. A medvehagymát vágjuk apróra, tegyük a túróba, sózzuk, borsozzuk, újabb alapos keverés. Adjunk hozzá egy kevés lisztet (kb. 1 ek), majd megint alaposan keverjük meg. Egy nagy fazékban forraljunk fel pici sóval vizet. Formázzunk közepes méretű gombócokat, közben egy száraz serpenyőben pirítsunk diót. Amikor felforrt a víz, adagonként főzzük meg a gombócokat (néhány percig tart, hamar felemelkednek a víz tetejére), szűrőlapáttal vegyük ki és tegyük egy tálcára. A kihűlt diót mozsárban kicsit törjük össze, olvasszunk vajat. A langyos gombócokra tegyünk egy kis vajat, diót és együnk!

Nem ígérem meg, hogy többet nem veszek az idén.

Gyalog

Rövid hétvégi bejegyzés következik, némi gasztronómiai beütéssel, de semmiképp se várjanak sokat, inkább ivás mint evés.
Akik ismernek, tudják, nem vagyok a sportolás bajnoka. Most írhatnék néhány tréfás történetet a testnevelés órán szerzett sérüléseimről, de inkább megkímélek mindenkit vagy inkább a képzeletükre bízom. Viszont az utóbbi években bennem is volt egyfajta kényszer, mozgás kellene, próbáltam jógát, futást, biciklizést, de kitartóvá még nem váltam semmiben. Most itt a legújabb próba, nővér és Oszi klasszul gyakorolt befolyást, hát elkezdtük mi is. Kéktúrázunk (nem tudom, igeként működik-e, de itt most igen) saját füzettel, lelkesen, tavaly tartottunk egy próbát, tegnap pedig már megtettük az első saját szakaszt is, egyedül. Az útvonal a Rozália téglagyártól vezetett a Hármashatárhegyen át Hűvösvölgybe a Gyermekvasútig. Összegezve mondhatom, pecsételni a legjobb, hegyre fel még vannak (nagy) nehézségeim és hihetetlenül gyors szívverésem, sík terepen és lefelé viszont egészen emberien mozogtam. Herr Paprikával szépen betrappoltunk a célba (szintidőn belül), dagadt is büszkén a mellünk.
És akkor most még egy kis gasztrovonal. Ha a Hármashatárhegyen járnak, ne hagyják ki a Rekettyést, kipróbálhatják például a bablevest füstölt csülökkel, mi csak sört vásároltunk, de az is jó volt, oltotta a szomjat. A célban (ahol megállapítottam: akarok gyermekvasúton utazni) pedig van egy pizzéria (névre sajnos nem emlékszem), remek vonatos hangulattal, az ételről nincs tapasztalatom, a sör viszont itt is jó volt.

Ma felébredtem, lélekben felkészülve mindenre, kis izomláz azért van, de járni tudok. Szóval jöhet a következő.

Articsóka meg a Zsuzsi

Egyszer meghívott minket és másokat a Zsuzsi. Megcsodáltuk a panorámát az erkélyen állva, az asztalnál ülve, az ablaküvegen át, kezünkben pohár, benne a bor, azután persze bennünk. Ittunk, beszéltünk, majd megint emeltük a poharat, ültünk az asztalhoz és megkezdtük a vacsorát. Kaptunk tésztakosarakat, bennük sajt, articsóka, talán valami még. Az emlékeim nem tiszták, de az íze jó volt nagyon. Következett persze még más is, mi eltüntettünk mindent, volt még bor, miegyéb, búcsúzóul kaptunk egy kis emlékeztetőt is a vacsorából.
A kosár meg bennragadt a fejemben. Nálam ez általában abban végződik, hogy valahogy eljön a pillanat és reprodukálódik az étel. A mostaninál nem tudom, sikerült-e a hűség, de majd Zsuzsi talán megmondja, ha olvassa a bejegyzést.

Recept

1 leveles tészta
1 üveg articsóka
20-25 dkg ricotta
tejszín
só bors
saláta (nálunk madár)
ecet (nálunk paradicsom)
olívaolaj
só
bors

Egyszerűbb nem is lehetne: a ricottát elkeverjük sóval, borssal, 1-2 ek tejszínnel. A tésztát belisztezzük, kicsit kinyújtjuk, majd négyzeteket vágunk belőle, én hatot szabtam ki. Lecsöpögtetjük az articsókát. Egy muffinsütőt kikenünk vajjal, belesüllyesztjük a tésztalapokat, majd jöhet 1-2 kanál ricotta, végül a tetejére rakjuk az articsóka darabokat. Daráljunk rá egy kis borsot, majd toljuk a sütőbe. Kb. 170-180 fokon (légkeverés) süssük, amíg a tészta szépen megpirul és felfújja magát. A salátára kerülhet egy kis ecet és olaj (kicsi só és persze bors), halmozzák a tányérra, mellé egy langyos kosár, lehet máris kezdeni.

Hogy meglegyen a befejezés, nálunk is vendégeknek készült, akik megkedvelték rögtön. Tényleg ezt mondták.

Maradéktalanul

Rossz evő gyerek voltam (és most nem viccelek), kínszenvedés volt az ebéd, főleg a fura alakú, állagú ételek letuszkolása. Az étvágy valahogy rendszeresen elkerült, de az én anyukám nem ismert tréfát, mert enni muszáj. Tehát ettem. Néha nagy buzgalmamban szépen megraktam a tányérom, félúton már éreztem, talán nem ez volt életem legjobb ötlete, próbáltam a különböző alkotóelemeket úgy elrendezni, mintha szinte már semmi nem lenne előttem. Néha sikerült megúsznom, a nagyapám azonban azon az állásponton volt, ami egyszer a tányérra került, az már csak a gyomorba juthat, vissza (esetleg máshova) semmiképp. Dühös voltam, de nem volt kibúvó. Hát ettem megint. Maradéktalanul.
Húsvét után is ugyanez a cél, mert gondolom máshol is felmerül a kérdés: mi legyen a megmaradt sonkával, ha a tormába mártjuk, aztán nagyot harapunk a hagymába már nem megy. Mi nem gondolkodunk sokáig, évente egyszer, de akkor annál nagyobb lelkesedéssel készül el a sonkás kocka. A 2010-es változathoz krém is készült medvehagymából, mert ugye abból is akadt még.

Recept

kb. 50 dkg főtt sonka
2 tojás
1 doboz tejföl
1 zacskó fodros kocka
bors

Daráljuk le a sonkát, keverjük bele a tejfölt és a tojások sárgáját, majd borsozzuk meg. Főzzük meg a tésztát, majd leszűrés után adjuk a sonkához. Verjük fel a tojások fehérjét pici sóval, majd óvatosan keverjük a tésztához. Kenjünk ki egy tűzálló tálat vajjal, szórjuk meg zsemlemorzsával, majd öntsük bele a sonkás keveréket. A sütőt állítsuk légkeverésnél kb. 180 fokra (hagyományosnál egy kicsit melegebbre), majd süssük nagyjából 20 percig, amíg megpirul a teteje.

Medvehagyma krém

25 dkg túró
1 jó adagnyi medvehagyma
30-40 dkg tejföl
só
bors

A recept egyszerű és rövid: a medvehagymát vágjuk apróra, majd keverjük el a túróval és a tejföllel, fűszerezzük kedvünk szerint.

Gondolom, azzal nem árulok el nagy titkot, hogy ma már remekül eszem, a hétvégi kertészlét pedig még inkább étvágynövelően hatott. Minden elfogyott.

A cseresznyefa itt tart éppen.

Drazsé süti

Ez egy késős süti, de legalább senkit nem csábítottam arra (eddig), hogy elmerüljön a piskóta-mascarpone-krém kellemes, mindenféle ragaszkodó párnácskák esetén viszont kellemetlen kombinációjában. De mivel most nem diétás bejegyzésre készülök, kérem az előbbieket gyorsan elfelejteni.
Az elképzelés az volt, hogy majd tojás alakú cukorkákat szórok a korongok tetejére, de valószínűleg más is hasonlóra gondolt, vagy csak megette, mindenesetre egyetlen általam meglátogatott bolt sem tartott ilyesmit. Sebaj, akkor lesz helyette francia drazsé, az is színes, jól ropog a fogad alatt, probléma megoldva. Jöhet a hogyan készült.

Recept (6 személyre)

7 tojás (eredetileg 6, de méretük valahogy alulmúlta az átlagot, ezért adtam hozzá egy pluszt)
10 dkg cukor
10 dkg hámozott mandula
1 tasak vaníliás cukor
10 dkg liszt
vaj a tepsi kikenéséhez

50 dkg mascarpone (evés közben hunyják be a szemük!)
1 lime leve és reszelt héja
tejszín
cukor ízlés szerint
1 zacskó francia drazsé

Válasszuk szét a tojásokat, a tojássárgákat keverjük a cukor felével, a vaníliás cukorral és egy kis vízzel habosra. Adjuk hozzá a darált mandulát, majd lassan szitáljuk bele a lisztet. Egy normál méretű tepsit kenjünk ki vajjal, majd béleljük sütőpapírral. A tojásfehérjéket pici sóval és a cukor másik felével verjük kemény habbá. Kapcsoljuk be a sütőt, légkeverésnél 200 fokra (ha hagyományos, akkor kicsivel hamarabb állítsuk 220 fokra). A habot keverjük óvatosan tojásos masszához, majd öntsük a tepsibe és simítsuk el egyenletesen. Süssük kb. 7-8 percig, majd zárjuk le a sütőt, és csak pár perc múlva nyissuk ki résnyire egy fakanál segítségével. Különben szépen behorpad. Ha már hűlt egy kicsit, vegyük ki és várjunk.
Addig elkészülhet a krém: a mascarponét keverjük el néhány kanál tejszínnel, adjuk hozzá a cukrot, a lime levét és reszelt héját és kész is. A kihűlt piskótából vágjunk 12 korongot, hatnak kenjük be a tetejét a krémmel, majd tegyük rá a másik hatot. Kenjünk be az egész sütit teljesen a krémmel, végül szórjuk rá a francia drazsét.

A drazsé sütit nővéremnek (aki természetesen már kóstolta is) küldöm, mert gyerekkorunkban ő volt a francia drazsé rajongó. Hugitól szeretettel:).

Tervezz, aztán főzz!

Gyerekkoromban evés közben két dolgot szerettem olvasni: Horváth Ilona szakácskönyvét és a Fakanál magazint. Bármilyen falat is volt a számban, bármi másnak el tudtam képzelni az ízét helyette. A szokásom ma is tart még, bár inkább lefekvés előtt olvasgatok recepteket, közben nem eszem, de Herr Paprika mégis cikiz néha (ő viszont régi autós, legós és így tovább prospektusokat nézeget, az enyémből legalább lesz valami).
A mostani könyvhalmozásnak, újságelővételnek legalább célja is volt, mégsem mindegy mit tesz az ember az asztalra, ha meglátogatják a szülei. Tehát tervezgettem, gondolkodtam, tervezgettem és gondolkodtam. Reggelenként véleménycsere Herr Paprikával, kihúztam, változtattam, bővítettem, rövidítettem, listát írtam, döntés, vásárlás és főzés.
A leves tegnap már bemutatkozott, most jöhet a hosszú nevű húsvéti főfogás: mangalica szűz szalonnába tekerve, hozzá diós medvehagyma pesto, rozmaringos polenta, édeskömény. Gigantikusan hosszút nem szeretnék írni, nem olvasnám el én sem, szóval rövidítek, ahogy tudok.

Mangalicaszűz (ahogy Herr Paprika készíti)

2 db (6 főre)
bacon
bors

A megmosott, megszárított húst vágjuk 2-3 cm-es darabokra, majd mindegyik köré tekerjünk 1 szelet bacont, rögzítsük fogpiszkálóval, végül borsozzunk. Sütéskor forrósítsunk fel a serpenyőben olajat, süssük a hús mindkét oldalát néhány percig, majd öntsünk alá fehérbort, fedjük le és pároljuk kb. 8 percig.

Polenta

8 dl tej
2 dl tejszín
110 g kukoricadara
2 ek olívaolaj
2 rozmaringág
5 dkg vaj

Az arányok Giorgio Locatellitől származnak. A remek megvalósítás viszont már Herr Paprikáé. Tehát forraljuk fel a tejet, tejszínt a rozmaringággal adjuk hozzá az olívaolajat. Vegyük ki a rozmaringot, majd szép lassan öntsük bele a polentát, közben keverjük folyamatosan, sózzuk meg egy picit. Mikor már egy kicsit megdagadt, fedjük le, különben biztosan leköp. Főzzük kb. 15-20 percig, kóstolással eldönthető, mikor van készen. Végül keverjük el benne a vajat.

Diós medvehagymapesto

1 nagy csokor medvehagyma fele

2-3 maréknyi dió
extra szűz olívaolaj
parmezán
só

Pirítsuk meg a diót száraz serpenyőben, majd hagyjuk kihűlni. (Ha igazi türelemjátékosok vagyunk, mint Herr Paprika, akkor még melegen leszedhetjük a dió héját.) Azután történhet az aprítás géppel, vagy mozsárban, én most az előbbit választottam. Tehát aprítsuk fel a diót és a medvehagymát, majd adagoljuk hozzá az olívaolajat, sózzuk és reszeljünk bele egy jó adag parmezánt. Keverjük alaposan össze. Arányokat írni nehéz, készítse mindenki kedve szerint harsányabbra, vagy enyhébbre, de az olívaolajat ne sajnáljuk belőle.

Az édesköményről csak néhány szót. Mossuk meg, karikázzuk fel, tegyük a szeleteket egy tűzálló tálba. Dobjunk a tetejére vajat, sózzuk, borsozzuk és öntsünk alá száraz fehérbort. Lefedve tegyük a sütőbe és hagyjuk benne addig, amíg puha lesz, de még egy kicsit roppanós.

Tálalás a fenti kép szerint. Vagy másképp.

Torma az orrba

Akkor, ahogy ígértem, jönnek a húsvéti receptek.

Ismerős ugye az érzés, amikor szelik a sonkát, kenik a tormát, harapnak és egyszerre fordulatot vesz a falat. Fénysebességgel belemar a torma az orrba. Jön a könnyes szem, vörös fej kombináció, majd az elégedett köhintés, krákogás, hogy ugyan vegyétek már észre, megcsinálta, megcsináltam. Aztán lehet próbálni újra, vagy figyelni az asztalnál ülőket, kinek a legpirosabb az arca, lehet a miénk, de szerencsére nem látjuk.
Én most nem értem be a tormával csak úgy, betettem levesbe.

Recept

3-4 alma
3-4 krumpli
1 vöröshagyma
1-2-3-4 kanál torma az üvegből
alaplé vagy bio leveskocka
tejszín tetszés szerint
só, bors

A meghámozott, felaprított hagymát süssük üvegesre egy kis olívaolajban. Adjuk hozzá a hámozott és feldarabolt almát, krumplit. Öntsük fel annyi vízzel (alaplével), amennyi ellepi, majd dobjunk bele 1-2 leveskockát (alaplé esetén természetesen ez a rész kihagyandó). Fedjük le és főzzük, amíg teljesen megpuhulnak az összetevők. Akkor vegyük le a tűzről, turmixoljuk simára, majd adjunk hozzá annyi tormát és tejszínt, amennyit gyomrunk (és mások gyomra) még kedvelni fog. Kóstoljunk, majd ízesítsük sóval, frissen őrölt borssal. (Tehetünk bele frissen aprított petrezselymet is. Én elfelejtettem)
Tálaláskor tegyünk a leves tetejére valamilyen füstölt, szárított sonkát. Úgy az igazi.

Ha sok tormájuk maradt, főzzenek levest, mi szerettük.

Mozi evés előtt, után, helyett

Amikor először mentem Titanicra, még a Nyugatinál laktam. Közel volt a Toldi, a fesztivált akkor még ősszel tartották, sehol egy zárthelyi, vizsga, szemináriumi szereplés, legjobb szórakozás egy egyetemistának moziba menni. Az első film, ami eszembe jut, 1997-ben az Eljövendő szép napok, az utolsó tavalyról az Észak. Közben voltak jó választások (Dalok a konyhából, Dogville, Vérvonal, Antenna) és iszonyú melléfogások is (Csak a Kell egy dobos!-t említeném. Máig nem értem, miért néztük végig, viszont remekül szórakozunk azon az estén, ha felemlegetjük).
Közben a fesztivál átköltözött tavaszra, lehet már négy moziba menni, van verseny, díj, de szavazhatunk mi is. Én a magam részéről meglehetősen mohó alkat vagyok, a kezdeti válogatáskor bejelölök legalább 10-15 nagyon-nagyon érdekes filmet, aztán jön Herr Paprika, ő a szűrő, meg az ész. Végül maradnak az ösztön szerint legjobbak, jegyet veszünk, megyünk, nézünk, vegyülünk.
S hogy legyen egy kis evés is a bejegyzésben: büfét találnak mindegyik moziban, vagy fedezzék fel a közeli helyeket, tartsanak szendvics-napokat, esetleg vacsorázzanak korábban-később-szerényebben.
Ha viszont szeretnek filmnézés közben enni, ugye nem ülnek mellém?

Kenyeret nekem, de gyorsan!

Nem vagyok egy lemondós típus, még sosem diétáztam, rosszul tűröm az éhséget és általában éppen azt kívánom meg, amit nem szabadna. Írhatnám azt is, nem vagyok tudatos evő, de néha próbálkozom. Tavaly viszont fogadalmat tettem, a húsvétot megelőző hetekben nem ettem kenyeret, kitartó voltam, kibírtam, idén újráztam, sikerrel.
Régen nem reggeliztem rendesen-rendszeresen, Herr Paprika viszont rászoktatott a napindító evésre, így ma már ébredés után legkésőbb 30 perccel korgással jelzi a gyomrom: ideje lenne bekapni valamit. A valami nem egy joghurtot jelent, ha már eszem, akkor általában bőségesen, kenyér, vaj, sajt, sonka, zöldség, kefir, jöhet minden egyszerre. Most viszont elbúcsúztam kenyértől, zsömlétől, de természetesen reggeli nélkül meghaltam volna, tehát maradt a saját gyártású kefir és a müzli. Anyukám meglepett 2 hónappal ezelőtt egy doboznyi kefirgombával, az elmúlt hetekben ők voltak reggelenként a legjobb barátaim, gondoztam, szűrtem, tisztogattam őket, a gombák pedig hálából megduplázódtak. (Helyesek, de nem fotogének, kép nem lesz.) Beruháztam 2 jó müzlire is, amelyeknek nemcsak a dobozán szerepelt, hogy van bennük aszalt gyümölcs, mandula, mogyoró, egyebek. Rendben is volt minden, de 11-kor általában már leküzdhetetlen éhséget éreztem, viszont azzal nyugtattam magam, így legalább többször eszem keveset, a hírek szerint ez lenne úgyis az egészséges. Mélypontom talán egyszer volt, amikor megterítettem az egész családnak, ők leültek reggelizni, nekem pedig maradt a müzli és az ábrándozás.
Szombaton szokásos keverék, azután semmi, éhes voltam, megfájdult a fejem, de boldogan kattogott bennem: Ma kenyeret eszem. Ötig kibírtam, azután hát igen, 4 szeletig jutottam... Persze nem magában. Vasárnap minden visszatért szépen a régi kerékvágásba, én most egy ideig nem vágyom müzlire.
Volt persze vendégség és főzés is, most képekben.

Jönnek a részletek is, szépen sorban.

A képekért köszönet Osziéknak, akik jó vendégként vacsora előtt még fotóriporterkedtek is.