Talpon

Ma sokan libát esznek, újbort isznak majd, mi legfeljebb az utóbbit teljesítjük, a Márton-napi vacsora a tervek szerint holnap valósul meg, és remélem, azért ennyi késés még elnézhető, azaz nem fut el tőlem a szerencse a következő évben. Így tehát imbisz ma nem főz, inkább mutat egy kis összefoglalót a vasárnapi túráról, ami az első komolyabb gyaloglás volt a lábügyi baleset óta. Remélem, nem bánják, olvassák levezetésként egy pohár bor előtt, után, közben.

Miután az első próbálkozások sikeresen zárultak, nem dőltem ki, sem el, csak néha voltam ritmustalan, nem gurultam le a lejtőn vagy épp az emelkedőn vissza, úgy éreztük, itt az ideje egy valamivel komolyabb gyaloglásnak és pecsétgyűjtésnek. A kiválasztott szakasz Mogyorósbánya és Dorog közé esett, Herr Paprika feltérképezte a közlekedési lehetőségeket, hátizsákba kerültek a szükséges holmik, lábra cipő, gyomorba kávé, mert bizony nem volt az erősségem azon a reggelen a felkelés. Utazás a buszig, majd utazás a buszon, kezdtünk éppen készülődni, hogy Tokodon átszálljunk egy másik járatra, amire elvben tíz percet kellett volna várnunk, amikor az egyik megállóban olyan jól sikerült a megállás, hogy a csatlakozás nemcsak beért, de le is hagyott minket. Sofőrünk feltette a kezét, ilyen az élet arckifejezéssel, majd megállíthatatlan panaszkodásba kezdett, bosszankodásra nem maradt hely és idő. Így aztán Tokodról elindultunk gyalog az országúton, én vidáman, mi az plusz öt kilométer, Herr Paprika már kevésbé, stoppolni kezdett, kevés sikerrel. Egy autó, kettő, három, ebben sokan ültek, ő rosszarcúnak nézett, neki valószínűleg nem tetszett a menetfelszerelésünk. Állj előrébb, egy lánynak hátha. Végül félúton két fiú megszánt minket, és én először futottam a lábtörésem óta. De csak métereket. Ezúton is üzenem a két kedves srácnak, köszönjük, enélkül nem sikerült volna a nap, komolyan.

Pecsét a kéktúrás füzetbe a helyi kiskocsmában, ahol vasárnap délelőtt már pezsgő társadalmi élet zajlott, rajtam kívül csak férfiak részvételével, akiket kifejezetten szórakoztató volt figyelni, azután indulás. A túra első része igazán könnyedén telt, az emelkedőkön ugyan szuszogtam egy kicsit, meglódult a pulzusom, és fájt a térdem, amit azzal magyaráztam, hogy a bent lapuló fémlapok nem nagyon szeretnek gyalogolni, viszont éreztem, hogy van lábam, némi izomzatom, tüdőm, kitáguló erek az arcomon, szóval nem bántam semmit.

Tokodon aztán újabb kocsma, pecsét és sör, közben Herr Paprika  felfedezte, hogy a kéktúrás füzet szerinti szintidőt nagyon tartanunk kell ahhoz, hogy ne fejlámpával kelljen megtenni az utolsó szakaszt, amihez egészen kicsi kedvem lett volna, elárulhatom. Pohár kiürült, táska a vállon, köszöntünk, azután előre, próbáltam szedni a lábaimat, és nem tudomást venni arról, hogy előttünk emelkedik egy hegy, a szintemelkedést nagyjából egyszerre kell letudni, azután már csak menni kell. Csak menni. A felfelé haladás egy ideig remekül ment, gondolatban meg is veregettem a vállam, aztán egyre több kő az ösvényen, bennem pedig erősödött az érzés, mindjárt megcsúszom, legurulok, egyensúlynak, műtött lábnak annyi. Kezdődő pánik. Herr Paprika szerencsére jobban ismer már a tenyerénél, így átsegített, egészen konkrétan a nehézségeken, egy jól irányzott mondattal kibillentett a beszűkült tudatállapotból, és felértünk a hegy tetejére. Boldogság, elégedettség, nahát, nem is volt ez olyan rossz, most megeszem a szendvicsemet.

A hátralévő kilométerek már nagyon vidáman fogytak, ki emlékezett már megingott pillanatokra, én nyilván nem, haladtunk előre, a Nap meg lefelé, de végül mi voltunk a gyorsabbak, és sötétedés előtt beértünk Dorogra. Kiskocsma, pecsét, várakozás, elfogyott a tartalékolt csoki, vonat, pályaudvar, aztán haza. Forró víz, vacsora, összegzés, kaptam vállveregetés helyett egy ölelést. Izomláz beköszönt, de csak minimálisan, megdicsértem a lábamat, hangosan is, nem csak gondolatban. Azért a másnap reggeli első lépések a konyha és a kávé felé kicsit robotszerűek voltak, a lépcső sem volt a legjobb barátom, de ezen inkább nevettünk, nem volt panasz.

Itt a vége, köszönöm, ha bírták. Mindenkinek jó hétvégét, egyenek libát, igyanak bort, és mulassanak jól, én is ugyanezt tervezem.