Volt már az imbiszen függőséget okozó padlizsánrecept, a mainak is hasonló hatása van. Én legalábbis ugyanazokat a tüneteket produkálom: nem tudom abbahagyni, szigorúan védem a magam részét, aztán persze titokban lecsúszik 1-2 falat, irigy leszek és bánatos kutyatekintettel kéregetek Herr Paprikától. Többször készült már ilyen Sukorón is, ott aztán a többiek "jajj, csak egy szeletet eszem" felvezetésű akcióit kellett kontrollálni. Keveset sütni tehát nem érdemes.
A padlizsánokat megmossuk, szárazra töröljük, a leveles végeket vékonyan levágjuk. Egy nagy és igazán éles késsel kb. fél centi vastag szeletekre vágjuk a padlizsánokat. Fontos, hogy ne legyenek vékonyak a karikák, különben a végére inkább száraz chipset ropogtathatunk. Ha valaki fél a keserű íztől, sózza be a szeleteket, hagyja állni mondjuk 10 percig, majd csöpögtesse le a vizet és itassa is fel a folyadékot egy papírtörlő segítségével. Én már évek óta 1 link alak vagyok, kihagyom ezt a szakaszt mindig, de még sosem volt keserű. Felelősséget viszont nem vállalok.
Nyár lett, hát sütögessenek, közben persze pótolják a folyadékot is. És ne feledjék: irigynek lenni nem szép dolog, de azért egyenek sokat, nehogy más gyorsabb legyen.
Tegnap ígértem, következzen hát a desszert. Eredetileg nem terveztem harmadik résztvevőt a vacsorára, de mivel ennyit késtünk a meghívással, gondoltam, nem árt egy kis prémium. A panna cotta tökéletesen alkalmas vendéges desszertnek, elkészíthető korábban, sok törődést nem igényel, jól variálható. Karácsonykor például mákos készült mangószósszal (Tudom, mákos tészta után nem volt valami klassz barackot kapni a menzán, de ez jó volt. Komolyan.). Én különösen kedvelem, ugyanis ha meghívottaknak főzök, néha bizony kitör rajtam a pánik-jaaajj-nem leszek kész-már megint paprikás vagyok, ilyenkor aztán remek érzés, hogy a desszert már kész, csak kiveszem és örülök.
A tejszínt a vaníliás cukorral kis lángon felmelegítem, de nem forralom fel, majd lezárom a gázt. A zselatinport folytonos intenzív keverés mellett hozzáadom, közben nem ér megállni, különben jönnek a gonosz kis csomók. Ha elfogyott a zselatin, még keverjük tovább, a biztonság kedvéért. A kakukkfüvet megmossuk, leitatjuk a vizet egy papírtörlő segítségével, majd lecsipegetjük a leveleket és a tejszínhez adjuk. A keveréket formákba töltjük, én egy hatos szilikon muffinformát használtam erre a célra. Várunk, míg teljesen kihűl, azután letakarva hűtőbe rakjuk és hagyjuk hűlni nagyjából 4-5 órán át.
Mielőtt megkérdeznék, igen, belül is van kakkukkfű, csak szépen az alsó régiókban csoportosultak. Gondoltam, kattintok 1 fotót róla fejjel lefelé, de olyan tréfásan festett, hát elvetettem a tervet. Hinniük kell, nincs mese. Ki ne maradjon: Péternek ízlett a pannája.
Péter (aki civilben Herr Paprika apukája) decemberben kerek számot ünnepel, hétszer 10 évet, az eredmény könnyen kiszámolható. Karácsonykor ezért gondoltunk egyet és 7 vacsorát ajándékoztunk 2010-re, megírtuk a menüket, sőt még egy verset is, de ennek közlésétől most eltekintenék. Februárban még nem volt blog, így hát arról se kép, se írás (a kedvenc marharagu csak később szerepel), aztán jött volna a tavaszi forduló, de egy kicsit megcsúsztunk, most a harmadik megelőzte a másodikat, spárgaügyben így is meglehetősen kritikus volt a helyzet. De megoldottam, megszereztem.
A töltelékkel kezdjünk: a ricottát egy kicsit törjük össze 1 tálban, adjuk hozzá a szétmorzsolt sajtot, az összevágott rukkolát (amit persze mostunk, szárítottunk) és 1-2 ek tejszínt. Keverjük össze alaposan, majd sózzuk és borsozzuk. Terítsünk ki 1 szelet sonkát, kenjük meg a krémmel óvatosan, de nyugodtan nagyvonalúan, majd tekerjük fel és ültessük egy tányérra. Tegyük ugyanezt a másodikkal, harmadikkal, negyedikkel.
Tegyünk a sonkák mellé néhány salátalevelet (ne legyenek túl nagyok, inkább közepesek és formásak), jöhet tányéronként 2 fél barack, majd locsoljuk meg egy kevés kakukkfüves keverékkel. Szerintem akkor jó, ha a barackok melegek-langyosak, Herr Paprikának azért hidegen is ízlett.
A második elem receptjének nem szánok külön bejegyzést, a kakukkfű itt a csirkemellre került fokhagyma és bors kíséretében. A spárgás-paradicsomos újkrumpli pedig már régebbi kedvencünk, az elkészítés elolvasható chili&vanília blogján, kipróbálása mindenképp ajánlott, ha nem most, akkor majd jövőre. A desszerttel holnap jövök.
A zsázsa szeret engem, vagy csak ilyen magától, az ablakpárkány ládájában mindenesetre óriásira nőtt. Nem zavarta se szél, se eső, virágokat növesztett, aztán elhullatta a szirmokat és kis kerek tasakok virítottak, bennük pedig a magok. Nincs mese, tenni kell valamit, mondtam magamnak néhány hete. Terveztem levest, salátát, rántottát, de végül nem történt semmi. Ránéztem a konyhaablakra, hát igen, a gigantikus zsázsa még mindig ott lengedez.
A gombát bő víz alatt lemossuk, egy szűrőn hagyjuk lecsöpögni, száradni. A hagyma héját lehúzzuk, apróra vágjuk. A zsázsát, kakukkfüvet megmossuk, papírtörlővel leitatjuk a vizet, előbbit felvágjuk, utóbbi leveleit lehúzzuk az ágakról. Az alaplevet felmelegítjük (ha 1 fagyasztott tömb, mint az enyém volt tegnap, talán beelőzheti a többi lépést). A rizottó a szokásos módon készül: a vaj felét felolvasztjuk egy nagyobb edényben, majd jöhet a hagyma, üvegesedésig sütjük. Ezután az edénybe öntjük a rizst, 1 percig pirítjuk, majd felöntjük a borral, hagyjuk, hogy felszívja a folyadékot. Ezután merőkanállal adjunk hozzá az alapléből, keverjünk, majd ha már tűnőben a folyadék, merjünk újra. Kevergetünk, figyelünk.
Jó ez a bejegyzés, benne a zsázsa, csak a képeken nem látszik. De higgyék el, benne van, csak túltengnek a többiek, ráadásul én még szórtam egy kis kakukkfüvet, mert olyan fotogén. Nem igaz?
Minden ellenkező feltételezéssel szemben azért főzök is. Mondhatják persze, hát nem úgy látszott az elmúlt 3 napban, de mit tegyek, sok volt a mondanivaló, nem tudtam bent tartani. Ma viszont előrukkolok 1 recepttel, az idő is melegebb, így tehát nagyon passzol, gyorsan elkészül, valami ropog benne, egy kicsit piros, egy kicsit zöld, 1 kézzel megehető, focit nézni vele remek, sőt, még bespájzolni is lehet, aztán nem kell gondolkodni, hogy mit együnk, mi és mások.
A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, majd hagyjuk hűlni. A bazsalikomot, rukkolát megmossuk, leitatjuk egy papírtörlővel a vizet. A sajtot szépen simára keverjük. A többi folyamat kétféle módszerrel készíthető: rusztikusabbak nyúljanak a mozsárhoz, praktikusabbak a robotgép aprítójához. Egy adag diót törjünk össze 1-2 evőkanál olívaolaj segítségével, majd adjuk a sajthoz. Az összes dióval tegyük ezt, olívaolajból viszont csak annyit használjunk, amennyit szükségesnek látunk. Ha ezzel végeztünk, akkor következhetnek a paradicsomok, mossuk, szárazra töröljük, a zöld részt kivágjuk, majd ugyancsak aprítjuk a választott módszerrel, ezután ez is a sajthoz kerül. Végül a rukkolát, bazsalikomot aprítjuk, a krémhez adjuk. Sózzuk, borsozzuk, ha kell, még adjunk hozzá olívaolajat. A végeredmény nem lehet túl krémes, vagy híg. Kerülhet üvegbe, 5-6 napig hűtőben jól eltartható.
Ha azonnal ennénk, főzzünk tésztát a szokásos módon, viszont leszűréskor hagyjunk rajta egy leheletnyi vizet. Tegyük az adagokat tányérra, kanalazzunk rá a pestónak nevezett keverékből, adhatunk hozzá még némi friss bazsalikomot, borsot és kész. Már csak 1 villa kell.
A befejező rész következik, Szepsy és a Napudvar után még minden, ami kikívánkozik. Várható bor és étterem, ráadásként némi ezt meg kell nézniük.
A szarvaspörköltről és Herr Paprika oldalasáról tudok nyilatkozni, mindkettő ízlett, tányéromon nem hagytam semmit. Volt még leves és desszert is, az előbbit nem kóstoltam, az utóbbit pedig nem is láttam, ugyanis mire visszaértem Ágóval (szippantsunk egy kis levegőt), már eltűnt minden. Gondolom, akkor azért rossz nem lehetett.
2007-es, majd 2000-es furminttal kezdtünk, szerencsére itt is jegyzeteltem, így tudom, hogy a másodikat találtam jobbnak, nagy csillag virít az évjárat mellett. Következett két zenit, előbbi száraz, utóbbi édes, jelöltem újra, Zsuzsi kedvéért. Közben jöttek a történetek, magyarázatok, mi figyeltünk, kortyoltunk, kérdeztünk. Két cuvée (hárslevelű, furmint) került sorra, 2006-ból és 2007-ből, csillag van itt is és egy zárójeles megjegyzés: A tokaji a gondviselés bora. Befejezésként a 2002-es 4 puttonyos tokaji aszút és a 2000-es aszúeszenciát kóstoltuk, s közben megtudtuk, '72-ben annyi eszencia volt a vidéken, hogy már nem tudtak vele mit kezdeni. Sajnos akkor még gondolat sem voltam. Volt még ürmös is, de erről már tegnap írtam, kíváncsiak megtalálják könnyedén.
Befejeződik a beszámoló, most már valóban, remélem, nem unták nagyon. Látogassanak el Mádra, kapnak egy nagy csomag élményt, s ha már arra járnak, ejtsék útba Füzérradványt is. Herr Paprika gyerekkori nyarainak helyszínét.
Szepsy és Mád, ennyi biztos volt, de hol alszunk? A legjobb lenne egy közeli, borosan gyalog is elérhető szállás. Keresgéltem, válogattam, bent maradt kettő, Herr Paprika telefonált, 1 szabad, jó lesz, legalább nem kell dönteni. 
Nagy nézelődésre nem volt idő, jöttek is a házigazdák, Leskó István és a felesége, Ilike. Gyors bemutatkozás, irány a vendégház, közös tér, középen egy fából készült nagy asztal, lépcsők, az emeleten a szobák, akkor mi öten leszünk (Herr Paprika horkol, de sebaj, a szemfülesek hoztak füldugót), kilátás a kertre. Megérkezett közben a csapat másik fele, pakolás, azután már mentünk is, irány Szepsy és a bor. Néhány órás pohárfogás, kortyolás után a házigazdák iránymutatása szerint ebédelni indultunk, amiről majd egy másik bejegyzésben, hiába, mádi hét, ez, csak meg ne unják.
Este következik a borkóstoló, erről majd holnap, tartunk a második-harmadik pohárnál, amikor eszembe jut, hogy elhangzott, van itt egy virág a kertben, ami minden este 8 körül virágzik. Felpattanunk az asztaltól, Leskó úr elől, ez lenne az, a liget szépe, van ám még belőle, figyeljék ezt a bimbót, ez lesz a következő. És valóban, kipattannak a szirmok, mi lelkendezünk, ilyet sem láttunk még, és ez minden este, de jó lehet, nekünk marad a felvétel, újra és újra.
Folytatjuk a borozást, közben hallgatjuk a történeteket, mi sikerült jól itt Mádon, mi mehetne jobban, hogyan épült a ház és így tovább. A legvégén előkerül még egy üveg, ezt még meg kell kóstolniuk. 2008-es cuvée 13 féle gyógynövénnyel, egy 1700-as évekből származó recept alapján. Az ürmös keserű egy kicsit, de nem bántóan, evés előtt de jó lehet a gyomornak. Folyik még tovább a szó, lassan aztán lefekszünk, akkor 9-kor reggeli.
Oszitól levél érkezett néhány hete, mehetnénk Szepsyhez, ha van kedv és szabadok vagyunk a megbeszélt napon. Sok gondolkozási időre szükségünk nem volt, a tavalyi látogatásról remek emlékek a fejünkben, persze hogy megyünk. A társaság többi tagja sem tanakodott sokáig, így aztán szombaton kilencen érkeztünk meg Mádra.
Földtani ismeretek következnek, talajszerkezet, a különböző kőzetek, ásványok, hogy mi laikusok is jobban értsük egy kicsit, még mitől lesz az a bor olyan egyedi és egyszeri. Mi figyelünk, mint egy jó osztály, jegyzetelni még elfelejtek, hát most ne várjanak részletesebbet, a végén pedig nem csak nézhetjük, de akár meg is foghatjuk az egyes darabokat, amik a mádi földet adják.
Kézbe vesszük a poharakat, jönnek a borok. A száraz sor. 2008-as furmint, azután a 2008-as hárslevelű a Király dűlőről. Itt már kezemben a füzet, írok, különben elfelejtek mindent, Zsuzsi súg, a hárslevelűhöz tegyél egy csillagot, ez nagyon jó. Mert mi a jó és miért is jó, az csak a mi szánkon, érzésünkön, élményünkön múlik, Szepsy nevet mond, egy-két szót a dűlőről, a bor sikeréről, vagy a különbségekről, de hogy milyen ízt kellene éreznünk, nem hangzik el sosem.
Akkor hozom még az utolsó borokat - mondja Szepsy. Várakozunk, kattognak a gépek, a hangulatunk remek. Visszatér a kosár, emeljük a poharat, 2006-os szamorodni, Herr Paprikának villan a szeme, értem, palackot szereznünk kell. Botond cuvée 2006, nagy sóhajtások, teljesen mangó, és tényleg, mintha a poharunkban lenne. Amiből, miután az utolsó cseppet is felszívtuk, az illatot próbáljuk valahogy az orrunkba menteni. Jön a befejezés, 2005-ös aszú, lelkesedünk töretlenül, Oszi kérdez, de szóljon, ha már indulnia kell, Szepsy nem szól, de mi értjük, az asztalra kerülnek az üres poharak. Köszönünk és elköszönünk, fél 3, hát ma is érdemes volt felkelni, következik még egy növényekben gazdag délután Mádon és egy boros este, de erről majd részletesebben egy másik bejegyzésben.
Kell sok hagyma, idáig rendben vagyunk. Jóval több paprika a paradicsomnál, ez sem kérdés. Szalonna nem maradhat el, de itt már kezdődik a különcködés. Én benne hagyom, Panni inkább kiveszi. Nálam nincs pirospaprika, azt hiszem, ők szeretik. Józsi és Paprikáék kolbászpártiak, anélkül hozzáfogni sem érdemes, Ágó és Oszi már kevésbé ragaszkodik ehhez, Panni általában külön süti, vegye, aki vágyik rá. Én csak krízishelyzetben eszem tojással, Józsi, Panni ugyancsak a klasszikus vonal, Herr Paprika viszont kihízelgi magának a plusz sütést. Tojáskérdésben Ágó is inkább vele, nem nélküle, Oszi is újhullámos, azt hiszem.
A hagymákat meghámozzuk, apróra vágjuk. A paprikákat mossuk, szárazra töröljük, kicsumázzuk, kisebb darabokra vágjuk. A szalonnát felkockázzuk, a kolbászt félbe vágjuk, vékonyan felszeleteljük. 
Keveset készíteni nem érdemes, így is sokkal többre számítunk, mint amennyit végül látunk a serpenyőben. Legyen kenyér, kicsit vastagodunk ugyan, de nélküle mit sem ér. És egy hideg fröccs, ugye egyetértenek.
Leleplezés következik. Amikor Ágó meg én még gyerekek voltunk, a nagy nyári szünidő alatt kaptunk néha egy-egy feladatot. Ha elkövetkezett a borsó szezonja és csak úgy ömlött a lakásba a sok zöld héj, akkor bizony mi voltunk a pucolásban az illetékesek. Csináltuk is rendesen és szorgalmasan, na de nem igaz, hogy úgy néz ki, mintha még meg sem érintettem volna. Igazán elfogyhatna már. Egy ideig tehát kitartottunk, de amikor közeledett a vége, előfordult, hogy egy kis cselhez folyamodtunk. Az üres héjakkal befedtük szépen a maradékot, és úgy tettünk, mint akik 100 százalékos munkát végeztek. Nem emlékszem rá, lebuktunk-e valaha, de a család másik 3 tagja biztosan.
A zöldborsót megpucoljuk, mossuk, leitatjuk a vizet. A hagymák külső héját lehúzzuk, karikákra vágjuk. A répákat ugyancsak megtisztítjuk, kisebb hasábokra vágjuk. Egy nagyobb edényben melegítünk 1 ek olajat, beletesszük a hagymakarikákat, néhány percig sütjük. Ezután következhet a garam masala és a kurkuma, kevergetve pirítsuk még néhány percig. Öntsük az edénybe a répát, keverjünk újra, majd szórjuk rá a lisztet, pirítsunk. Ezután lassan öntsünk hozzá vizet, folyamatosan kevergessük. A folyadék csak épphogy ellepje a répát. Fedjük le és főzzük 5-6 percig, majd tegyük a levesbe a borsót, öntsünk újra vizet, vigyázzunk, ne legyen túl híg. Sózzuk, kedv és ízlés szerint szórjuk meg chilivel. Fedjük le és főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak, de nem főnek szét, mielőtt lezárnánk, keverjük bele még a tejszínt.
Most rendesebb voltam, mint az epernél, a leves kétfős tesztelésen esett át. Értékelés duplán pozitív volt, Herr Paprika a távolban evett, Ágó viszont előttem, egész jókedvűen. Rossz tehát nem lehetett, vagy pókerarca van.
Eperből eleget nem lehet enni. Szerintem. Nekem legalábbis még sosem sikerült, pedig voltak igazán sikeres nyaraink, amikor vödrökben vittük haza az eperszállítmányt a kertből. Ilyenkor néhányszor a fejem búbjáig ehettem magam, azután ha már önmagában nem volt elég, következtek a különböző variációk, nagy melegben a legtöbbször cukorral, tejföllel, nagy mennyiség jól lehűtve. Megunni még akkor sem lehetett.
Ez lesz az eddigi imbiszlét legrövidebb leírása: epreket megtisztítjuk, megmossuk, leitatjuk róluk a vizet, majd karikákra vágjuk. A mogyorót száraz serpenyőben megpirítjuk, miután kihűlt, egy mozsárban kicsit összetörjük. Az eperkorongokat elrendezzük a tányérokon, locsolunk rá egy kis tökmagolajat, végül megszórjuk az összetört mogyoróval.
Mit ennétek? - jött a kérdés, amikor bejelentettük hazatérési szándékunkat. Hát, nem is tudom, tárgyalok még Herr Paprikával - mondtam. Herr Paprika nem gondolkodott sokat, mi lenne, ha megkérnénk Pannit, hogy azt a remek nyári töltött káposztát főzze... Kérést továbbítottam, Panni igent mondott, én pedig figyelmeztettem, hogy ebből bizony bejegyzés lesz, jegyzetelnie kell.
Vizet forralunk egy nagyobb edényben némi sóval és egy kis ecettel. A káposzta csumáját kivesszük, majd a forrásban lévő vízbe rakjuk, 2-3 perc után elzárjuk a vizet és még 4-5 percre letakarva állni hagyjuk. Ezután kivesszük a káposztát, lecsöpögtetjük a vizet és levelekre szedjük, a nagyobbakból óvatosan (nehogy sérüljenek) kivágjuk az ereket. A káposzták belsejét, amiből már nyerhetők levelek, apróra vágjuk.
Ágó ma meglátogat, káposztát eszünk és jó lesz nekünk.
Most, hogy magunk mögött hagytuk az esős évszakot, Herr Paprikával újra pecsétgyűjtésbe kezdtünk, tehát túrabeszámoló következik, némi gasztro (főleg a hol pótolhatjuk a folyadékot) és még a Kis növényhatározó is szerepet kap ma.
Akad egy kis panoráma, lehet pótolni a folyadékot és enni is, de a kipróbálás nekünk most elmaradt. Jókedvűen haladtunk tovább, szóltunk Józsinak, hogy nem kell kimentenie, nincs is kánikula, micsoda mázli, a célban találkozunk. Dinamikusan előre, még indulót is gyártottam magamban (Paprikáék újráznak, a Mátrában túráznak...), Hármashatár, Herr Paprika izgult kicsit, lesz-e pecsét, de persze megtaláltuk gyorsan, a próbanyomás:
Ezután jöttek a nehéz pillanatok. Kevesebb lett a fa, magasabb a fű, hegyre fel, pulzus rákapcsolt, jajj, hol a levegő a tüdőmből. A nap se sütött kevésbé, patakok a hátamon és szomjas voltam folyton. De nagy rutinosan nem vittünk elég vizet, így aztán Herr Paprika szigorú pillantása mellett egy korty, forgasd meg a szádban ismétlődött. Szerencsére aztán találtunk egy forrást, jéghideg tiszta víz, úgy meghúztam az üveget, hogy még a homlokom is megfájdult.
Nem szépítek, a végén már a befejezésre vágytam, végre vasútállomás, utolsó pecsét, azután még 3 km Sirok központjáig az aszfalton. Józsiék vártak, irány az első hideg sör, terasz, Panni elárulta az esti vacsorát, de éhes lettem, lassan visszaállt a testhőmérséklet, megcsináltuk. Hősök vagyunk.
