2011. március 8., kedd

Török szivar


Tegnap írtam már, érkezett néhány kedves ajándék Isztambulból, a baklavák szerencsére elfogytak, én nem tudtam, hogy ilyen gyorsan beszippantanak, vagy inkább én őket. Végül telefonon kellett figyelmeztetnem Herr Paprikát, a helyében én hamar indulnék haza, különben teljesen kiürül a doboz. Időben érkezett.
A török csomag egyéb tagjait telefonos egyeztetés után (Mit kér imbisz?) megírtam egy hosszú üzenetben, kutattam interneten, és végre főbb szerepet kapott az évekkel  ezelőtt vásárolt Oriental Basics szakácskönyvem is. A yufka tészta viszont magamtól is eszembe jutott, régóta szerettem volna kipróbálni, de eddig valahogy sosem lett a tervből valóság. Gondoltam, hátha most, így hát örültem nagyon, amikor vasárnap a kezembe adták. 
A fetával töltött tekercsre esett a választásom, amit a könyv szerint cigaretta böreknek is hívnak, a végeredményt szemlélve az enyém inkább szivar. A tekercseim tehát lehetnének kicsit karcsúbbak is, fejleszteni fogom még a technikámat, viszont összességében könnyebb volt a folyamat a vártnál. Nem szakítottam el egyetlen tésztalapot sem.




Fetás yufka tekercs


8-9 db. háromszög alakú yufka tészta
20 dkg feta
1 tojás
1 csokor petrezselyem
1 tk csípős őrölt paprika
bors
4 dl joghurt
1 kígyóuborka
metélőhagyma
olaj



A fetát lecsöpögtetjük, tálban villával összetörjük, majd összekeverjük a tojással, paprikával, beleszórjuk az apróra vágott petrezselymet, végül jöhet egy kis frissen őrölt bors, keverünk. A tésztalapokat óvatosan elválasztjuk egymástól, nagyon könnyen szakadnak, azután egyet deszkára fektetünk. A szélesebb végéhez kerül nagyjából 2 teáskanál fetakrém, elsimítjuk, hogy egyenletes legyen. A tészta szélét megkenjük körben vízzel, majd a töltelék felől haladva szépen feltekerjük. A két végét szorosan összenyomjuk, nehogy sütés közben távozzon a töltelék. A folyamatot ismételjük, amíg tart a tészta és a feta. 


Egy nagyobb serpenyőben felforrósítunk kb. 2 ek olajat, majd a szivarokat 3-4 perc alatt megsütjük, közben persze forgatunk rajtuk. Ha kész, papírtörlővel letakart tányérra rakjuk őket.
A joghurtot tálba tesszük, jöhet a kisebb kockákra vágott uborka, só és a metélőhagyma. Természetesen snidling helyett készülhet fokhagymával is, amihez éppen kedvük van.


A szakácskönyv szerint melegen együk, a tanáccsal mélyen egyetértek. A joghurtos uborkával együtt remek páros, lehet mondani, hogy belülről frissít? Megkockáztatom.
Egyik este pedig újra megnézem a Törökfürdőt.


Recept: Schinarl-Dickhaut: Oriental Basics, GU 2004

2011. március 7., hétfő

Dió, gersli, dió


Bár úgy tűnhetett, pénteken eltűntem, nem írtam, nem főztem, azért valami mégis történt imbisszel. Kisorsoltam a Szepsy furmintot, itt megnézhetik, kit választott a szerencse (És én is várom a jelentkezését, hogy még azelőtt megváljak a bortól, mielőtt egy gyenge pillanatomban meginnám. Persze ilyen nem lesz.). 
Voltam egy kicsit vendég is lánytársaságban, utólag is köszönöm a salátát, a bort és a remek mentás desszertet. Lesz valami mentás hamarosan imbiszen is, érzem. Egyébként teljes lassúságban telt a hétvége, a konyhában is, Herr Paprika kívánságára narancsos marharagut főztem, mellé most nem polenta, hanem zsemlegombóc került, így is szerettük, továbbra is őrzi a kategórián belül az első helyet. És jó hozzá a vörösbor.
Vasárnap aztán meglátogattuk az Isztambulból hazatért Ágót és Oszit, kaptam sok-sok ehető és megfőzhető dolgot. Számíthatnak török ételekre, ugye nem meglepő. Aki pedig nem fél egy kis méztől és pisztáciától, szóval nem fogyókúrázik, az megnézheti az isztambuli baklavákról készült képeket a facebookon.
És akkor néhány szó a gersliről, ha már egyszer ő lenne a bejegyzés főszereplője. Könnyű és gyors saláta, kicsit azért is készült, hogy felhasználjam a megmaradt alapanyagokat. Ha őszinte akarok lenni, akkor a Herr Paprikától kapott dióecetet is nagyon szerettem volna kipróbálni. Íme.




Diós gerslisaláta


1 kis bögre gersli
2 marék dió
rukola
2 zellerszár
dióecet (vagy egy lágyabb borecet)
olívaolaj
bors
só


Egy kisebb edényben melegítünk egy kevés olívaolajat, 1-2 percig pirítjuk benne a gerslit, majd felöntjük 2 bögrényi vízzel, sózzuk, addig főzzük, amíg megpuhul. Ha elkészült a gersli, leöntjük róla a megmaradt folyadékot, szűrőbe borítjuk, hideg vízzel átmossuk, alaposan lecsöpögtetjük. Közben megtisztítjuk a zellerszárakat (késsel megszabadítjuk őket az elrághatatlan szálaktól), majd hosszában félbevágjuk, végül kis darabokra vágjuk. A rukolát megmossuk, szárítjuk. A diót száraz serpenyőben megpirítjuk, várunk, amíg kihűl, mozsárban egy kicsit összetörjük.
A gerslit meglocsoljuk extra szűz olívaolajjal, dióecettel, alaposan átkeverjük, majd jöhet a zeller, a rukola és a dió. A végén adunk még hozzá egy kevés sót és frissen őrölt borsot, kóstolunk, ha bármit hiányolnak, most lehet pótolni. Villa, ehetünk.


Ha már ilyen hosszú volt a bevezető, itt csak röviden. Próbálják ki, és bár még nincs másik vélemény, csak az enyém, azért higgyék el, a gersli hidegen is finom.

2011. március 3., csütörtök

Citromos fű


Tehát ma főszerepben a fűre nem emlékeztető citromfű, amit mostanában gyakran kerülgettem a spórolásról elnevezett üzletlánc egyik közeli egységében. Eddig minden alkalommal erősnek mutatkoztam, lebeszéltem magam (Haladj tovább!), mert jó lenne, nincs ebben vita, de egyet, kettőt nem lehet, csak egy egész csapattal. Ésszerű? Ugye nem. Most viszont néhány napra egyedül maradtam, ilyenkor bennem is megerősödik a megérdemlős hangulat, mentem, megláttam, egyetlen csomag, viszem vagy más teszi. Az első verzió szimpatikusabbnak tűnt, most tehát van citromfüvem.
Készült hát egy chilis-kókusztejes leves, répával, újhagymával, tésztával, kívánok már mindent, ami egy kicsit is a tavaszra emlékeztet, nyilván nem egyedül. Néhány napja spárgáról ábrándozom, rá pedig még várhatok türelemmel. Ráadásul Herr Paprika nem tért haza üres kézzel, megkaptam az Essen&Trinken különszámát, tele zölddel, fűszernövénnyel, gyümölccsel. Lapoztam és akartam mindegyiket. Most azonnal.
Vissza a recepthez, a citromfű jó befektetés volt, álltam a konyhában, az orrom folyton a leves fölött. Inhaláltam az illatát.



Citromfüves-chilis zöldségleves



2 szál ázsiai citromfű
2 sárgarépa
1 csokor újhagyma
12 dkg kínai tojásos tészta
4 dl kókusztej
chili
só
 
 
A répákat megtisztítjuk, félbe majd négy darabba vágjuk, azután vékony hasábokra vágjuk. Persze ez nem kötelező, készülhetnek karikák is. A citromfüveket megvágjuk, hogy jobban átadják az aromájukat a levesnek. A répadarabokat és a citromfüveket egy közepes méretű edénybe rakjuk, felöntjük kb. 4-5 dl forró vízzel, adunk hozzá kedv szerint chilit, sózzuk, majd alacsony fokozaton főzzük kb. 8-10 percig. 
Közben a megmosott, szárazra törölt újhagymákat kisebb darabokra vágjuk, a zöld szárak zsenge részét sem hagyjuk ki. Ha letelt az idő, a hagymát a levesbe szórjuk, majd önthetjük a kókusztejet is. Keverünk, kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni. Főzzük a levest még 5 percig, majd tegyük bele a tésztát, keverjük át, zárjuk le. Várjunk kb. 4-5 percig, amíg a tészta megdagad és megpuhul. A citromfüvek kikerülnek az edényből, elrágni nem szeretnénk.
Tányér, leves, a tetejére szórhatunk az újhagymák felvágott zöld szárából.  





Miután a citromfüvek nem magányosan, hanem csomagban érkeztek, nagyobbik részük még felhasználásra vár. Csak azért írom, hogy számítsanak rá, örüljenek, bosszankodjanak, szóval felkészüljenek. 
És holnap péntek.

2011. március 2., szerda

Pasta


Figyelmeztetnék mindenkit, a kezdet némileg bizarr lesz, de a végén remélem, értelmet nyer. Van nekünk egy mosdónk, ami nem nagy meglepetés persze, a falán minden évben lóg egy naptár, valamiért itt kaptak helyet a hónapok. Pirellivel kezdtünk, Herr Paprika évek alatt összerakott gyűjteményét variáltuk, hogy nem stimmeltek az évek, hát mindent nem lehet. Miután kimerült a készlet, vagy inkább egy időre ráuntunk a legjobbakra, rábukkantam a Magvető naptárára, benne minden héten egy kortárs magyar író, költő portréja és egy idézet tőle. Kedvenc tavaszi hetem Kántor Pétertől: "Kis rohangáló egerek: szanaszét futnak a napok. Egynek elkapom a grabancát, ötöt-hatot futni hagyok." És még az évben is összhangban voltunk, azután eltelt a 12 hónap, de mi megszavaztunk egy ismétlést. Most viszont már váltani kellett. Nagy ötletem nem volt, de egyszer csak Herr Paprika előkapott egy naptárat. Még régebben szerezte, irodában lapult, aztán hazakerült. Hat fotó régi Fiat modellekről és olasz hírességekről. Vidám, megszavaztam rögtön. A téli hónapokban Vittorio Gassmant néztük a kékben úszó képen, ahogy mosolyogva beszáll egy Fiat 500 C-be, márciustól pedig Delia Scalat figyelhetjük. A fotót megtaláltam, recept után megnézhető. Szóval ahogy tegnap néztem a vidám Deliát, elkapott az olasz hangulat, eldöntöttem, hogy tésztát főzök, hát így is lett. Kicsit fura vagyok? Akkor jöjjön inkább a pasta.




Citromos spagetti articsókával, rukolával


20 dkg spagetti
1 citrom
articsóka az üvegből
rukola
4 dkg vaj
1 marék fenyőmag
só
bors




A tésztát a szokásos módon megfőzzük. Közben száraz serpenyőben megpirítjuk a fenyőmagot, félretesszük. A rukolát (egy nagy marékkal) megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet. Néhány darab articsókát lecsöpögtetünk, majd kisebbre vágunk. Ha elkészült a tészta, leszűrjük, de hagyunk rajta egy keveset a főzővízből. Rádobjuk a vajat, öntjük a citrom levét (ki mennyire szereti savanyún), alaposan átkeverjük, azután jöhet az articsóka, a rukola és eg adag fenyőmag. Keverés, adagolás, tészta tetejére frissen őrölt bors.
Most igazán rövid voltam. 




 Ha kipróbálják, jó étvágyat hozzá. És akkor lássuk, milyen képet is nézünk márciusban és áprilisban.



Kép innen.

2011. március 1., kedd

Zöldhullám


Mára koncepciós étel készült, ha március, akkor zöld lesz imbisz, tavasz van, még ha az időjárás nem is gondolja így. Reggel azért tiport egyet a lelkesedésembe a szállingózó hó, de  hallgattam Frank Sinatrát, közben kiütögettem a horpadást, ezt a néhány hideg napot már féllábon is, nem igaz. 
Zöld alapanyagokból még nincs elbizonytalanító választék, a spenótos zacskók viszont ott sorakoztak a piacon, hogy vigyük, nem is az én ötletem volt, Panni akart mindenképp szerezni nekem még egy kis vitamint. Először a szokásos spenótban gondolkoztam, ami az a klasszikus, amit gyerekként meg nem ettem volna, ma már szeretem, fokhagymásan, tojással, de mindig Herr Paprika főzi, az enyém meg sosem olyan. Csak közelít. Így végül lepény lett, túróval, fokhagymával, szerecsendióval és minimál liszttel. Hozzá pedig egy kis snidlinges krémsajt, most ő a legszebb ehető növényem, de már nagy a haja, megérett egy vágásra. És még zöld is. Recept után fotón is szerepel.
 




Spenótlepény snidlinges krémsajttal



fél kg spenót (friss)
20 dkg túró
2 gerezd fokhagyma
szerecsendió
citrombors
liszt
3 tojás
25 dkg krémsajt
fél citrom
snidling
joghurt
só
vaj 



 A spenótot többször alaposan átmossuk, lecsepegtetjük, majd serpenyőbe rakjuk, fedő alatt kb. 5 perc alatt megpároljuk. Az összeesett spenótból kisebb adagokat veszünk ki, kinyomjuk belőle a vizet, azután kisebb darabokra vágjuk, tálba tesszük. Ha elkészültünk, jöhet az összetört túró, só, a lereszelt fokhagyma és szerecsendió, citrombors. A tálba szitálunk 2 evőkanál lisztet, keverés. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat a spenóthoz keverjük, a fehérjéket csipet só kíséretében kemény habbá verjük, majd óvatosan a masszába forgatjuk. Egy normál méretű kapcsos tortaformát kivajazunk, majd beleöntjük a masszát, egyenletesen eloszlatjuk, a formát a sütőbe rakjuk. Süssük 180 fokon kb. 30-35 percig, a végén villával ellenőrizhetjük az állapotot.
Közben a krémsajtot egy kisebb tálban keverjük el a fél citrom levével, 2 evőkanál joghurttal, majd ollóval vágjunk bele annyi snidlinget, amennyit szeretnénk.
Tányér, lepény, kupac krémsajt, kész.




És akkor még egy kis zöld, snidling fodrász után:


2011. február 28., hétfő

Csoki nekem

  
 Herr Paprika Alberto Tombaként siklik a hegyen néhány napja, volt tehát egy szabad hétvégém, amit nagy vidámságban Pannival és Józsival (civilben a szüleim) töltöttem. Voltunk duplán piacon, ettünk lángost, szombaton Pannival még a káposztásat is kipróbáltuk, ami tőle összességében jobb minősítést kapott, és nem főztem semmit. Pénteken Józsi vette be a konyhát, paprikás krumpli készült a kedvemért, egyetemistaként az egyik nagy favoritom volt, de csak az övé. Szombaton következett Panni, előzetesen vadast kértem, hát meg is kaptam, hozzá Józsi úgy 220 krumpligombócot gyártott, lehetett magabiztosan enni. Vasárnap végül megérkeztek a palacsinták is. Ma pedig farkaséhesen ébredtem. Ugye nem kell magyaráznom.
Azért más is volt, megnéztünk két filmet is a moziban. Okozott egy kis fejtörést, mit is válasszak, legyen benne akció Józsi kedvéért, de a történet is legyen erős, hogy Panni beleélhesse magát. Végül A harcosra szavaztam, péntek este felvonultunk, én középre, hogy érzékeljem a reakciókat, hátha menekülni kell. Az elején okozott némi nehézséget a kép és a felirat összehangolása, de aztán felvették a ritmust, és a végén már együtt szurkoltunk. Jó volt a sztori, de legfőképp Christian Bale, eddig is kedveltem, most még inkább. Ma megnyerte az Oscart, szülőkkel már pénteken neki adtuk. A másik film egyébként A király beszéde volt, én ugyan már láttam, de biztos voltam benne, hogy tetszene nekik, így is lett, megkaptam a dicséretet a jó választásért. 
(Zárójeles megjegyzés: ma éjfélig még jelentkezhetnek a facebookon a Szepsy furmintért.)

A mai recepthez csak annyi, mivel szalmanapok vannak, itt volt az ideje enni valami igazán csokiközpontú édességet, Herr Paprika ugyanis általában nem tapsol örömében, ha felvetek egy hasonló lehetőséget. Szóval csoki nekem.



Citromos-gyömbéres csokimousse


10 dkg étcsokoládé (magas kakaótartalmú)
3 tojás
1 dl tejszín
gyömbér (kb. 3 cm-es darab)
fél citrom
nádcukor
só 




A gyömbért meghámozzuk, lereszeljük. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat kb. 2 ek nádcukorral habosra keverjük.  Egy megfelelő méretű edényben vizet melegítünk, a csokoládét kisebb darabokra törjük, majd vízgőz felett felolvasztjuk. Ha már krémes, hozzáadjuk a tejszínt, a reszelt gyömbért és a fél citrom levét, átkeverjük, félrehúzzuk. Óvatosan a csokoládéhoz öntjük a tojássárgákat, közben folyamatosan keverünk, adunk a krémhez egy csipet sót is. A tojásfehérjéket egy kevés cukor és csipet só kíséretében kemény habbá verjük, majd lassan, óvatos mozdulatokkal a csokoládéhoz keverjük. 
Előveszünk 4-5 kisebb formát, elosztjuk bennük a mousse-t, letakarjuk és hűtőbe rakjuk. Legalább egy éjszakán át hagyjuk a hidegben, ha még tovább, annál jobb.




Tegnap sétáltunk a Margitszigeten, és több helyen is láttunk ilyen sárga virágokat:


 
Mi nem tudtuk beazonosítani, de Károlytól megtudtam, hogy erantis hyemalis, magyarul téltemető a neve. Tavasz vagy tavasz?

2011. február 24., csütörtök

A fenyőmag projekt


Egy nap késéssel (tegnap elfogyott mellőlem az idő) következik tehát a szerdán megígért beszámoló, annyit elárulok, hogy a kísérlet sikeresnek ítélhető, a végén akadtak ugyan nehézségek, de a képességeimet felmérve időben feladtam. Ha most nem értenék, azért ne hagyják abba az olvasást.
Kaptam tehát 3 ajándékot Berlinből, volt a humoros, az ehető és a kísérletezős, most az utóbbi kerül a középpontba. Egy papírtartó, benne egy fenyőtoboz, rajta a szöveg: Wenn der Zapfen leise knistert (amikor a toboz halkan ropog). Barátnővel szemben ülve érzésem szerint egy kérdőjelre emlékeztettem. Most akkor? Dísznek? De akkor miért ropog? Azután persze elolvastam a használati utasítást, és kiderült, ha minden jól alakul, a végén fenyőmagot szüretelhetek. Nem tudom, ki találkozott már előre csomagolt tobozzal, fenyőmagokkal a hasában, számomra ez volt az első alkalom.
Nem voltam Hűbele Balázs, vártam vagy két hónapot, mire előbújt belőlem a kísérletező kedv, de akkor aztán nekiláttam. A leírás alapján először alaposan megmostam, azután a fűtőtest mellé raktam, mert hogy szereti a meleget, utána következett a várakozás. Másnap reggel aztán egyszerre meghallottam a ropogást, kiugrottam az ágyból, futás, hogy van a tobozom, hát kinyílt az alján. Én boldog, gyorsan Herr Paprikának is kimostam a szeméből az álmot, a toboz zajong, de jó. Azután ő lett 3 napra az én háziállatom, ropogott, én szaladtam, nyílt és egyre nyílt. Csak azt bánom, hogy nem készült róla előtte fotó, de a végeredmény ilyen lett:


Láthatják, ott lapulnak belül a fekete héjú magok, állítólag akár 100 is lehet 1 tobozban, a saját termésemet még nem számoltam. 

 
Nohát ezután kiszabadítottam néhány példányt, kemény burok, mintha szénbe mártóztak volna, fekete a tenyerem is, de ki bánja, előttem a majdnem végeredmény, jó gazda voltam.


Már csak egyetlen kihívás maradt, kiszabadítani a magokat a héjból, a javaslat diótörő, nekem persze nincs, de már látom, hogy hiányzik, próbálkozom a fülbevaló készítő csípőfogóval. Nyilván semmi hatás. Telefonos segítségem végül a konyharuha, rá egy deszka, óvatosan kalapáccsal megoldást javasolja, én pedig megpróbálkozom ezzel a módszerrel. A technikámmal akadnak problémák, néhányat sikerül összezúznom, de azért nem termelek csupa selejtet. Viszont érzem, hatékonyabb lesz Herr Paprika kezében a kalapács, örülök a kis sikernek, íme:


Jó móka volt, amint sikerül begyűjtenem teljes létszámban a fenyőmagokat (pontosabban megkérem Herr Paprikát, hogy legyen olyan kedves), imbiszen bemutatkoznak egyéb formában is.
És persze a sérült példányokat már megettem.

Holnap érkezik hozzám a szülői különítmény, így kivételesen már ma kívánok mindenkinek remek hétvégét, tervek szerint hétfőn jövök.
 

2011. február 22., kedd

Berlini lencse


Barátnő Berlinben (de jó is neki), decemberben levélben értekezünk, jön haza, jó lenne még találkozni karácsony előtt, igyunk egy kávét valahol, beszélünk. És hoz nekem valamit. Persze, hogy ráérek, a kíváncsiság addig nehogy lyukat fúrjon az oldalamba. Megbeszélt nap, M. érkezik, nagy mosoly, két puszi, leülünk, forró ital, mesél, én is, tudják, ahogy az ilyenkor szokásos. Egyszer a táskájába nyúl, újságpapírba csomagolva ott az ajándék, én kibontom, 1 humoros, 1 kísérleti és 1 csomag sötét színű beluga lencse. Mint kiderül, a papír sem véletlen, német napilap, benne recept, hátha. Akkor el is határozom, lencse lesz karácsonykor, nem főztem ilyet még sosem, itt a lehetőség, meg is ragadom.
24-én végül lazac sül, hozzá a lencse olívaolaj, tokaji borecet, újhagyma, só és bors kíséretében, látványra nem sokat ígér, de az íze remek, Herr Paprika kifejezetten lelkesedik érte. Megeszünk mindent, fotó nincs, csak a fejemben, de az biztos, ismételünk. Szombaton végül megvalósul a terv, hal után most hússal, kacsa megint, de már nem is magyarázom. A lencséhez narancs és citrom, a kacsához szójaszósz és szezámolaj, szerettük.
Receptet küldöm Berlinbe, szeretettel.



Szójás kacsamell citrusos beluga lencsén


2 fél pecsenye kacsamell
1 kis bögre beluga lencse
1 narancs
fél citrom
olívaolaj
sötét szójaszósz
szezámolaj
só



A lencsét dupla mennyiségű vízben, csipet só kíséretében főzzük kb. 20-25 percig, a folyamat vége felé kóstolunk, a lencse legyen puha, de ne főzzük szét. Ha kész, szűrjük le, öntsük egy megfelelő méretű tálba, locsoljuk meg olívaolajjal, a narancs és a fél citrom levével. Keverjük át, azután kóstoljunk, ahogy mindig, ha bármit hiányolnak, most lehet pótolni.
A kacsamelleket alaposan mossuk meg, papírtörlővel itassuk fel a vizet, majd a bőrös részt óvatosan kockázzuk be ( de ez a folyamat el is hagyható). Forrósítsunk fel egy serpenyőt, bőrös felével tegyük bele a kacsamelleket, süssük kb. 4-5 percig, majd öntsük le a kisült zsírt, fordítsunk, újabb 4 perc. A sütőt melegítsük elő 180 fokra, tegyük be a kacsamelleket, süssük még kb. 8-10 percig. Azután tegyük vissza a serpenyőt a tűzhelyre, locsoljuk meg a kacsákat szójaszósszal és egy kevés szezámolajjal, forgassuk át a húst, kész. A kacsát hagyjuk pihenni néhány percig, majd vágjuk vékony szeletekre, hozzá a lencse, hidegen vagy melegen, ki hogyan szeretné. 


Holnap a berlini úton haladunk tovább, volt ugye más is a csomagban, én pedig a kísérlet felét már végrehajtottam. Ha a második fázis is sikeres lesz, következik a beszámoló. Kívánják a legjobbakat.

2011. február 21., hétfő

Narancsos hétfő


Végül úgy döntöttem, ha újra tél és esik a hó, akkor narancssárgán kezdem a hetet. És inkább nem bosszankodom, tavaszi gyerek vagyok, abban bizakodom, hogy évszakhoz hű lesz a március. És akkor nem bánom, rendben van.
A pite (vagy tart, lepény) azon felismerés eredményeként született, hogy bizony van egy tál, benne néhány narancs már túl a fénykorán. Először a "megisszuk az egészet" megoldás tűnt a legvonzóbbnak, legalább tudom, miért van facsaró szerkezet a polcon, és hogy nem csak grépfrútot lehet kezelni vele (eddig valamiért így alakult). De aztán meggyőztem magam, hogy bár nem szeretek sok fázisú, kevergetős ételeket gyártani, de igazából nagyon vágyom egy sütire, akkor meg ez a kis kellemetlenség igazán vállalható. Így utólag nézve pedig nem is volt olyan nagy szívás munka, a tészta a szokásos lepényalap, csak most édesen, a töltelék pedig egész hamar elkészíthető, belátom. A sütés kicsit időigényes, de a türelem végül pitét terem.
Ne feledjék, lehet feltenni a kezet továbbra is 1 üveg Szepsy furmintért, kedveljék imbiszt és a boros kapszulát. Tavasszal valaki koccintani fog.




Gyömbéres narancspite


1,5 narancs leve
friss gyömbér 
3 tojás
3 tojássárga (és még egy)
25 dkg liszt
12,5 dkg vaj
17 dkg cukor
só
narancslekvár (választható)
(utólagos frissítés a recepten: a krémbe kerüljön még 2 dl tejszín és egy plusz tojássárga)




A lisztet és a kockákra vágott hideg vajat egy kevés vízzel, 5 dkg cukorral és egy csipet sóval összedolgozzuk. A kész tésztát belisztezett deszkán kinyújtjuk, majd óvatosan átemeljük a lepényformába, belesimítjuk. Villával megszurkáljuk a tésztát, letakarjuk sütőpapírral, szórunk rá szárazbabot, lencsét vagy hasonlót, azután 170 fokos sütőben kb. 10 percig sütjük. 
A töltelékhez az egész tojásokat és tojássárgákat 12 dkg cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a tejszínt, majd beleöntjük a narancsok kifacsart levét, elkeverjük, végül kedv szerinti mennyiségű reszelt gyömbér is kerüljön bele. Legközelebb narancshéjjal is kipróbálom.
Ha letelt a sütési idő, a tésztát kivesszük a sütőből, leemeljük róla a sütőpapírral együtt a babokat, azután óvatosan beleöntjük a narancsos tölteléket. A sütő hőmérsékletét levesszük 120 fokra, óvatosan visszarakjuk a formát, és addig sütjük a pitét, amíg a töltelék szinte teljesen megszilárdul (nagyjából 45 percre, 1 órára számítsanak). Ha kész, kivesszük, hűlni hagyjuk. Ha szeretnék még narancsosabban, kerülhet 1 kanál narancslekvár a szeletek tetejére.


Szombaton megnéztük a A félszeműt, jól hangzik így, szóval kicsit más, mint vártam, inkább egy klasszikus westernre emlékeztetett, de nagyon jók a párbeszédek, Jeff Bridges naná, Matt Damont Herr Paprika nem is ismerte fel, és a lány is remek. Ennyit a filmről, de még némi imbiszhez jobban kapcsolódó megjegyzés: a Toldi mozit eddig is szerettem, most ismét megállapítottam, hogy nagy pluszpontot érdemelnek a büféért. Jók a borok, rendben van a sör, és ahogy láttam, egyéb italokban is megnyugtató a választék. Film előtt és után remekül lehet ülni és beszélni, ezt tettük mi is.

2011. február 18., péntek

Valaki egy üveg bort?


Ma nincs recept, imbisz inkább játszik. Ha emlékeznek még, tartottunk talán éppen két hete egy Szepsy vacsorát, ettünk és ittunk is persze (akinek ismeretlen a történet, elolvashatja a 3 részt: itt, itt és itt), de az utóbbiban valahogy nem teljesítettünk elég jól, megmaradt ugyanis 1 üveg furmint, pihent eddig a kamrában. Megihatnánk, nyilván, de megihatná más is,  ráadásul még Furmint Február is van, szóval most inkább eljátszom, lehet érte jelentkezni.
A bor Szepsy 2008-as furmintja, aki kíváncsi rá, itt megnézheti. A játék: találják szimpatikusnak imbiszt a facebookon, azután az itt is látható kapszulás képet kedveljék.  És ha szeretnék, hogy a barátjuk nyerjen, meg is oszthatják a fotót. Február 28-án éjfélig lehet a borivási szándékot kifejezni, azután sorsolunk, a szerencsés pedig hamarosan furminttal koccinthat. Ha netán kiderülne, hogy nem szeretnének borozni, hát nálunk marad, és mi bizony megisszuk.




Mindenkinek remek hétvégét, borisszák előre, hétfőn jövök.

2011. február 17., csütörtök

Lengyelül eszünk: zurek


A lengyel levesek iránt egy pillanat alatt támadt szimpátiámról, ami azóta ragaszkodó rajongássá vált, már olvashattak imbiszen (akinek még ismeretlen a lengyel háttértörténet, megtalálhatja a január eleji útibeszámolóban). A nagy kedvenc, a legjobb barátom egyértelműen a zurek, őt eszem először, ha adódik rá lehetőség, utána jöhetnek a többiek. Könnyű megkedvelni, mert egy igazán gazdag levesről van szó, benne pedig ott az az összehasonlíthatatlan savanykás íz, ami nem pótolható ecettel vagy citrommal. Hideg és másnaposság ellen hatékony fegyver. Most, hogy nem hallgattak meg, és visszajött a tél, pláne még a hó is, itt volt az ideje, hogy életemben másodszor főzzek egy megnyugtató mennyiségű adagot.
A zurek alapja a zakvasz, ami tulajdonképpen rozslisztből készült kovász, ez adja a jellegzetes savanykás ízt. Én most még Lengyelországban vásárolt kész zakwast használtam, de a karácsonyra kapott szakácskönyvben találtam egy receptet hozzá, később olvashatják. A másik két alap a tojás és a kolbász, az utóbbiból volt szerencsém ugyancsak lengyelt használni, ennek hiányában fehér kolbászt javasolnék. Az egyéb elemek alapvetően választhatók, ahány ház, annyi zurek, nálam került bele répa és krumpli , de még szalonna is. Következik tehát az én zurekem, ami ugyan nem autentikus, de a miénk. A bejegyzést pedig Oszinak küldöm szeretettel.

 


Zurek


1 szál kolbász (fehér kolbászt javasolnék)
2 szelet füstölt szalonna
2 sárgarépa
3 krumpli
2 hagyma
4-5 tojás
1 adag zakwas
3 babérlevél
petrezselyem
só
bors
olaj
liszt
2 dl tejföl



A hagymákat megpucoljuk, apróra vágjuk. A szalonnát felcsíkozzuk, majd kockákra vágjuk. Répákat megtisztítjuk, felezzük, majd szeleteljük, krumplikat meghámozzuk, kisebb darabokra vágjuk. A tojásokat egy külön edényben keményre főzzük.
Egy nagyobb edénybe tesszük a szalonnát, locsolunk rá egy kevés olajat, majd közepese hőmérsékleten addig sütjük, amíg már ropogósnak tűnnek, akkor jöhet a hagyma, sütjük üvegesedésig. Ha a hagyma már megfelelőnek tűnik, következhet a répa, néhány percig még kevergetve pirítjuk, majd öntsük fel az egészet kb. 1,5 liter forró vízzel, vegyük lejjebb a hőmérsékletet. Só, bors, babérlevél, és jöhet a zakwas is. Keverés, majd lefedve hagyjuk kb. 5-6 percig puhulni a répát. Ha letelt az idő, adjuk a leveshez a krumplit is, öntsünk még hozzá kb. 1 liter vizet, keverés, majd főzzük addig, amíg a zöldségek megpuhulnak. Közben karikázzuk fel a kolbászt, ami a főzés finisében kerüljön a levesbe. Keverjük ki a tejfölt 1 ek liszttel, adagoljunk hozzá kanalanként a forró levesből, közben keverjük folyamatosan, ha már nagyjából egyforma a hőmérséklete a levesével, akkor öntsük lassan  a fazékba, közben kezünkben mozogjon a fakanál rendületlenül. Néhány percig még főzzük a levest, hogy szépen megdagadjon a liszt, végül szórjuk bele az apróra vágott petrezselymet, készen vagyunk. Kóstoljanak, mint mindig, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni. Tányérba leves, tetejére a cikkekre vágott főtt tojás, kanalazhatunk.




És akkor segítség a zakwas elkészítéséhez: 

1/2 kg rozsliszt
rozskenyér héja
3 fokhagymagerezd
1 liter meleg víz

A lisztet egy egy edénybe szórjuk, lassan felöntjük a vízzel, közben kevergetjük, majd jöhet a darabokra vágott kenyérhéj és a szétnyomott fokhagymagerezdek. Az edényt meleg helyre rakjuk. Másnap az edény tetején képződő vízréteget leöntjük, friss vízzel pótoljuk. Elvben 3 nap után bevetésre kész. Kipróbálom, beszámolok imbiszen.



Próbálják ki, azután jöhet 1 kupica vodka, csak hogy a lengyel vonalon maradjunk.

zakwas: Izabella Byszewska: Polnische Küche

2011. február 16., szerda

Citromba harapunk


Jön a vacsora vége, vele pedig a desszert intenzíven citromos hangulatban (előző részek itt és itt).  A tervem az volt, ha már ilyen könnyedre sikeredett az első két fogás, akkor ezen az úton maradunk, nem lesz habos, nincs tésztasütés, rétegezés, lerohanó édes íz a szájban. A másik fontos szempont az volt, hogy hamarabb elkészíthető legyen, különben előfordulhat, a vacsora végén már nem lesz se kedvem, se kitartásom desszertet varázsolni a konyhában. A választás egy könnyű kis pudingra esett, ami készült már egyszer évekkel ezelőtt, akkor az eredeti recept szerint zöldcitrommal, és a nővéremnél tartós sikert is arattam vele. Most viszont gondoltam, ha már fanyar, legyen igazán az, ezért a lágyabb ízű lime helyett citrom került bele. A tetejére pedig rozmaringos cukor, ami talán furcsának tűnhet első hallásra, de higgyék el, kitűnően passzolt a pudinghoz. (Aki nem szimpatizál a sima kristálycukorral, készítheti persze nádcukorból is, de szerintem ennyi azért belefér.)
Akkor ugrunk a receptre.




Sült citrompuding rozmaringos cukorral


150 ml frissen facsart citromlé
150 ml tej
3 tojás
4,5 dkg vaj
18 dkg cukor
5 dkg liszt
1 ág rozmaring
só




A megadott mennyiség 5-6 adagra elegendő, tehát először vegyünk elő 5 nagyobb, vagy 6 kisebb formát, vékonyan vajazzuk ki. A vajat keverjük habosra 11 dkg cukorral, majd a tojások sárgáját egyenként adjuk hozzá, közben keverjünk folyamatosan. Azután öntsük a tálba a citromlevet, a tejet (persze ne felejtsünk el keverni), végül lassan szitáljuk a többiekhez a lisztet. A tojások fehérjét csipet sóval és 4 dkg cukorral verjük kemény habbá, majd óvatosan keverjük tojásos masszához. A kész keveréket osszuk el egyenletesen a formákban, és tegyük őket egy sütőlapra. A sütőt melegítsük elő 180 fokra (légkeverés most nem ajánlott), süssük a pudingokat kb. 25 percig. Ha elkészültünk, egy fakanállal támasszuk ki résnyire a sütő ajtaját, és várjunk még 10-15 percig, mielőtt kivennénk a formákat.
Közben mossuk meg a rozmaringot, papírtörlővel itassuk fel a vizet, csipkedjük le a leveleket, végül vágjuk apróra. A rozmaringot keverjük össze 3 dkg cukorral, azután szórjuk a pudingok tetejére. 



 

Herr Paprika, mint utólag kiderült, kissé bizalmatlanul közeledett a citrompudinghoz, de azután jött szerencsére a kellemes csalódás. Mondhatom, hogy lelkendezett?

Itt a vége.

Eredeti recept: Viva!, 2007/01

2011. február 15., kedd

Tintázunk


Láthatják, ma igazán humoromnál vagyok, de ezt nem hagyhattam ki (eljátszottam a gondolattal, hogy "betintázunk" legyen a cím, szóval még igazán megúsztuk). Persze nem az alkoholé lesz ma a főszerep, hanem a tintahalé, rá épült ugyanis a születésnapi vacsora második szakasza (első itt olvasható). De ha már szó van az ivásról, annyit azért elárulok, hogy az estét a szülőkkel 1 kupica vodkával kezdtük, ami azért érdekes, mert a pohárba a lengyel zubrowka sima, fűszál nélküli, platinán átszűrt változata (Oszi majd javít, ha tévednék),  ami néhány hónapja került piacra, Herr Paprikához pedig karácsonyi ajándékként. Jeges vodka, jeges pohár, négy elégedett tesztelő.
De vissza a főzéshez, mielőtt még mámoros lesz a hangulat. A tintahal igazából teljesen spontán választás volt, álltunk a pultnál, kaptuk a rákot, közben futott végig a tekintetünk a halakon, Herr Paprika pedig megjegyezte:
- Szép a tintahal.
- Igen. 
Megkaptuk a csomagot, indultunk volna tovább, amikor én:
- Akkor hús vagy hal?
- Nem tudom.
- Legyen tintahal? 
- Hát. Igen, legyen.
Szépen irányt változtattunk, rámosolyogtunk a távolodni készülő hölgyre, akinek a szemében nem lehettünk a világ leghatározottabb figurái, de ki bánja. Második csomag a kosárban, itt meg jön a recept.




Töltött és pirított tintahal zelleres rukolasalátán


4 nagyobb, konyhakész tintahal
10 dkg aszalt paradicsom
5-6 dkg keményebb sajt
6-7 szem olajbogyó
1 marék fenyőmag
3 gerezd fokhagyma
néhány bazsalikomlevél
zsemlemorzsa
3-4 zellerszár
10 dkg rukola
olívaolaj
1 dl száraz fehérbor
borecet
só
bors


A tintahalakat alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, félretesszük. A fenyőmagot száraz serpenyőben megpirítjuk, hűlni hagyjuk, majd mozsárban kicsit összetörjük. Az aszalt paradicsomot, az olajbogyót és a sajtot kisebb darabokra vágva tálba rakjuk, hozzáadjuk a darabokra tépkedett bazsalikomlevelet, az összetört fenyőmagot, két lereszelt fokhagymagerezdeket és kb. 1 ek zsemlemorzsát. Az egészet alaposan összekeverjük, majd jöhet még egy csipet só és frissen őrölt bors. Ha szilárdabb tölteléket szeretnének, akkor keverhetnek még bele 1 tojássárgát is.
Kiválasztunk két szimpatikus halat, kanalanként belepakoljuk a tölteléket, majd a végeket fogpiszkálóval összetűzzük. A másik két tintahal egyik oldalát vékonyan bevagdossuk., kicsit megborsozzuk. Serpenyőben melegítünk egy kevés olívaolajat, óvatosan elhelyezzük a töltött példányokat, pirítjuk mindkét oldalukat kb. 1 percig, majd felöntjük a fehérborral és lefedjük, alacsony hőmérsékleten kb. 8-10 percig pároljuk. Egy másik serpenyőbe kerüljön ugyancsak 1 kevés olaj, süssük benne a másik két halat oldalanként 4-5 percig, miután az egyik oldallal kész vagyunk és megfordítottuk, óvatosan kenjük meg a maradék lereszelt fokhagymával.
Már csak a saláta. A rukolát megmossuk, megszárítjuk (ki, milyen módszerrel, nálam salátacentrifuga került bevetésre). A szárzellerek késsel megtisztítjuk (eltüntetjük a felesleges szálakat), majd kisebb hasábokra vágjuk. A két elemet összekeverjük, olívaolaj, ecet (fehérbor vagy más), kevés bors és kész.
Saláta, rá néhány szelet töltött tintahal és 2-3 karika a pirítottból. Ehetünk.


Holnap desszert, bevon minket a citrom és a rozmaring.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails