Pénteki gyors: mángoldleves

Nem állítom, hogy mángoldnagyhatalom lettünk, de összehasonlítva az előző évekkel, igazán látványos, kézbe fogható és elfogyasztható a változás. Ami úgy is összefoglalható röviden, hogy eddig nem volt, most viszont behozza a lemaradást. A kiskert mostani állapotában leginkább a mángoldleveleket ontja, jó, nem feledkezem meg a salátáról, újhagymáról sem, de feldolgozás szempontjából most azért egyértelműen az előbbi jelent kihívást és újdonságot. És nem tagadom, van abban valami letagadhatatlan élvezet, amikor muszájból főzni kell, amit kis, nagy, kevés, sok, ügyes, ügyetlen és így tovább kertészkedéssel megtermeltünk, learattunk.  Nem tudom, mi lesz, ha az összes cukkinipalántánk a következő hetekben is ilyen eszeveszettül jól érzi magát, de majd velük fekszem, álmodom, kelek, aztán legfeljebb megutálnak, ha imbisz teljesen bezöldül. Meglátjuk, kivárjuk, mára viszont újra egy pénteki gyors, krémleves mángoldból, dióval, túróval, kanállal.

Mielőtt még főznénk, néhány soros pünkösdi beszámoló következik, mert volt szerencsénk elhagyni a várost, beszívni a májust, és ennyi érzelgősség talán még megengedett. Korhely halászlé, tó+nádas, túrófánk, harcsapaprikás, cseresznyefa, szamóca, ribizli, galacsinhajtás, fűben állás, virágporgyűjtés, velős csont és Szindbád-érzés, hosszú alvás, haszontalankodás, fokhagymás kifli, lepkék, bogarak, eper+tejszínhab. Képekben mindez itt látható. (Itt pedig megnézhetik, hogyan érzi magát az erkélyen a borsó.)

Itt a vége, leves fő.

Mángoldleves

2 marék mángoldlevél

2 krumpli

fél-1 deci tejszín

1 vöröshagyma

olaj

só

citrom

túró (választható)

dió (választható)

A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. A krumplikat meghámozzuk, kisebb kockákra vágjuk. A mángoldleveleket alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük. Egy kisebb fazékban felmelegítünk egy evőkanál olajat, jöhet a hagyma, sütjük, míg üveges nem lesz. Jöhet a krumpli, a mángold, keverés, majd a fazékba öntünk kb. 1 liter forró vizet. Só, keverés, félig lefedve addig főzzük a levest, amíg a krumplik teljesen megpuhulnak. Ha elkészültünk, hagyjuk egy kicsit hűlni, majd simára turmixoljuk a levest. Tejszín (mennyiség kedvünk szerint), kevés citromlé, keverés, kóstolás, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni. Ha nem találnánk elég sűrűnek a levest, alacsony fokozaton főzzük még egy kicsit, amíg kellően besűrűsödik.

Tányér vagy bögre, leves, tetejére egy kis morzsolt túró és mozsárban összetört dió, aztán még egy kanál, készen is vagyunk. A túró elhagyható, a dió nem kötelező, kanalazzák ahogyan tetszik.

Péntek, nyár és június, én pedig tele vagyok déja vu érzésekkel, nincs magyarázat, érti, aki érti. De ez most nem is fontos, inkább kívánom azt, amit ilyenkor mindig, szóval főzzenek, egyenek, igyanak, mulassanak, lesz sok fesztivál, új piacok nyílnak, az esernyőt pedig ne felejtsék otthon.

Folyton szüret avagy spenótos-mángoldos lepény

Remélem, most már hivatalosan is megkezdettnek nyilváníthatom azt a nagyon várt időszakot, amikor a kiskertbe már nemcsak ültetni-gyomlálni-locsolni-rendezkedni, hanem szüretelni jár az ember. A legutóbbi két látogatás pontosan így zajlott, és bevallom, könnyen belejöttem. Nem most szokom hozzá a földhöz, gyerekkoromban volt szerencsém szőlőhöz, málnához, hagymához, ribizlihez, eperhez, paradicsomhoz és tovább, és akkor még nem élveztem minden pillanatát, gondolom, értik. A garázsajtónk oldala máig őrzi azt a nem számolom hány évvel ezelőtti bevésést, amiben rögzítettem, hogy bizony a szőlőbe megyünk, ahol a hajtásszedés nem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé. Konkrétabban: utáltam. Az idő aztán megszépíti, amit tud, így a mostani kísérletező kertészkedés szüntelen örömforrást jelent, és azt hiszem, minden egyes centi a paradicsompalántákon endorfintermelést okoz a szervezetemben. A kerti munka mellékhatásaként pedig mindig boldog vagyok, ha esik. Ráadásul imbiszt sem mentesítem, megírok mindent a növényekről, és csak abban bízhatok, hogy nem bánják annyira. 

És akkor jön a mai szereplő. A spenót, a mángold közös sorsa jutott, egy lepény töltelékében teljesedtek ki és fonnyadtak meg. Nincs benne semmi különös, csak egy kellemes fokhagymás íz, vacsorának ajánlható, Herr Paprika legalábbis meglehetősen szerette.

Itt a vége, lepény sül.

Spenótos-mángoldos lepény

25 dkg liszt (nálam 15 sima + 10 tönköly)

12, 5 dkg vaj

1+3 tojás

1-1 marék spenót- és mángoldlevél

2,5 dl tejszín

parmezán 

2 gerezd fokhagyma

só

bors

A lisztet egy mélyebb tálba szórjuk, hozzá adjuk a kisebb darabokra vágott, hideg vajat és egy tojást. Nedves kézzel az egészet összedolgozzuk, míg egy szép tésztát nem kapunk végeredményként. A tésztából golyót formálunk, frissentartó fóliába tekerjük, és kb. 30 percre berakjuk a hűtőszekrénybe.

A spenótot, mángoldot alaposan megmossuk, majd lecsöpögtetjük, végül egy serpenyőbe néhány perc alatt egy kicsit megfonnyasztjuk a leveleket. Egy tálban összekeverjük a tejszínt  három tojással, a lereszelt fokhagymákkal, sóval és egy kis borssal, végül reszelünk bele egy kis parmezánt is.

Kivesszük a hűtőből a tésztát, belisztezett felületen kinyújtjuk, majd egy lepényformába rakjuk, szépen eligazítjuk. Villával megszurkáljuk, majd letakarjuk sütőpapírral, szórunk rá babot vagy lencsét, és 170 fokos sütőben (légkeverés) 10 percig sütjük. Ha letelt az idő, kivesszük a tésztát, papírtól, babtól megszabadítjuk, kicsit hűlni hagyjuk. Elrendezzük rajta a spenót- és mángoldleveleket (előzetesen nyomkodjuk ki a vizet), azután öntsük rá a tojásos tejszínt. Tegyük vissza a lepényt a sütőbe, süssük 170 fokon (légkeverés) kb. 20-25 percig, míg a töltelék megszilárdul és egy kicsit megpirul a teteje.

Tányér, egy (két, három) szelet lepény, villa. Ha még saláta is akad, kerekebb a kereknél.

A spenót már a számolja vissza a napokat, mángold viszont nő még, lesz még, szóval számítsanak rá, hogy bővítem a recepttárt. Örülnek? Örülök.

Zöld a spárga

A mai cím lehetett volna a "Felújított változat" is, ugyanis tavaly nyáron készült már valami hasonló, de mivel az idei jól vizsgázott, ráadásul mutat néhány eltérést, így megszolgálta a szereplési lehetőséget. Spárgaszezon van, igyekszem és törekszem a gyakori konyhai szerepeltetésére, amiben Herr Paprika remek társ, szóval jöhet a fehér, jöhet a zöld, sütve, főzve, bárhogy, mi szeretjük töretlenül. Az eredeti tervem most leves volt, egészen biztos volt a döntés, aztán mielőtt főzni kezdtem volna, valahogy elbizonytalanodtam, talán mégis inkább tészta. Vagy mégis leves. Ne nevessenek, néha előfordul az ilyesmi. Végül Herr Paprika eldöntötte a távolból a kérdést. 

A rákhoz, spárgához, citromhoz, zellerszárhoz társult a végén egy kevés füstölt paprika, ami egy kicsit csípős és persze egyszerre füstös, szerintem remekül passzolt a többiekhez. A füstölt paprikát egyébként a nyuszi hozta a konyhába, hogy kinek, azt nem árulom el, lehet tippelni, aztán találni vagy tévedni. Legközelebb ez a szép emlékű avokádós bruschetta is megkapja a maga adagját a dobozból.

Itt a vége, tészta fő.

Tagliatelle zöld spárgával, rákkal

50 dkg zöld spárga

15-20 dkg tisztított rák

30 dkg tagliatelle

1 kisebb citrom

fél deci száraz fehérbor

1 zellerszár

3 újhagyma

2 gerezd fokhagyma

6 dkg vaj

extra szűz olívaolaj

só

füstölt paprika (választható)

A spárgák végéről levágunk egy kb. kétcentis darabot, majd alaposan megmossuk és lecsöpögtetjük őket. Egy megfelelő méretű edényben vizet forralunk, adunk hozzá egy csipet sót, majd 4-5 percig főzzük a spárgákat, azután azonnal leszűrjük, és félrerakjuk őket.

Az újhagymák szárát és végét levágjuk, alaposan megmossuk, szárazra töröljük őket, majd felkarikázzuk. A zellerszárat megmossuk, szárazra töröljük, éles késsel lehúzzuk a szálakat, majd apró kockákra vágjuk. Egy magasabb falú serpenyőben felolvasztjuk a vajat, adunk hozzá egy kevés olajat is, majd beleszórjuk az újhagymát és a zellerkockákat, néhány percig kevergetve pároljuk, azután következhet a fehérbor és a lereszelt fokhagyma (előtte persze megpucoljuk). Várunk, amíg elpárolog az alkohol, majd a serpenyőbe szórjuk a rákot, a kisebb darabokra vágott spárgát, sózzuk, azután 3-4 perc alatt összefőzzük. Miután elzártuk, belefacsarjuk a citrom levét, majd kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.

A tagliatellét a csomagoláson olvasható utasítások alapján megfőzzük, mielőtt leszűrnénk, a főzővízből adunk három-négy kanállal a spárgás szószhoz. A leszűrt tésztát a serpenyőbe öntjük, összeforgatjuk a spárgával, rákkal.

Tányér, tészta, egy kevés olívaolaj, tetejére szórjunk füstölt paprikát. Ha az utóbbitól inkább eltekintenének, akkor helyettesítsék frissen őrölt borssal. Villa, eszünk. Úgy három adagra számítsanak.

Egyenek sok spárgát, így vagy úgy, vagy máshogy. És ha alkalmuk adódik, próbálják ki a füstölt paprikát, nem okoz majd csalódást. 

Most pedig már itt az ideje, hogy újra normális legyen ez a május, remélem, kívánságom meghallgattatik.

Kertészeti híradó: májusi állapot

A hétvégi kertlátogatás annyi váratlan, kellemes meglepetést tartogatott, hogy úgy érzem, itt az ideje helyzetet jelenteni. Két hét alatt látványos növekedésnek indult szinte minden, innen is köszönöm a múltkori esőt, valószínűleg leginkább az ő hatására éledtek fel olyan növények, amiket csendben már elengedtem. Szóval volt nagy öröm, lelkendezés, Herr Paprika inkább azon mosolygott, hogy kidagadok a büszkeségtől. Na de érthető, nem igaz?

A retekről már beszámoltam, sikeres akció volt, most kikerültek az utolsó darabok is, helyükre pedig beültettük a maradék paradicsompalántát. Az itthoni magról nevelés a paradicsomok esetében volt a legsikeresebb, huszonegy palántát növesztgettem a szobában, aztán az erkélyen, egyet elajándékoztam H.-nak, kettőt cserépbe ültettem az erkélyen, tizennyolc pedig a kiskertbe került. Kezdetben még sikerült tartanom a rendszert, matricákra írtam, hol várható piros, sárga vagy fekete paradicsom, aztán a szétültetésnél győzött a szertelen énem, a végeredmény teljes vegyülés, szóval várhatjuk a meglepetés paradicsomokat.

A két rövid sor cukorborsó nőtt a legtöbbet, most már ott tartunk, hogy kibillentek az egyensúlyból, azt hiszem, támaszték kellene, de még nem szívtam magamba hasznos információkat, a helyzet megoldásra vár. A megdőlt viszonyok viszont nem akadályozták a borsó virágzását, ahogy az első képen láthatják is, itt meg következik egy a jelenlegi burjánzásról.

A legnagyobb meglepetést a cukkinik okozták. Herr Paprika már szigorúan letiltott a további vetőmagvásárlásról, amikor egy állvány előtt álldogálva (persze csak nézelődés, semmi más) megláttam a nápolyi cukkinis tasakokat. És akkor vállalva azt, ami jön, a kosárba csúsztattam egyet, aztán ártatlanul mosolyogtam. Megvettük. Két hete szórtunk el 8-10 magot, és mostanra mindegyik palántává alakult. A remény egyre erősebb, hogy a nyáron saját cukkinivirágokat tölthetek majd, ugyanis a termés elvileg kicsi és karcsú, éppen alkalmas tűnik arra, hogy virágzáskor leszedjük.

Az öt articsóka egyelőre még tartja magát, a kísérleti kertészkedés legnagyobb sikere az lesz, ha egyszer majd saját articsókát ehetünk, de ebben azért még nem bízom annyira. Vagy de. Mellettük nőnek a padlizsánok, pontosan hárman, ebben az esetben a magok egyáltalán nem működtek, pedig igyekeztem őket jól tartani itthon, így aztán a piacon vettem palántákat, jól átvészelték a kiültetést, a többi meg ugye a jövő meg a zene.

A spenótot a múlt héten már emlegettem, negatívra értékelve a kerti történetet, ehhez képest az a néhány kibújt tő egészen méretes leveleket növesztett, le is szedtük őket, és arattunk mángoldot is, aztán a vasárnapi pisztráng mellé megettük őket. Serpenyőbe olívaolaj, rá az előzetesen megmosott, szárított mángold és spenót, két-három gerezd fokhagyma lereszelve, só és kedv szerint citromlé. Néhány percig pároljuk, aztán lehet is enni, halhoz, húshoz is remek tavaszi-nyári kísérő.

Végére még címszavakban: az újhagymák jól vizsgáztak, hamarosan elérik a megfelelő állapotot. Előbújt a bokorbab, kilevelesedett egy málnatő, a többire még várunk, a fekete ribizli láthatóan jól érzi magát, megjelent némi petrezselyem, a saláták töretlenül hozzák az újabb leveleket, és van két növekvő édesköményünk is. Most beterveztem egy-két rebarbarát a felszabaduló helyekre, aztán majd meglátjuk.

Így állunk most, a fejleményekről majd beszámolok imbiszen. Mielőtt még itt lenne a vége, annyit mindenképp szerettem volna, hogy a kert Péter és Éva közreműködése nélkül nem jöhetett volna létre. Józsinak és Panninak pedig köszönjük a sok-sok telefonos segítséget.

Folytatása következik.

Újhagymán a morzsa

Panni hozott nekünk újhagymát, sokat, örülhetünk, jó a termés a szülők kertjében. Tálcára kerültek, aztán Panni tornasorba állította őket egy papírdobozba, így aztán bárhonnan is néztem a konyha felé, zöld sövényt láttam magasodni a padlón. Jó, akkor hagymát eszünk. Volt tojásos nokedli, persze fejes salátával, jól elfért ott néhány szál. Ettük aztán esti szendvics mellé, hol gondolva egymásra, hol nem. Ha értik, mire gondolok. Most pedig eljött a további felhasználási lehetőségek ideje, és mivel az újhagyma megsütve kellemesen édes ízt kap, nem volt kérdés, hogy a sütőbe kerül egy-két adag.

Morzsás zöldség nem először szerepel imbiszen, készült már céklából, sütőtökből és kelkáposztából is, gondoltam, az újhagymával sem lehet nagyot hibázni. Így is lett. Ha nem félnek egy nagyobb adag sül hagymától, akkor próbálják ki, aztán szeretnek majd, vagy szidnak.

Péntek van, hát itt is a vége, morzsa sül.

Morzsás újhagyma 

14-16 szál újhagyma

1 kis marék dió

parmezán

3 dkg vaj

5 -6 dkg tönkölyliszt (nem kötelező a tönköly)

só

őrölt szerecsendió

Az újhagymák végeit és a zöld szár egy részét levágjuk, a hagymákat alaposan megmossuk, majd papírtörlővel felitatjuk a vizet. Egy kisebb edényben vizet forralunk, majd 1-2 percig főzzük benne a hagymákat, azután kivesszük, alaposan lecsöpögtetjük, hűlni hagyjuk. 

Két kicsi, lapos tűzálló formába rakjuk egymás mellé a hagymákat. Nálam egészben maradtak, de ha a végén nem szeretnének kést is használni az evéshez, akkor vághatják kisebb darabokra is őket. A hagymák tetejére szórjunk parmezánforgácsokat, majd jöhet az előzetesen megpirított, mozsárban összetört dió, végül egy csipet só.

A lisztet a kisebb darabokra vágott hideg vajjal és egy késhegynyi őrölt szerecsendióval a robotgép aprítórészében dolgozzuk gyorsan morzsává. A morzsát osszuk el egyenletesen a két tálka tetején. Süssük a morzsás újhagymákat 175 fokos sütőben (légkeverés) kb. 15-20 percig, amíg a tetejük szépen megpirul. Nem meglepően két adagra számítsanak.

Kivesszük, kicsit hűlni hagyjuk, aztán már csak enni kell. Én valami kecskesajtosat képzeltem hozzá, de próbálják ki nyugodtan hús vagy hal mellé, és ahogy a kedvük tartja.

A hétvége hamar kopogni fog, szerencse, hogy nem felejti el ezt a jó szokást. Tehát kívánom én is a szokásosat, menjenek piacra, egyenek egy lángost, aztán pakolják tele a kosarat, főzzenek, egyenek, igyanak, mulassanak. Eső vagy szél mit se számít.

Spenótszüret

A spenót arra használta az idei tavaszt, hogy váratlanul jól megtréfáljon. Elhatároztam ugyanis, hogy a kísérleti kiskertbe spenót is kerül, de mivel a miniföld befogadóképessége kisebb volt a vetőmagos tasak tartalmánál, így az az ötletem támadt, hogy itthon is próbálkozom. Kiválasztottam egy nagyobb cserepet, került bele föld nyakig, aztán jöhettek a magok, és víz, meg víz és újra víz. Azután lehetett várni. 

A következő hetekben a cserép és a kiskert eltérő növekedési hajlandóságot mutatott a spenót szempontjából, és persze nem úgy, ahogy vártam. Nagyon nem. Amíg az erkélyen először halvány, majd egyre erőteljesebb spenóttelep növekedett, addig a kertben szívvel meg ugye a lélekkel kialakított két sorból csak néhány zöld levél bukkant elő. Egy ideig még reménykedtem, ó, ez biztos az időjárás miatt zajlik lassabban a vártnál, de aztán be kellett látnom, a spenót megmakacsolta magát, és eszébe sincs csapatosan megjelenni. 1-0 oda. 

Az erkélyes termesztés viszont némileg kárpótolt, szépen növekedtek a levelek, és így eljutottunk az első szüretig, ne gondoljanak persze nagy mennyiségre, de az a kevés is   igen jólesett. Kézrázás, vállveregetés. Ha már ilyen zsenge levelekhez sikerült juttatni magam, egyértelmű volt, hogy saláta készül, nincs benne semmi különös, de mellékhatásként büszke mosoly ült az arcomra. És nem is próbáltam letörölni.

Itt a vége, jön a spenót.

Spenótsaláta

10 dkg zsenge spenótlevél

1 marék mogyoró

4-5 szál újhagyma

1 nagy, érett avokádó

extra szűz olívaolaj

fél citrom

méz

A spenótot alaposan megmossuk, majd salátacentrifugában vagy más módszerrel megszárítjuk. Az újhagymák szárát és végét levágjuk, alaposan megmossuk, szárazra töröljük, majd felkarikázzuk. A mogyorót száraz serpenyőben megpirítjuk, várunk, míg kihűl, azután mozsárban kicsit összetörjük.

Egy tálban összeforgatjuk a spenótot, az újhagymát és a mogyorót. Az avokádót kettévágjuk, magját kivesszük, majd meghámozzuk és kis kockákra vágjuk. Az összevágott avokádót a többi alapanyaghoz keverjük. A salátára facsarjuk a fél citrom levét, meglocsoljuk extra szűz olívaolajjal, végül csurgatunk rá mézet, annyit, amennyit szeretnénk. Csipet só, esetleg némi frissen őrölt bors nem tilos.

Tányér, saláta, villa, hozzá egy szelet pirított rozskenyér vagy egy darabka focaccia. Vagy bármi más. Két adagra számítsanak.

Itt a szezon, egyenek sok spenótot (is), és persze kertészkedjenek, ültessenek, neveljenek, bárhol, bármit. Már ha van hozzá kedvük.

Spárga, lepény, május

Mielőtt még megpróbálnám menteni a menthetetlent, és kibogozhatatlan magyarázkodásba kezdenék arról, miért is vált az április ilyen bejegyzésekben ritka hónappá, inkább egy percig  szégyellem magam. Aztán remélem, nem felejtettek és nem bosszankodtak. 

Nincs is tovább, inkább néhány szó a nyári melegben eltöltött hétvégéről, amiben volt születésnap, a sajátom, csatangolás, kert, tó, hekk és kovászos uborka, palacsinta és harcsapaprikás, végre eper, ami kellemesen meglepett, és persze spárga, amit amolyan előzetes ajándékként vásároltam a piacon, hogy megkezdhessük a szezont, ahogy mindig. Az első hivatalos spárgaevés (a nem hivatalos most Éva spárgalevese volt, a legyőzhetetlen) minden évben a következő: spárga, lehetőleg fehér és zöld vegyesen, szárított sonka (most egy remek szlovént sikerült beszereznem), újkrumpli vajjal, petrezselyemmel, és valamilyen mártás. Az idei választás a narancsos hollandi mártásra esett, ami mondhatom, teljes siker volt, Herr Paprika remekül készítette el, és biztosan ismétlésre kerül. 

A spárgázásnak itt még nem volt vége, megbeszéltük, hogy a megmaradt adagból lepényt sütünk, és itt kiemelném Herr Paprikát, aki nélkül ez a remek és lelkesen fogyasztott étel nem jöhetett volna létre. Dióecetes salátával nehéz belőle eleget és nem többet enni.

Itt a vége, lepény sül.

Spárgás-túrós lepény

35-40 dkg zöld spárga

25 dkg túró

1 dl tejszín

4 tojás

parmezán (választható)

25 dkg liszt

12, 5 dkg vaj

szerecsendió

só

bors

A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott vajat és egy egész tojást, végül némi só, majd gyors mozdulatokkal és hideg kézzel sima tésztává gyúrjuk. Ha esetleg túl száraznak találnánk, akkor nedvesítsük be a kezünket, és úgy gyúrjuk át. A tésztából golyót formálunk, fóliába tekerjük, kicsit kilapítgatjuk, majd legalább 30-40 percre hűtőbe tesszük.

A spárgák alsó, esetlegesen fás részét levágjuk, azután az alját egy kicsit meghámozzuk, majd alaposan megmossuk őket. Forrásban lévő vízben (csipet só) 4-5 percig főzzük a spárgát, azután leöntjük a vizet, és azonnal lehűtjük, hogy ne puhuljon tovább. 

A túrót egy tálban simára keverjük a tejszínnel, sózzuk, adunk hozzá egy kevés őrölt szerecsendiót, borsot és egy marék reszelt parmezánt, végül belekeverjük a három tojást.

A tésztát kicsit kinyújtjuk, majd egy kivehető aljú lepényformába vagy egy kapcsos formába simítjuk úgy, hogy legyen egy kb. két centi magas pereme. Megszurkáljuk a tésztát villával, lefedjük sütőpapírral, öntünk a tetejére babot vagy lencsét, és 160 fokos (légkeverés) sütőben kb. 10 percig sütjük. Kivesszük a tésztát, ha esetleg van felesleges tojásfehérjénk, vékonyan megkenhetjük a tetejét, majd ráöntjük a túrós masszát, és szépen eloszlatjuk. A spárgák fejét levágjuk, majd felváltva elrendezzük a fejeket és a szárakat a lepény tetején, a forma szabadon választott.

A lepényt 170 fokos sütőben (légkeverés) 15-20 perc alatt készre sütjük.

Tányér, lepényszelet, mellé zöldsaláta és persze villa jár.

Jól látják, ez már nem lepény, nem spárga, hanem egy darabka orgonabokor, és itt még nincs vége, levezetésként jöjjön néhány hétvégi fotó, itt tartott éppen az április-májusi kert. És persze a lepény jó, igazán szezonális, és megérdemelhet egy kipróbálást.

Gomba, kuszkusz, medvehagyma

A mai bejegyzésre, recepte nem készültem, aztán valahogy mégis megszületett. A fejem leghátsóbb zugában sem gondoltam még hasonlóra se, inkább a napok óta kitartóan támadó paradicsoméhséget akartam valahogy csillapítani. Konkrétan levessel, ha már sikerült két szép zellerpalántát ültetnem egy cserépbe, akkor itt a lehetőség használni is. A boltban éppen répa után kutattam, de követve a megrögzött szokásaimat, előbb megnéztem a hűtőpult tartalmát, és ott nem tudtam nem észrevenni a leárazott gombákat. Akkor úgy éreztem, hogy igazából eddig is töltött gombát akartam én enni, sütni. A többi aztán tudják, megérkezett magától, és persze nem feledkeztem el a zelleres paradicsomlevesről sem.

Mielőtt jönne a recept, rövid hírek a kísérleti kiskertből. Vasárnap kiszedtük az első adag retket, a borsósorok továbbra is igen élénken nőnek, az articsókapalánták egyelőre talpon, híznak az újhagymák, kibújt a mángold és egy kevés spenót, a fekete ribizli már egészen bokorszerű, az erkélyen joghurtdobozokban növekszenek a paradicsompalánták, és elszórtunk egy adag cukkinimagot. Ha teljesül a kívánságom, talán lesz néhány megtölthető cukkinivirág.

Itt a vége, gomba sül.

Kuszkusszal töltött gomba medvehagymapestóval

8 nagyobb, tölteni való csiperkegomba

fél kávésbögre kuszkusz (két decis bögre)

egy marék dió

fél citrom

1 tojás

só

bors

olívaolaj

medvehagymapesto

A kuszkuszt egy mélyebb tálkába szórjuk, sózzuk, belefacsarunk egy kis citromlevet, locsolunk rá egy kevés olívaolajat, majd felöntjük annyi forró vízzel, amennyi bőven ellepi. Villával átkeverjük, lefedjük és 5-6 percig állni hagyjuk. Akkor levesszük a fedőt, belekeverjünk egy egész tojást és a mozsárban összetört diót.

A gombákat megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd késsel kivágjuk a gombák szárát (vájhatunk nagyobb mélyedést is, ha úgy tartja kedvünk), kevés só és bors, azután kiskanállal adagoljuk az üres helyekre a kuszkuszt. Egy tűzálló tálba tegyük egymás mellé a gombákat, kenjük meg őket egy kevés olívaolajjal, öntsünk alájuk egy kevés vizet, majd fedjük le a tálat alufóliával. Süssük a gombákat 20-25 percig 180 fokos sütőben (légkeverés), ha szépen megpuhultak, készen is vagyunk.

A medvehagymapesto receptjét itt olvashatják, dió helyett készülhet persze fenyőmaggal is, ha berzenkednek ennyi dió gondolatától.

Tányér, két, három gomba, egy vagy több kanál pesto, villa és egy kés. Eszünk.

Ha meghoztam a kedvüket, tegyenek vele egy próbát, és persze változtatni most is ér. 

Rizottó és borsólevél

Tavaly májusban elmeséltem már, hogyan is támadt rám a borsóültetés ötlete. Pontosabban, hogy ablakpárkányon próbálkozzam a termesztésével. Az első nyarunk sikeresnek mondható, persze nem készült több liternyi borsóleves, viszont a leveleket többször használtam, és azért betakaríthattam egy minimális termést is. Idén van egy kísérleti kiskertünk, ahol a borsó eddig remekül viselkedett, két tömött sorban bukkant a felszínre, szóval nagyobb adag cukorborsóban reménykedem. 

Azért itthon sem maradt el a vetés, tavalyhoz képest annyi módosult, hogy most egy nagyobb cserépbe és sokkal sűrűbben kerültek a borsószemek. A cél idén nyáron egyértelműen a levéltermesztés, szeretném használni újkrumplihoz, salátákban, tésztához, leves tetején, többit majd meglátjuk. Egyelőre remek a helyzet, a levelek teljesen elfedik a földet, növekszenek, én pedig locsolok szorgalmasan. Úgy éreztem, itt az ideje az első borsólevélszüretnek, és főztem egy gerslirizottót. Első alkalom után aztán jöhet majd a következő.

Itt a vége, gerslizünk.

Gerslirizottó édesköménnyel, borsólevéllel

15 dkg gersli

1 kisebb édeskömény

1 nagy marék borsólevél

1 kisebb vöröshagyma

6 dkg vaj

1,5 deci száraz fehérbor

kb. 6-7 dl zöldségalaplé (vagy ugyanennyi bio leveskockából)

reszelt parmezán

Az édesköményt alaposan megmossuk, szárazra töröljük, majd két végét levágjuk és felszeleteljük. A szeleteket egy tűzálló tálba rakjuk egymás mellé, a tetejükre rakunk kisebb darabokra vágva 2 dkg vajat, a tálba locsolunk fél deci bort, só, bors. A tálat alufóliával lefedjük, és 170 fokos sütőben (légkeverés) kb. 15 -20 perc alatt megsütjük az édesköményt.

A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. A borsóleveleket megmossuk, alaposan lecsöpögtetjük, ha szükséges, kicsit összevágjuk. Egy magasabb falú serpenyőben felolvasztunk 2 deka vajat, rádobjuk a hagymát, pirítjuk üvegesedésig. Akkor a serpenyőbe szórjuk a gerslit, 1-2 percig kevergetve pirítjuk, majd felöntjük a borral. Ha a gersli már felszívta a folyadékot, adagolni kezdjük merőkanállal az alaplevet, közben keverünk rendszeresen. Ha a gersli megpuhult, akkor levesszük a tűzhelyről, belekeverjük a megmaradt vajat és egy nagy marék reszelt parmezánt, végül pedig a borsóleveleket. Keverünk, kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.

Tányér, rizottó, néhány szelet édeskömény, már csak egy villa kell. Két-három adagra számítsanak.

A borsólevélnek borsóíze van, még ha nem is olyan intenzíven, mint a kis zöld golyóknak. Ha hozzájutnak egy vegyszermentes adaghoz, akkor próbálják ki, ezt tanácsolom továbbra is. Vagy neveljenek maguknak az erkélyen vagy az ablakpárkányom, úgy még jobbnak tűnik az íze, nem is értem, miért...

Sóska újra

Gyerekkoromban gyakran szerepelt a sóska, főzelék vagy inkább mártás, és az elhagyhatatlan főtt krumpli. Nem emlékszem, hogy ettük volna tojással, ha törlődött volna a fejemből, Panni majd kijavít. Spenót viszont biztosan sosem volt, na jó, nem állítom teljes magabiztossággal, de ha mégis, akkor is csak egyszer-kétszer fordulhatott elő a tányéromon. Ne kérdezzék, hogy és miért, vajon mi utálkoztunk erősen, vagy Panni nem volt a nagy barátja, nem tudnám megmondani. Sóska igen, spenót nem, röviden így foglalható össze a téma gyerekkori vonatkozása. 

Később aztán megváltozott a helyzet, egyetem alatt elkezdtem spenótot enni, és egyszerre rájöttem, ez jó, sőt nagyon jó, így azóta eszem nyersen, párolva, salátában vagy canelloniba töltve, pitében és citromosan. A sóskával viszont ritkultak a találkozások, és azok is megmaradtak ugyanolyannak, ami persze egy kicsit sem baj, jó néha azt érezni, mint tízévesen. Imbisz kora már években számolható, de eddig még egyszer sem bukkant fel rajta a sóska, na de ennek a hiánynak most vége lesz. A sóska egészen frissen került hozzám, Panni szedte otthon a kertben, enyém lett az első leszedett adag, hát próbáltam megbecsülni, felnőni a feladathoz, ahogy mondják, és végre kipróbálni valami mást is. 

Itt a vége, leves fő.

Sóskaleves

2 nagy marék sóskalevél

1 nagy krumpli

1 közepes vöröshagyma

1 alma

1 marék dió

fél deci tej (vagy tejszín)

méz

só

olaj

A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. A sóskát, ha szükséges, megtisztítjuk, alaposan átmossuk, lecsöpögtetjük. A krumplit meghámozzuk, kis kockákra vágjuk. Egy kisebb edényben felmelegítünk egy kevés olajat, rádobjuk a hagymát, pirítjuk, míg üveges nem lesz. Jöhet a sóska és a krumpli, végül kb. 4 deci forró víz. Só, keverés, majd lefedve addig főzzük a levest, amíg a krumpli teljesen megpuhul. Közben száraz serpenyőben megpirítjuk a diót, hagyjuk hűlni, majd mozsárban összetörjük. Az almát alaposan megmossuk, cikkekre vágjuk, magházat kivesszük, majd a cikkeket kis kockákra vágjuk.

Az elkészült leveshez adjuk a tejet, simára turmixoljuk, ha túl sűrű lenne, akkor lazítjuk még vízzel. Kóstolunk, ahogy mindig, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni.

Bögre, leves, alma és dió, végül a tetejére csurogjon egy kis méz. Két-három adagra számítsanak.

Ha újra sóskához jutok, megismétlem a levest, még akkor is, ha egyedül kell majd kanalaznom, Herr Paprika ugyanis nemet mond rá. Persze azért próbálkozom, ki tudja, hátha, egyszer...

Áprilisi lencse

Majdnem pontosan két évvel ezelőtt is a húsvét utáni sonkafelhasználás volt a téma imbiszen,   úgy látszik, ez egy mindig visszatérő feladat, és nyilván nem csak nálunk. A régi bejegyzés főszereplője a sonkás tészta volt, készült hozzá medvehagymás krém is, és annyit bevallhatok,  hogy bizony ez a mi azonnali válaszunk Herr Paprikával, ha maradék sonkához jutunk. Tehát  és nahát, a 2012-es április sem múlik el majd nélküle. 

A mostani húsvét úgy telt el, hogy fakanalat csak meglehetősen távolról láttam, és mielőtt még azt gondolnák, nem okozott ez ám semmilyen hiánytünetet bennem. Lógattam a lábam, jókat ettem, és vidáman zsákmányoltam nemcsak a megmaradt sonkából, hanem a sonkaléből is, és már akkor eldöntöttem, tavasz ide vagy oda, készül még egy áprilisi lencseleves. Egy ideje az év első napján mindig főzök lencselevest, Oszi ugyanis ragaszkodik a szerencséjéhez, na jó, és persze mi is. Több évre volt szükségem, mire sikerült elhinnem, hogy 8-10 ember nem képes két zacskó lencsét egyszerre elfogyasztani, és amit én kevésnek találok, az a végén úgyis sok lesz. Az idei januári levesemmel viszont még magam is elégedett voltam, stimmelt a minőség és a mennyiség is. Aztán sikerült annyira összebarátkoznom a lencsével, hogy többször készítettem belőle salátát, és tessék, egészen odáig fajult a viszonyunk, hogy még áprilisban is képes az eszembe jutni.

Mielőtt még tovább folytatnám, itt a vége, leves fő.

Sonkalében főtt citromos lencseleves

20 dkg lencse

1 nagyobb vöröshagyma

2-3 sárgarépa

2-3 petrezselyemgyökér

egy kisebb citrom

1 ek liszt

1,5 liter sonkalé

3 babérlevél

őrölt kömény

olaj

2-3 dl tejföl

egy darabka főtt sonka (kinek mennyi maradt, de el is hagyható)

A lencsét húsz percre hideg vízbe áztatjuk. A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. A sárgarépákat és petrezselyemgyökereket megtisztítjuk, vékonyan felkarikázzuk. Egy nagyobb fazékban felmelegítünk kb egy evőkanál olajat, rádobjuk a hagymát, sütjük üvegesedésig. Ha a hagyma már megfelelő, jöhet a leszűrt lencse, átkeverjük, majd rászórjuk a lisztet, kevergetve egy-két percig pirítjuk. Folyamatos keverés mellett a fazékba öntjük a sonkalevet (ha kevésbé intenzív ízt szeretnénk, akkor használjunk kevesebb főzőlevet, és lazítsuk vízzel), majd a levesbe dobjuk a babérleveleket, és adunk hozzá egy teáskanál őrölt köményt. Keverünk, és kb. 8-10 percig alacsony fokozaton főzzük a levest, majd hozzáadjuk adjuk a zöldséget. Keverés után addig főzzük a levest, amíg a lencse, a répa és a petrezselyemgyökér is megpuhul, akkor a jöhet a citrom kifacsart leve és a kockákra vágott főtt sonka. Kóstolunk, ha bármi hiányozna, pótoljuk, mint mindig. Ha esetleg túl sűrű lenne a leves, akkor lazítsuk nyugodtan egy kis vízzel.

Tányér, leves, tetejére egy kis (vagy sok) tejföl, már csak egy kanál hiányzik.

Ha tartalékolnak még sonkát, sonkalevet, akkor főzzenek belőle mondjuk egy ilyen lencselevest. Persze csak akkor, ha felhőtlenül és sima homlokkal tudnak még a sonkára gondolni.

Ritkul a retek

A múlt heti szünet után újra itt, rögtön egy igazán tavaszi salátával, aminek legfőbb alapanyaga a kísérleti kiskertből származik. Magam szedtem. De előtte még egy kis húsvét címszavakban: sonka, sonkalében főtt tojás, torma az orrban, retek, zöldhagyma, Panni kalácsa, mézes-diós süti, aztán bárány, amolyan villa alatt szétomló, sűrű, zöldséges szósz és Éva kávés sütije. Nem főztem, csak ettem, mindent és nagy kedvvel. Most aztán lehet visszaszokni.

Ma tehát saláta, ami azért született, mert a kertben ritkítani kellett a retkeket, amik váratlanul nagy lelkesedéssel nőttek a föld fölé, bevallom, sokkal rosszabb eredményre számítottam. Most viszont, bármennyire is nehezemre esett, be kellett látni, hogy kevés a hely, ha így marad, soha nem lesz rózsaszín retekgumó belőlük, szóval ritkítani kell. Nem állítom, hogy a legkellemesebb tevékenységek közé tartozik egy vidáman növekvő retket kihúzni a földből, de túlestünk rajta. A zsenge levelek, miniatűr gumókezdemények viszont nem vesztek kárba, zacskóba, itthon pedig egy tál vízbe kerültek, és egyik részük salátában végezte. Tavaly már próbálkoztam a reteklevéllel, készült egy töltött karalábé pestóval és levesbe is került, az idei verzió sokkal egyszerűbb és gyorsabb, aztán persze ki tudja még.

Itt a vége, retket eszünk.

Reteklevél-saláta 

2 marék zsenge reteklevél (szigorúan vegyszermentes)

6-8 dkg friss kecskesajt

1 marék dió

extra szűz olívaolaj

dióecet

bors

A retekleveleket nagyon alaposan átmossuk. Ha hozzám hasonlóan maguk szedték a retket, a növekedni kezdett gumóval együtt, akkor először áztassák be, majd többször cseréljék le a vizet, hogy semmiképp se maradjon föld rajta. Végül csöpögtessük le, majd mondjuk salátacentrifugában szárítsuk a retkeket. 

Tépkedjük egy tálba a leveleket, és hagyjuk meg a kis, rózsaszín gumókat is, majd morzsoljuk a tetejére a kecskesajtot, és szórjuk a salátára az előzetesen megpirított, mozsárban összetört diót. Locsoljuk meg a salátánkat olívaolajjal és dióecettel, jöhet még egy kevés frissen őrölt bors, majd keverjük át. Kóstoljunk, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni.

A salátát egészítsék ki bátran más alapanyagokkal, ahogy a kedvük tartja. Egyenek mellé pirítóst, langyos lepénykenyeret, de kerülhet mondjuk sült csirke vagy hal mellé is köretnek.

Itt a vége, villa a kézbe.

A reteklevél jó és még egészséges is, ha sikerül friss és biztosan vegyszerektől mentes adaghoz jutniuk, használják fel így vagy máshoz. Bátor leszek, és azt mondom, nem fogják megbánni.