2013. október 11., péntek

Virtuális babaköszöntő II. avagy levest főztem



Úgy látszik, tűnik, kellett egy alkalom, ami némi vesszőzéssel (és most nem írásjelre gondolok) rávett az írásra. Persze nem volt azért nehéz, hiszen tavasszal én is a megajándékozottak között  voltam. Hát íme, itt van, bár Anikó megkönnyítette a dolgomat, következzen az ő bevezetője, hogy kiderüljön, mit, kiknek és miért:


A virtuális babaköszöntő, angolul „baby shower“ főleg Amerikában létező néhány éves hagyomány. Általában családi vagy baráti körben rendezik meg, egy születendő vagy már megszületett gyermek köszöntésére. Családonként változó, hogy a gyermek születése előtt nagy hassal, pocakosan ünneplik meg a kisgyermek érkezését vagy a megszületés után. Az azonban minden családnál egyforma, hogy az ünnepséget egybekötik finom ételek, sütemények, italok elfogyasztásával. A hagyomány nem teljesen ismeretlen nálunk, Magyarországon sem, hiszen évtizedekkel ezelőtt még létezett az a bizonyos „komatál“, amit a leendő keresztszülők vittek az újdonsült édesanyának. A komatálban erőt, egészséget adó ételek lapultak, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy az Anyuka tejtermelése fokozódjon, és a kisbaba minél több tejet  kapjon, minél gyorsabban fejlődjön. A komatál tartalmát mindig az ajándékozók kóstolták meg először, jelezve hogy semmi ártalmas nem került bele. Másrészt ezzel is tehermentesítették az Anyukát, hiszen egy csecsemő mellett a mindennapi főzés bizony embert próbáló feladat, különösen ha a kisbabának van már esetleg egy-két nagyobb testvére… A virtuális babaköszöntő során idén februárban 4 kismamának kedveskedtünk. Most ősszel újabb három nagyszerű, kreatív gasztrobloggert és gyermekeiket köszönthetjük. Erikának, a Dublin felett az Ég (http://dublinfelettazeg.blogspot.co.uk/) szerzőjének pár hete született meg második kislánya. Katuci,  a Katucikonyha blog ( http://katucikonyha.blogspot.co.uk/) szerzője pár hónapos csöppsége mellett fáradhatatlanul ajándékoz meg minket   fantasztikus édességeivel. És Zita, a  Zizi Kalandjai blog írója (http://www.zizikalandjai.com/) , a húsmentes valamint a vegán étkezés elkötelezett híve és konyhai nagymestere. Mivel mindannyian már hosszú ideje jobbnál jobb receptekkel lepik meg az olvasóikat, arra gondoltunk néhányan, ezúttal virtuálisan elindulunk hozzájuk, hogy gratuláljunk és jó egészséget kívánjunk a babáknak is és a mamáknak is.

Résztvevő bloggerek:

Ami http://www.colorsinthekitchen.com/
Frau Paprika, alias Anikó http://imbisz.blogspot.co.uk/
Kriszta http://vaniliaakonyhaban.blogspot.co.uk/

És akkor most jöjjön az én személyes részem. Amikor megkaptam a kedves invitálást, rögtön tudtam, leves lesz. Nem vagyok egy szoptatási szakértő, csak csinálom, lassan tíz hónapja, de azzal a régi megállapítással egyetértek, hogy ebben az időszakban egy jó leves sokat ad, sokat tölt, sokat segít. Remélem, az enyém is majd. Az édesburgonya nálunk most általában előfordul a konyhában, bár leginkább Paprika Junior fogyasztja és nem mi, ő ugyanis a sima krumpliért egyelőre nem rajong. A fehérrépa ugyancsak kedvelt alapanyag a legkisebb kosztjában, hát most ezeket párosítottam felnőtteknek. Került még bele kókusztej, és készült a leveshez kuszkuszgolyó egy kis szezámmaggal. A kuszkusz P. J. jó ismerőse, gyorsan elkészül, tápláló és még finom is. A szezámmagban pedig sok a kalcium, ház ezért jött utolsó alkotóelemként. 
A leves gyorsan elkészül, azt hiszem, ez is egy fontos szempont, én legalábbis folyton szaladok az idő után, mellett, de sosem tudom megelőzni. 
Mielőtt még befejezném, az alapanyagokat nem mértem, szóval a leírás a szemem és az emlékeim alapján készültek, nézzék el nekem, és persze változtatni nem tilos. 
Itt a vége, jön a leves, fogadjátok, főzzétek, egyétek, kedves lányok. Hajrá Erika, Zizi, Katuci! És nem utolsósorban neked is küldöm, kedves Dzseki!;)



Édesburgonya-fehérrépa leves szezámmagos kuszkuszgolyókkal

3-4 nagy édesburgonya
3 vastag fehérrépa
1 közepes fej vöröshagyma
olívaolaj
só
kókusztej

4 ek kuszkusz
3 tk szezámmag


Az édesburgonyákat meghámozzuk, megmossuk, kockákra vágjuk. A fehérrépákat megtisztítjuk, megmossuk, felkarikázzuk. A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. Egy közepes fazékban egy kevés olajat melegítünk, majd jöhet a hagyma, pirítjuk, míg üveges nem lesz. Következhet az édesburgonya és a fehérrépa, átkeverjük az egészet a fazékban, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Kevés só, azután főzzük, míg a zöldségek megpuhulnak, a végén jöhet annyi kókusztej, amennyit elégnek látunk. Miután levettük a levest, majdnem levest a tűzhelyről, várunk egy kicsit, majd krémesre turmixoljuk. Ha esetleg túl sűrű lenne, hígítsuk még vízzel. A végén kóstolunk, ha bármi hiányozna, lehet pótolni.
A kuszkuszt tálba szórjuk, öntünk rá annyi forró vizet, amennyi éppen ellepi, majd lefedjük, várunk, míg megpuhul. A szezámmagot száraz serpenyőben megpirítjuk, majd hagyjuk hűlni. A kuszkuszt és a szezámmagot összekeverjük, nedves kézzel pici golyókat formázunk belőle. Ha van időnk, hagyjuk őket egy kicsit pihenni, hogy szépen összetapadjanak.
Tányér, leves, kuszkuszgolyó, kész vagyunk.
Ha nem erre az alkalomra készült volna a leves, akkor került volna bele egy kevés curry és némi chili is. A zöldségek készülhetnek a sütőben is, azután turmixoljuk vízzel vagy alaplével, majd kókusztejjel. A hagyma kimarad. És akkor itt be is fejeztem.



Jó volt írni megint, azt hiszem, ismételnem kell. Most nem untatnék senkit, a mi újság nálunk, velem résszel, de igyekszem hamar fárasztani. Higgyék el, főzök is néha, meg enni is szoktam, bár ez szegény imbiszen nem látszik.
Szombat után, vasárnap, szép napokat mindenkinek!



2013. március 16., szombat

Paprika Junior avagy ez történt


Nincs magyarázkodás, szabadkozás, mert a több hetes, őszintébben hónapos csúszást már magam előtt is szégyellhetem, de legalább a késő ugye később is múló. Most viszont írok, és szólok ám előre, a gasztronómia legfeljebb felbukkan, de ez sem biztos annyira.
Tavaly áprilisban kéktúráztunk még egyet, megittam az utolsó hosszúlépést a helyi kiskocsmában a buszra várva, aztán volt egy kis ösztönös gyanú, majd a tudat, hogy már nem vagyok magamban. Imbisz itt kezdett lassabb, ritkább üzemmódra váltani, ami nem volt tudatos, csak így adta. Nem mondom, hogy el-és lefoglaltam a helyet belül, de valahogy mégis, meg aztán furcsa írni úgy, hogy valami kimarad, de hogy kimarad, azt hamar eldöntöttem. És persze azt is, egyszer, majd, azután lesz egy bejegyzés, imbiszt kedvesen olvasóknak és nekem, neki és nekik. Tehát összefoglaló következik recept helyett.
A tavasz még nyugtalanul volt jó, a nyár már felhőtlenül, jött a gömbölyödés, a mindjárt elalszom, a hitetlenkedés: most akkor ez velem történik valóban, a megszokni próbálás, a hogyan lehetek megint éhes, vajon rám jön-e még a két hete vett szoknya, ha hason már nem annyira működik a vízszintes, akkor háton vagy oldalt, vigyázni, jót gondolni, nem aggódni, felkészülni, lazítani, feltenni a lábat. Mielőtt bármit is gondolnának, szerettem ezt az állapotot, csak elhinni volt nehéz. És hogy imbisz is előkerüljön, bár nem biztos, hogy a következők kicsit is érdekesek, de azért próba, szóval az evési szokásaim némileg megváltoztak. Vágyni kezdtem mindenféle, ahogy mondják házias étel után, és néha bármit megtettem volna egy sütiért. Édesség utáni sóvárgásom ugyanis nem csokoládéra, cukorra irányult, csak a sütik tudtak tüzet oltani. Főleg a mákosak. Aztán néha nagyon ettem volna egy igazán csípős indiait, de önfegyelmet gyakorolva lemondtam róla. Gondoltam, Paprika Junior (P. J.) kevésbé örülne ennek. Majd később együtt behozzuk a lemaradást.
Szeptemberben érezni kezdtem, fogy az idő, pedig voltak még hátra hónapok. A nyárra odakerült a pont, vége a láblógatásnak, csak épp nem iskolába vagy munkába, hanem szülni készültem, készülődtem. Ha jól emlékszem, imbisz is akkor frissült utoljára egy áfonyás sütivel, amit akkor nem terveztem így, de aztán elszaladtak valahogy a hetek, és egy idő után én is elengedtem a blogot. Egy időre. Decemberben már azokon a bizonyos tűkön ültem, és azon gondolkodtam, lehet-e egy has még ennél is nagyobb. P. J.-nak megsúgtam, hogy akár jöhetne a Mikulás társaságában is, de ő inkább a maradásra szavazott. Arra azért nem számítottam, hogy ilyen sokáig, tíz nappal sikerült megtoldanunk a kiszámolt időt, de végül persze minden gyerek elindul, hát ő sem volt kivétel. Szüléstörténettől mindenkit megkímélnék, ez mégiscsak egy gasztroblog, de azért elárulom, van az a pillanat, amikor se Jovanotti, se egy kívülről fújt Koop dal, se Frank Sinatra, de még a Verve Remixed akármelyik száma sem tudja elterelni a figyelmemet.


December 23-án már itthon is voltunk az új felállásban, azzal a megszokni való gondolattal együtt, hogy még mindig gyereknek számítok valahol, de P. J.-nak én vagyok az anya. (A hivatalos papírok kitöltésénél még emlékeztetnem kellett magam arra, hogy az anyja neve rubrikába nem Panni, hanem az én nevem írandó.) Még mindig nem szoktam meg, jól gondolják. A karácsonyunk egyébként évtizedekig mesélés tárgya marad, leginkább a Monty Python egyik részére emlékeztetett, és bár akkor nem tűnt mindig fergetegesnek a hangulat, azért a reggelre átcsúszó gyorsított ajándékbontáson tudtunk jókat nevetni. Azóta eltelt három hónap, van egy kis rend, van egy kis rendetlenség, egy egyre növő, változó Paprika Junior, aki egyébként a fiúk táborát erősíti, két szülőkezdemény, egyre kevesebb sírás, egyre több nevetés, elmúló aggodalmak helyett újak és minden egyéb, ami ilyenkor lenni szokott. Megtanultam például nagyon hatékonyan aludni, ami persze nem jelenti azt, hogy eleget. Amivel viszont még nem gazdálkodom jól az az idő. Valahogy sosem elég, imbisz is várakozik a sarokban, de legalább már tervezem és gondolok rá. Most meg írok is. Főzés terén az elmúlt hónapokban Panni és Herr Paprika volt igazán aktív, nem pedig a blog szerzője, de utóbbi is kezdi lassan felvenni a fonalat vagy inkább a fakanalat. Azon a mókás karácsonyon kaptam remek szakácskönyveket, voltak már receptpróbák, de nem én főztem, viszont lelkesen dicsértem Herr Paprikát és ettem. Mostanában viszont már gondolok a konyhára, szóval van remény.
A végén még elárulom és rögzítem a magam számára is, ha már nem kell ügyelnem evésre-ivásra, a következőket tervezem. Tartok egy valóban görbe estét, csípőset eszem egy indiai étteremben, aztán máshol, a borospohárba nem csak beleszagolok, fűszeres ételeket főzök, és megeszem mindent, amit csak megkívánok. 
Itt a vége, legközelebb már egy rendes bejegyzéssel jelentkezem, a mikorra nem teszek ígéretet, de itt azért addig is írok néha. Ha eljutottak idáig, ölelés érte, ha nem, akkor is, bár nem értesülnek róla. És P. J. is üdvözletét küldi, étvágya kiváló, hogy lesz-e fakanál a kezében, majd kiderül.


2012. szeptember 27., csütörtök

Diós-áfonyás süti meg a tervezés


Viszonylag ritkán esik meg, hogy valamit napokig tervezzek fejben, azután valóban úgy készítsem el, ahogy azt elgondoltam. A könnyed, lelkes, kapkodós főzés híve vagyok, hűségesen, szóval vagy valamit azonnal, vagy később és már másképp. A mai süti azonban nem tágított, nem sietett, változni nem volt hajlandó és nem akart elfelejtődni sem. Az egész úgy kezdődött, hogy vettem egy zacskó aszalt vörös áfonyát, amit két részletben szépen megettem, és ha őszinte akarok lenni, akkor tulajdonképpen egyszerre tüntettem el magamban, csak a látszat kedvéért hagytam néhány perc szünetet a két félidő között. A következtetésem nem az volt, hogy mohó és falánk vagyok, hanem hogy áfonyahiányom van, amit ennyivel biztosan nem lehetett orvosolni. És akkor egy süti, azaz a süti képében meg is jelent a megfelelő orvosság. Diós-áfonyás őszi süti. Akarom.
Aztán napok teltek el, és hiába gondoltam rá és vágyakoztam utána, az alapanyagok beszerzése mindenféle kudarcokba fulladt, de úgy egy hétnyi kitartó ábrándozás után nagy léptekkel indultam a tettek mezejére. A boltba. A süti megsült, pont olyan formában és ízben, ahogy elgondoltam az üres zacskóban kotorászva. Minden vágyam így teljesüljön.
Itt a vége, mielőtt még bolondosnak tartanának. Persze lehet, hogy már késő. Egy a fontos, sütizünk.







Diós-vörös áfonyás süti


15 dkg aszalt vörös áfonya
1 nagy marék dió
4 tojás
12 dkg vaj + kevés vaj a formához
15 dkg liszt
10 dkg nádcukor
10 dkg túró


Egy tálba rakjuk a kisebb darabokra vágott, puha vajat, hozzáadjuk a cukrot, majd robotgéppel addig keverjük, míg teljesen egyneművé válnak, a cukorszemek eltűnnek. Egyenként adjuk hozzájuk a felütött tojásokat, közben keverünk folyamatosan. Következhet a liszt, szitáljuk kisebb adagokban a tálba, a keverés persze folytatódik. (Zárójelben jegyzem meg, hogy készülhet a süti szétválasztott tojásokkal is, azaz először jönnek a sárgák, majd a végén a felvert hab. Akkor lazább és magasabb lesz a végeredmény.) Végül kanalazzuk a masszába a túrót, keverjünk, majd jöhet az áfonya és a mozsárban előzetesen összetört dió. Utóbbiakat már fakanállal keverjük a tésztába, különben az áfonya kis darabokra esik szét.
Béleljünk ki sütőpapírral egy 26 centis kapcsos tortaformát, azután vajazzuk ki. A sütőt állítsuk 170 fokra (légkeverés), süssük a sütit kb. 20-25 percig, a teteje kapjon egy kis aranybarna színt. Lehet tűpróbázni is, ha biztosra akarnak menni. Ha elkészültünk, a sütő ajtaját hagyjuk nyitva résnyire, majd úgy tíz perc múlva vegyük ki a sütit.
Óvatosan lazítsuk meg késsel süti körül a formát, majd vegyük le. Szelet süti, villa, jöhetnek extrák is persze. Tejszínhab, vaníliaszósz, kanál méz, narancsos vagy fahéjas szirup, több most nem jut az eszembe, de folytassák nyugodtan a sort.


A végére egy kis szolgálati közlemény, megpróbálom ezután szerepeltetni az étel nevét a címben, mert magam is nehezen keresem vissza néha a régieket. Nem tudom, jó-e, rossz-e, ellenvetést, egyetértést szívesen fogadok. És persze süssenek sütit.


2012. szeptember 21., péntek

Őszi kuszkusz


Az időjárás hangulata folyton ingadozik, de azért mégiscsak ősz van, elengedtem a nyári gyümölcsöket, az konyhaablak mögött sárgulni kezdtek a szőlőlevelek, és a zoknik is előkerültek a fiókból, kérte őket a hideg lábfejem. A nyári cipős napok számát azt hiszem, sikerült tíz alatt tartanom, egy ideje viszont már nem érzem sértésnek, ha mondjuk tornacipőt kell húznom. És akkor a ruhákról mindenki kedvéért inkább nem beszélek.
Az evési szokásaimban is megjelent az ősz, egyrészt már szégyellhető mennyiségben eszem almát és szőlőt, másrészt elkezdtem marharagukról, kacsasültekről, párolt káposztáról, sütőtök- és céklalevesről ábrándozni, és őszintén szólva meg is főztem-sütöttem őket. Szombatonként Herr Paprikával gyomrot, szívet felfűtő ételeket eszünk, hogy aztán a fotelban felhúzott lábbal ülve, vagy a kanapén párnára dőlve veregessük meg egymás vállát, persze csak szavakkal, mert kinek is lenne kedve megmozdulni. Mielőtt rákérdeznének, igen, már megvan a holnapi terv, kell még dolgozni rajta, de a vázlaton nem változtatunk.
A mai receptről is írok azért, ami nagyon jól illeszkedik az őszi vonalba. Van benne füge, alma, dió, egy kicsit édes, egy kicsit sós, és nagyon hamar elkészül, szóval Pénteki gyorsnak is beilleszthető.
Itt a vége, fügét eszünk.






Fügés-almás kuszkusz (2 adag)


2 kávésbögre (kb. 1,5 decis) kuszkusz
1 marék dió
2 friss füge
1 kisebb alma
kevés mazsola (elhagyható)
4-5 dkg fetasajt
méz
kb. 0,5 dl száraz fehérbor
dióolaj (vagy extra szűz olívaolaj)
só


A fügéket, almát megmossuk, előbbit vékony cikkekre vágjuk, az utóbbiból eltávolítjuk a magházat, majd kis hasábokra vágjuk. Egy edénybe rakjuk a füge- és almadarabokat és egy kevés mazsolát, jöhet a bor és kb. egy evőkanál méz, aki szeretne még fűszerezni, próbálja ki a fahéjat vagy egy kevés chilit. Közepes lángon főzzük addig a gyümölcsöket, amíg sziruposra nem sűrűsödik alattuk a folyadék. 
A kuszkuszt egy mélyebb tálba szórjuk, adunk hozzá egy kevés sót, locsolunk rá némi dióolajat, majd felöntjük annyi forró vízzel, amennyi éppen ellepi. A tálat letakarjuk, kb. 5 percig állni hagyjuk, majd átkeverjük villával, kóstolunk, ha késznek ítéljük, akkor jöhet az összeállítás.
A kuszkuszt keverjük össze az előzetesen megpirított, mozsárban összetört dióval, a kockákra vágott fetával, majd osszuk el két tányérban. A kuszkusz tetejére kanalazzuk a mézes fügét-almát, már csak egy villa kell, eszünk.


Jó hétvégét mindenkinek, tegyenek egy kis jót magukkal, menjenek piacra és főzzenek valami vágyott ételt, aztán fotel, kanapé, a többit már kitalálják. 


2012. szeptember 10., hétfő

Szilvaidő, szilvaleves


Szeptemberre szilva, azt hiszem, imbisz igazán szezonhűen kezdi az őszt. Most mondhatják persze, nem történt semmi új, szilvával végződött a nyár, szilvával indul az ősz, de ezért csak a véletlen okolható. Bevallom, pénteki gyorsnak készülődött a bejegyzés, de mivel nem írtam egyetlen betűt se, így nehéz lett volna meg is valósítani a tervet. Ahogy az már ismeretes, mindig és mindenhol és mindenkivel történik valami, nem voltam kivétel én sem, így aztán a szilvaleves önállósodhatott. Az eltelt időben pedig megváltunk néhány tárgytól, szaladgáltunk, elmentünk az Öntödei Múzeumba, igen korán megettük az első őszi sütőtöklevest, megnéztük a Food Show-t, ettünk Wangnál, kóstoltunk egy jó marhaburgert, a remek poharas Rákóczi túróst is elkanalaztuk, és napokig terveztük, de végül nem sütöttük meg a lazacot és nem főztük meg a rizottót. De ami késik, tudják, az nem is siet múlni.
Vissza a leveshez, a recept nagyon egyszerű, de az ízek jól variálhatók és választhatók, éppen ezért találnak majd néhány fűszerjavaslatot, egyebet, hogy aztán elkészíthessék a saját verziójukat.
Itt is a vége, szilva jön.





Szilvakrémleves


kb. 1 kg szilva
méz vagy nádcukor
1,5-2 dl tejszín vagy kókusztej
fahéj / vaníliarúd / ötfűszer / őrölt chili



A szilvákat alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, majd kimagozzuk. Egy közepes edénybe rakjuk a most már magtalan szilvákat, csurgatunk rájuk ízlés szerinti mennyiségű mézet, vagy szórjuk a nádcukrot, végül kevés víz kíséretében (a folyadék később még pótolható) félig lefedve főzni kezdjük. Készíthetünk egy teljesen basic verziót teljesen fűszermentesen, akkor annyi csak a dolgunk, hogy a szépen szétfőtt szilvákat a tejszínnel vagy kókusztejjel együtt krémesre turmixoljuk. Kóstolás, ha hiányzik bármi, itt pótolandó. Aki még a tejszínhez, kókusztejhez sem ragaszkodik, nyugodtan főzze alacsony lángon víz nélkül a szilvát, közben persze ne felejtsen gyakrabban keverni, azután a turmixolás idején adjon a leveshez egy kis szénsavas ásványvizet.
Ha szeretnénk még egy ízt, akkor lehet választani. Fahéj és tejszín, vanília és kókusztej, ötfűszer és kókusztej, chili és tejszín, vanília, chili és kókusztej. Ahogy csak elképzelték. A végén jöhet még egy kis pirított mandula, esetleg dió, de persze bármi más is bevethető, ha éppen azt hozza az ötlet.
Akit zavar a szilvahéj, főzze sokáig a levest, esetleg passzírozza át egy szűrőn.
Tányér vagy bögre, csak a szánk vagy kanál, végül biztosan eszünk.


A szilva jó és szeretnivaló alapanyag, vegyék, egyék, főzzenek belőle sokat. Vagy igyák meg a palackból, az sem rossz választás...


2012. augusztus 31., péntek

Pénteki gyors: morzsás szilva


Ha már tegnap hosszú voltam, ma rövid leszek. Nem mintha a szilva kevesebb figyelmet és szöveget érdemelne a cukkininál, de ha már pénteki gyors és egyszerű recept, hát a bevezetést sem engedem szabadjára.
A nyárzáró hét gyümölcse egyértelműen a szilva volt. Készült belőle szójás-sörös-mézes szósz vagy valami olyasmi csirke mellé, ez az az étel, ami minden szilvaszezonban elkészül, és mindig nagyon kedvemre van. (Azért is, mert Herr Paprika repertoárjába tartozó receptről van szó, én csak a rizsért vagyok felelős. Szóval lehet felelőtlenkedni. Persze nem a rizzsel.) Sütöttem aztán még morzsás szilvát vagy crumble-t, és az a tréfás helyzet alakult ki, hogy én lelkesedtem érte a legjobban. Nem szép dolog, de néha ez is előfordul. Az elégedettségi fokom olyan nagy volt, hogy eldöntöttem, a hétvégén érkező társaságnak is sütök egyet, a kerti szilvafa termelékenységét elnézve az ötlet abszolút ésszerű is volt. Tehát ismételtem, azt hiszem, ők is szerették. 
Itt a vége, morzsázunk, a receptet pedig küldöm szeretettel Zsuzsinak. Tudom, nem pontos, de szívesen vállalom a telefonos segítséget...




Morzsás szilva


kb. 80 dkg szilva (persze minden a tepsi/tál méretétől függ)
2-4 dkg vaj
liszt
nádcukor
fahéj vagy ötfűszer keverék (választható, elhagyható)


A szilvákat megmossuk, alaposan lecsöpögtetjük, felezzük, majd megszabadulunk a magoktól. Egy tepsi vagy egy tűzálló tál aljában szépen egymás mellé rakjuk a szilvákat, vágott felükkel fölfelé. Ha megtelt a tál, megszórjuk a tetejüket nádcukorral, azután dönteni kell. Maradhatunk a teljesen szimpla változatnál, csak a szilva ízére és a cukor édességére hagyatkozva, vagy választhatunk még valamilyen fűszert. Klasszikusoknak a fahéjat, kockáztatóknak az ötfűszer keveréket javaslom, utóbbi szerintem remekül passzol a szilvához.
A morzsához a hideg vajat késes robotgépben összedolgozzuk a liszttel és egy kevés cukorral, az a lényeg, hogy végeredményként szép kis morzsákat kapjunk. Nem adtam meg pontos adagokat, mert minden attól függ, mekkora adagot készítünk. Azt javaslom, kezdjék kevesebb vajjal, adagolják hozzá a lisztet, aztán legfeljebb készítenek még egy adagot. A morzsát osszuk el a szilvák tetején, majd tegyük a tepsit 170 fokos sütőbe (légkeverés), és süssük addig, amíg a szilva rotyogni kezd, és a morzsa megpirul. 
Tányér, morzsás szilva, villa. Fagyiból egy gombóc ér, sőt ajánlott.


Holnap már szeptemberre ébredünk, ami a mai hajszárítós időjárásban még egészen hihetetlen. Legalábbis nekem. Szóval mindenkinek szép nyári-őszi hétvégét, jöjjenek, menjenek, egyenek, igyanak, süssenek szilvát.

2012. augusztus 30., csütörtök

Nyári lecsengés, cukkinifelfújt, River Cottage


Hosszabb szünet után most azt mondom az elején, hogy hosszabban is fogok írni, aztán persze bármi lehet. Jó hír-e vagy inkább elrettennek, nem tudom. Bevallom, terveztem egy külön nyárlezáró bejegyzést, de aztán olyan fordulatokat vettek az elmúlt napok (és persze szívesebben mentem piacra és ittam forró csokit apával), hogy végül úgy döntöttem, sűrítés következik. Ami talán a cím láttán már nem is olyan meglepő. Jön tehát egy nyári ez+az (képeket még itt találnak), Herr Paprika reggelit készít, és a River Cottage is megtalálja a helyét.
Kaptunk egy napos, forró nyári hetet, volt benne sok szilva, elnyújtott reggelek, nem kevés izzadás, víz, lábtempó, próbafejelés és labdázás (ki gondolta volna, hogy szemüveg nélkül jobban dobok), macskás társaság, kávé+terasz, hőlégballon, vízszintes láb, lógó láb, felpakolt láb, szúnyogmentes naplemente, körte, alma, nagy levegő. Imbisz kedvéért pedig csak címszavakban némi gasztro. Lángos, meggyes rétes, fagyi, almafröccs, morzsás szilva, grillezett rák+halloumi, tojás és persze bacon, szilvás-szójás csirke Verebes nyomán, marharagu gombóccal (igen, hőségben is jó volt az étvágy), túrófánk, harcsapaprikás. Aki kimaradt, hát kimaradt. Hétvégén aztán társaságban szezont zártunk, és most csak elmesélni tudom a vacsorát, mert valahogy fotózás közben most az emberekre és nem az ételekre koncentráltam. Készült tehát remek csapatmunkával grillezett oldalas+csirke+tofu, bulgursaláta, fűszeres krumpli és fokhagymás szósz, saláta mindenféle zöldből, desszertnek pedig morzsás szilva. És volt persze bor és egyebek, sok beszéd, nevetés, ahogy az lenni szokott. Bár a táncot legközelebb pótolni kell. Reggel aztán sok kávé, sok tea, sok résnyi szem, azután reggeli. Tojáskrém, babkrém, túrókrém, lekvár és nem mondom tovább. Nyilván csak azért ettünk sokat, hogy utána legyen mit lejárni a lábbal, azután lehessen ebédelni a halászcsárdában. És vasárnap este lett.



Jön a második fejezet. Herr Paprikával egy bevásárlós kószálás során háromszáz forintért szereztünk egy River Cottage DVD-t, első évad, legelső részek. Szeretünk főzni és szeretjük nézni, ha mások főznek, bizony ilyen, ha gasztroblog van a a családban. Este aztán megnéztük az első részt, de a másodiknál már csak egy személy volt ébren. Nem én. Igen, a vacsora volt a hibás. Másnap a reggeli koffein után mondta Herr Paprika, hogy akkor most megnézzük, mi lesz a reggeli. Nahát! - mondtam én. Nem is gondoltam, hogy ilyen hamar behozom a lemaradást, de ha már. Eltelt tíz vagy tizenöt perc, és végre megláttam az aznapi reggelimet. Hugh cukkinifelfújtat sütött nagy lelkesedéssel, Herr Paprika pedig kijelentette, hogy akkor ő is süt egy ilyet. Hát nem mondtam nemet.
Következik tehát a recept River Cottage módra.



Cukkinifelfújt (2 személyre)

2 tojás
1 kisebb cukkini
2 dl tej
liszt
3-4 dkg vaj
só
szerecsendió
1 marék reszelt sajt
parmezán
olívaolaj



A cukkinit alaposan megmossuk, szárazra töröljük, vékony szeletekre vágjuk, majd olívaolajon puhára pároljuk. Besamelt készítünk: a vajon megpirítunk két púpozott evőkanál lisztet, hozzáadjuk a tejet, kevés só és őrölt szerecsendió, közben persze keverünk folyamatosan. A végeredmény legyen krémes, sem túl híg, sem túl sűrű, ha úgy érzik, nyugodtan változtassanak az arányokon. A cukkinit a besamelbe keverjük. A megmosott tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat és a reszelt sajtot a többiekhez adjuk, jöhet még só és kevés bors. A fehérjékből kemény habot verünk, majd óvatosan a masszába forgatjuk. Egy vagy több kiolajozott formába öntjük a masszát, szórunk a tetejére reszelt parmezánt és 180 fokos sütőben (légkeverés) készre sütjük úgy tizenöt perc alatt. 



Ez volt a legjobb reggelink, és most nem csak azért, mert elfogult vagyok. Pedig. (Azt már csak tényleg zárójelbe szorítva írom, hogy a cukkini a kertben termett.) Szóval nézzenek, főzzenek, egyenek, jobb tanácsom most nyilván nem lehet. 
Itt a vége, a nyárnak is hamar, ha valaki eljutott idáig, annak valóban hálás vagyok. 



2012. augusztus 13., hétfő

Paradicsomsaláta a kertből


Bizony, ma csak ilyen szimplán-egyszerűen, bár akik rendszeresen olvassák imbiszt, talán már sejtik, miről is szól a mai bejegyzés. Azért röviden összefoglalom az összefoglalandót, szóval jön a nagy paradicsomos írás, remélem, nem unják még. 
Tavasszal kertészkedni kezdtünk Herr Paprikával egy számunkra is kezelhető méretűnek tűnő területen, ültettünk mindenfélét, retket, mángoldot, padlizsánt, hagymát, cukkinit, volt eredmény és persze bukás is, a kert címke alatt olvashatók a régebbi fejezetek. Egyszer vagy többször aztán említettem már, hogy a paradicsomokkal kapcsolatban egyetlen nagy vágyam van. Legyen egyszer a tányéromon egy színes saláta. Paradicsom, semmi más. Hát íme, itt van.


Valamikor márciusban négyféle paradicsom magját ültettem el az ablak alatt. A szobában persze. Sárga koktélparadicsom, fekete, tigriscsíkos és lugas fedőnevű várta a jövőt. Nem tudom, melyikünk volt izgatottabb. A magokból aztán előbb alig látható, később már szétültetést, kiültetést igénylő növények nőttek. Aztán csak magasodtak, levelesedtek, virágoztak, és végül megjelentek a zöld gumók. Itt kezdődött a történet izgalmasabb része, várni, hogy ki mivé alakul, lesznek-e színek, vagy meg sem közelítjük a zacskók rám nagy hatást gyakorló fotóit. 


Először sárgulni kezdtek a legkisebbek, majd pirosodni, csíkosodni a nagyobbak, a feketedés bekövetkezése sokáig kérdéses volt. Aztán persze minden jó, ha jó a vége, még ha nem is szénfekete a végeredmény. De mivel sosem volt még fekete paradicsomunk (sem), így abszolút elfogadhatónak tűnik a végeredmény, remélem, másnak is.




Ha már egyszer imbisz azért főként gasztroblog, nem maradt el a kóstolás-értékelés sem. A legédesebb egyértelműen a fekete paradicsom, pedig őszintén szólva erre számítottam a legkevésbé. A sárgák is édesek és elég karakteresek, könnyebben megérnek és megpuhulnak. A tigriscsíkos íze és belseje engem jobban meggyőzött, szóval a pirosaknál ő nyerte a versenyt. 
A saláta egyébként pont az, aminek látszik, amit nem lehet észrevenni, az a dióolaj és -ecet. Ha nem imbiszre készült volna, akkor került volna a tetejére egy kis lágy kecskesajt, összetört dió és mellé egy-két szelet pirított kenyér, mondjuk olívabogyóval vagy aszalt paradicsommal. De most nem akartam más szereplőt, csak a paradicsomot.
Itt a vége, röviden még lelkendezem egyet, ha nem bánják. Kertészkedni jó mulatság, paradicsomot nevelni két talpnyi területen is érdemes (a sárga változat az erkélyen is megérett), a tanácsom magamnak jövőre, hogy ne ültessem őket egymás nyakába, mert nem szeretnek a szomszéd nyakába lihegni, egyébként történhet minden ugyanígy, ugyanebben a menetrendben. És jöhetnek új szereplők is persze, nem mintha ráunnánk az eddigiekre. 
Itt is köszönjük Péternek és Évának a sok segítséget! Nem ígérem meg, hogy nem lesz már paradicsom, kert és egyebek, de próbálom visszafogni magam. Aztán legfeljebb felhúzzák a szemöldöküket, hogy már megint.
Még egy összkép.


2012. augusztus 9., csütörtök

Balatonnál messze nézek


Régi nyarakon gyakran előfordult, hogy Panni kiparancsolt a vízből, mert kékülni kezdett a szám. Csak néztem mit se értve, nem is kék, a víz pedig nem hideg, és csak még néhány perc, hossz, és jövök én. Aztán gyerekből felnőttem, de a víz az maradt, csak most már talán jobban szeretek messzire nézni a partjáról, mint megkékülni benne. És bevallom, a szívem, szemem a tengeré, nem hiszem, hogy valaha is ráunnék, és tudják, ha egyszer úgy lesz, akkor majd körberajzolok magamnak egy kis partszakaszt, és reggel-este messze nézek.
Most viszont Balaton, ahol azért ugyanúgy megtalálni a távolságot, és persze sok mást. Következik tehát egy rövid szöveg és néhány kép, ha nem elégszenek meg ennyivel, akkor itt folytassák. Lehetne írni rosszról, de csak a jóhoz van kedvem, a többit meg ki tudja már.


Szerettem Tihanyt. A folyton előbukkanó levendulával, a kilátással, a régi meg az új épületekkel, a látogatóközponttal, gyaloglással, túraútvonalakkal, hogy legyen merre menni legközelebb is, üldögéléssel, buszra szállással, almafröccsel. És igen, zsákmányoltam levendulát, és persze ittam levendulaszörpöt, nem csak itt. Herr Paprikával azt már eldöntöttük, hogy Éva készleteit megdézsmálva mi is főzünk egy adag szörpöt. Csak hogy legyen saját márkás.


Balatonfüreden nekünk sem maradt ki a Bergmann cukrászda, Herr Paprikának nehéz is lett volna elkerülni, mivel hittem abban, ha elégszer beleszövöm a mondataimba, akkor biztosan sütihez jutok. Tehát ezt a nevet sohasem fogja elfelejteni. Persze mi is megrendeltük a híres krémest, aztán másnap újra. A harmadik cukrászdalátogatás felajánlásakor felnőtt voltam egy percig, és lemondtam róla. Ettünk még egy remek sült túrótortát, volt Füred szelet, epertorta és még valami, ami szerencsére már nem jut az eszembe, emlékezni így is nehéz, villát emelni már csak legközelebb lehet. 


Ittunk egyet a Kredencben is, és azt mindenképp jó volt látni, hogy jelen van a balatoni bor, könnyű venni (a nyári szezonra ott van a Bortársaság Füreden), de rendelni is, és nem csak a nagy nevektől. Lángosevés, bor és levendulaszörp közben azért megnéztük a Jókai villát is, és én bevallom, most tudtam meg, hogy Jókai milyen komolyan kertészkedett, sőt az egyik idézet tanulsága szerint úgy gondolta, ha a regényei okán nem is marad fenn a neve, kertészként biztosan maradandót alkotott. Mi már tudjuk, lehetett volna optimistább is, mindenesetre Kertészgazdászati jegyzeteit meg fogom vásárolni. Kiskerti résztulajdonosi minőségemben.


És jó volt még vonaton ülni, legközelebb hajó is lesz, megígértem magamnak, jó volt vízbe merülni, mólón gyalogolni, fotózni a hajókat, hattyúkat, egymást, vacsora közben nézni, hogy vízszintesen esik az eső, szurkolni, aludni, beszélni, megnézni egy darabot Veszprémből és legalább kívülről az ösküi templomot. Innen folytatjuk legközelebb.


2012. július 27., péntek

Cukkinis süti másodszor


A héten tartottam egy cukkininapot, ami azért érdemelne mindenképp említést, mert saját termésből főztem, meg sütöttem. Tudom, hogy sokaknak nincs ebben semmi izgalmas, de egy első szezonos kertész a budapesti lakásában azért megjegyzi ezt a pillanatot. A mi nápolyi fajtánk egyelőre hatalmas levelekkel, sok virággal és kevesebb terméssel ajándékozott meg minket, a leszedett cukkinik viszont csíkosak, feszesek és igazán finomak. Most cukkinis reginette készült, és nem tudom magamban tartani, eddig ez volt a legjobb cukkinis tésztám, pedig nem került bele semmi különös. Bacon, fokhagyma, fehérbor, reszelt cukkini, kevés só és frissen őrölt bors, végül parmezán. Láthatják, valóban semmi figyelemreméltó, de így együtt valahogy nagyon kedvemre való volt. Vagy egyszerűen jókor találkoztunk, ki ez már nem derül.
A másik cukkiniből mindenképp sütit akartam sütni, és igen, szerepelt már ilyen imbiszen, de azóta is szerettem volna kipróbálni egy másik változatot. A cél az volt, hogy csokoládésabb legyen a hatás, és a tészta a sütés után is lágy és könnyű maradjon. Azt hiszem, ez így is alakult. A napraforgómag igazából véletlenül került a receptbe, akartam valami ropogósat, és mostanában többször fordult meg itthon napraforgómag, így aztán gondoltam, kipróbálom a sütiben. Nem bántam meg.
Itt a vége, sütit sütünk.





Cukkinis-napraforgómagos süti


30 dkg reszelt cukkini
4 tojás
5 ek liszt
10 dkg jó minőségű étcsokoládé
10 dkg vaj
10 dkg sótlan napraforgómag (héj nélkül)
méz vagy nádcukor
só


A tojásokat megmossuk, szárazra töröljük, majd szétválasztjuk. A tojássárgákat kikeverjük ízlés szerinti mennyiségű mézzel (vagy nádcukorral), majd beleszitáljuk a lisztet, közben keverünk folyamatosan. A csokit kisebb darabokra törjük, majd vízgőz felett a vaj kíséretében felolvasztjuk. Kicsit hagyjuk hűlni, majd lassan a lisztes tojáshoz keverjük, azután jöhet a reszelt cukkini és a napraforgómag. A napraforgómagot kisebb darabokra törhetjük, ha úgy szeretnénk. A tojásfehérjéket csipet sóval kemény habbá verjük, majd óvatos mozdulatokkal a masszába keverjük.
Egy 26 centis kapcsos tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, és kivajazzuk. A formába öntjük a masszát, szépen eloszlatjuk. 170 fokos sütőben (légkeverés) kb. 30-35 percig sütjük,  pár percig hagyjuk a sütőben hűlni, majd kicsit kinyitjuk a sütő ajtaját (tűpróbával ellenőrizhetjük a végeredményt). Tíz perc után vegyük ki a sütit, késsel lazítsuk meg a forma szélét, vegyük le, aztán már nincs semmi akadály. 
Szelet süti, tetejére lekvár (nálam meggy-málna), vagy egy gombóc vaníliafagyi, villa, eszünk.


Nahát, péntek már megint, hát tervezzenek egy jókora láblógatást, ahogy én is. Nyakunkon az augusztus, szóval merüljenek el a nyárban, mielőtt még elfogy.


2012. július 23., hétfő

Kertészeti híradó: színesedés


Pénteken ígértem a nagy paradicsomos bejegyzést, de előre szólok, a mai még bizony nem az. A kiskertben ugyanis egyesek gyorsabbak másoknál, bár persze semmi meglepő nincs abban, hogy a koktélparadicsomok hamarabb sárgulnak, érnek, mint nagy és kerek társaik. Szóval még várni kell néhány napot, mire valaki lassít, más meg sietősre fogja. Az viszont már vasárnap is jól látható volt, hogy megállíthatatlanul elkezdődött a színesedés, sárgulnak, pirosodnak és remélem, majd feketednek is a kisebb, nagyobb labdák. Így aztán amíg nem lesz egy igazi paradicsomszüret, aztán valami a tányéron is, jön néhány kép, mert azért már most büszke vagyok az első szezonra, bevallom. Paradicsomok a kiskertben.













És még a lábam is felbukkan valahol.


2012. július 20., péntek

Pénteki gyors: cukkinis-paradicsomos pasta


Mindenféle szezon van, fesztiválozós, dinnyevős, lecsófőzős, kovászos uborkás, messzire vagy közelre utazós, rövid nadrágos, barackos, fagyigombócos, és itt abba is hagyom. A mai pénteki gyors is illik a sorba, van benne cukkini, paradicsom, idei fokhagyma, hagyma, a többiek meg ugye szükségesek kiegészítőként. A tésztának pedig mindig szezonja van.
A cukkinik, érett paradicsomok az otthoni kertből kerültek hozzánk, ahogy a hagymák is, és igen, tudom, milyen szerencsés helyzetben vagyok. Bonyolult főzéshez valahogy még mindig nem jött meg a kedvem, és nem is akartam erőszakoskodni magammal, így aztán egy valóban nagyon gyorsan elő- és elkészíthető tésztaétel készült a kapott alapanyagokból. Vacsorának erősen javasolható, még egy végtelenül elkedvetlenítő vagy éppen megunt nap után is, a főzés egyébként is hasznos hangulatjavító, javaslom mindenkinek. Közben kell egy kis zene, énekelni ér, és a fejmozgatás sem tilos. Hozzánk ugyan néha átnéz a szemközti konyhaablakból egy hölgy, aki talán egyszer-egyszer furcsának találhat minket, de ki bánja. 
Itt a vége, pasta lesz, és persze főzni vidáman is ajánlott.






Cukkinis-paradicsomos spagetti


3-4 kicsi, zsenge cukkini
8-10 koktélparadicsom
10 dkg bacon (elhagyható)
1 kisebb vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
0,5 dl száraz fehérbor
olívaolaj
parmezán
só
bors
30-40 dkg spagetti



A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. Ugyanezt tesszük a fokhagymagerezdekkel is. A cukkiniket megmossuk, szárazra töröljük, végeket levágjuk, majd vékonyan meghámozzuk, de ettől el is tekinthetnek, végül kisebb kockákra vágjuk. A bacont felcsíkozzuk.
Egy magasabb falú serpenyőben melegítünk egy evőkanál olívaolajat, rádobjuk a hagymát, sütjük, míg üveges nem lesz. Akkor jöhet a bacon és a fokhagyma, addig pirítjuk őket, néha megkeverve, míg a szalonna meg nem pirul egy kicsit. A serpenyőbe öntjük a bort, várunk, míg az alkohol elpárolog, majd jöhet a cukkini, kevés só, frissen őrölt bors, keverés, fedő.
A spagettit a szokásos módon megfőzzük, a főzővizéből néhány kanállal átmerünk a serpenyőbe. A paradicsomokat megmossuk, szárazra töröljük, felezzük. Ha a cukkini már szinte elkészült, a serpenyőbe dobjuk a paradicsomokat, néhány percig még együtt pároljuk őket, aztán készen is vagyunk. Kóstolás persze nem marad el, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni. Ha kevésnek találnák a folyadékot, merjenek még néhány kanál főzővizet a serpenyőbe.
A spagettit leszűrjük, összeforgatjuk a paradicsommal, cukkinivel. Úgy három adaggal számoljanak. Tányér, tészta, tetejére reszelt parmezán, esetleg még egy kevés frissen őrölt bors, egy locsolásnyi olívaolaj, villa a kézbe, eszünk. A péntek persze felcserélhető keddel, szerdával, ahogy épp a kedvük tartja.


Péntekre már csak a megszokott. Legyen jó hétvégéjük, főzzenek, egyenek, igyanak, mulassanak, szellőztessék meg magukat valahol, valahogy. A hírek szerint a kiskertben színesednek a paradicsomok, ha lesz szüret, jövő héten jön a nagy paradicsomos bejegyzés imbiszen.



LinkWithin

Related Posts with Thumbnails