2012. július 16., hétfő

Nyári híradás


Gondoltam, írni kellene, mert úgy elszaladtak imbisz mellett a napok, és még azt sem mondhatom, hogy itt lenne a nyári szünet. Csak nem főztem semmi dokumentálásra érdemest, vagy megettük, mielőtt kamera került volna a kezembe. Szóval ez most amolyan helyzetjelentés, júliusi beszámolás.
Amíg forró volt még a lábujjam is (ami nagy dolognak mondható, ugyanis már kislányként a hideg lábfej volt az egyik védjegyem) leginkább csak a reggeli kefir, napközbeni dinnye keretben mozogtam, ami persze nem egészen igaz, mert azért ettem mást is, sőt néha még főztem is. A múlt hét legsikeresebb vacsorája két, közepesnek mondható padlizsánból készült, és mivel Herr Paprika meglepetésszerűen örült, és ismétlést kért, hát most leírom ide. A padlizsánokat megmossuk, szárazra töröljük,  fél centi vastagon felkarikázzuk, majd kevés olívaolajban mindkét oldalukat megsütjük. Két paradicsomot megmosunk, szárazra törölünk, felkarikázunk. Két mozzarellagolyót ugyancsak felszeletelünk. Egy tűzálló tál aljába fektetünk egy réteg padlizsánt, jöhet kevés só és bors, azután néhány paradicsomkarika, friss bazsalikomlevelek, egy kevés reszelt fokhagyma, néhány szelet mozzarella, majd újra padlizsán. A pakolást addig folytatjuk, amíg kitartanak az alapanyagok, a tetejére mindenképp mozzarella kerüljön, és ne legyünk fukarak magunkhoz, locsoljuk meg az egészet még egy kis olívaolajjal a végén. Tegyük a tálat 180 fokos sütőbe (légkeverés), és süssük addig a rakott padlizsánt, míg a mozzarella megolvad és pirulni kezd. Hozzá egy szelet pirított kenyér, néhány kanál nyers paradicsomszósz (sűrű paradicsomlé, só, bors, lehelet cukor, 1-2 gerezd fokhagyma, olívaolaj összeturmixolva) és mondjuk egy pohár hideg, száraz fehérbor. Készen is vagyunk.


Panni is itt járt, és amikor feltette a kérdést, mit is főzzön nekünk, nem gondolkodtam sokáig.  Hetek óta vágytam már egy jó töltött paprikára, szinte már rászántam magam, hogy meg is főzzem, de aztán Panni jött, és én gyorsan átengedtem a feladatot, mert abban ugye egyetértünk, amit Anya készít, az valahogy nem másolható. A töltött paprikás akcióhoz néhány konyhai előkészítés mellett annyiban járultam hozzá, hogy javasoltam, rizs helyett gersli kerüljön a töltelékbe, és Panni nem mondott nemet. Minden egyéb a megszokott rendben zajlott, elkészült a húsos-gerlis töltelék, a paprikákról lekerült a kupak, hogy beférjen, aminek be kell férnie, azután paradicsomszószban főttek, amíg meg nem puhultak, és a végén még egy gyenge rántás is készült. És most nem azért dicsérek, mert az Anyukám főzte, de a töltött paprika remek lett, meg is beszéltük Herr Paprikával, hogy ez így kifogástalan, és tőlünk ezentúl mindig készülhet gerslivel. Történetnek itt a vége.
Az első kép láttán már biztosan kitalálták, ettünk a hétvégén barackos gombócot is, és de jó volt. Én amúgy is barackfüggésben szenvedtem az elmúlt hetekben (ha éppen nem dinnyét akartam), szóval Herr Paprika javaslatára azonnal rávágtam az igent. Nálunk egyébként Herr Paprika a gombócfelelős, én vagyok a kukta, a lelkes elő- és utókóstoló. A recept Horváth Ilona klasszikusából származik, de nem voltunk vele egészen elégedettek, főleg Herr  Paprika bosszankodott egy-két fázisban, és kiadta az utasítást, hogy húzzam át a könyvben ceruzával az egész tojást, és írjam mellé az egy tojássárgát. De az is lehet, legközelebb maradunk a tojásmentes verziónál. A végeredményen a kis viszontagság meg se látszott, de azért javasoltam Herr Paprikának, hogy minél hamarabb teszteljük a végleges verziót. Nem mintha újabb adag gombócot próbálnék biztosítani magamnak, csakis a technológia miatt.


Kertészkedtünk is egy keveset, leszedtünk egy igazán méretes cukkinit (a képen még egy korábbi termés szerepel), számíthatnak tehát a megjelenésére imbiszen. A cukkinik egyébként továbbra is hatalmasak, kénytelen voltam fodrásszá lényegülni, és levágni jó néhány levelüket, hogy ők és a környezet jusson napfényhez is. Felkaróztuk Péter segítségével a paradicsomokat, és végre megkezdődött a rég várt színesedés, a villanykörte alakú paradicsomok közül többen citromsárgán világítottak a levelek között. Érzem, jön a paradicsomszüret, és persze majd beszámolok.
Itt a vége, mielőtt még végleg megunják, aki eddig eljutott, igazán jó hozzám. Legközelebb lesz már, ígérem, egy normálisnak mondható receptes bejegyzés is. 


2012. július 10., kedd

Töltött pljeskavica, rakéta meg a grill


Nyár van, hát persze hogy kell a víz, a fröccs, a tölcsérre gombócok, a késhegyre dinnyemag, üvegbe uborka, kenyérre paradicsom, tányérba lecsó, fejre szalmakalap, talpra a semmi, reggel jegeskávé, este habos sör. Ha kihagytam valamit, szabadon kiegészíthető. És persze grillezni is kell, mert az első próba után valahogy folyton jön az ismétlési kényszer, és engedni muszáj. Herr Paprikával eddig tudtunk várni, és miután megnéztük az agárdi Cigánymeggy fesztivált, ettünk egy kiváló csirkecombot és egy igazi meggyes-túrós rétest, megszavaztunk egy rövid pihenőt, aztán jöhetett a grill.
Egy-két hete vágytam már egy jó pljeskavica után, és mivel a horvát tenger és én a következő hetekben nem kerülünk közelebb egymáshoz, így ideje volt saját kézbe venni a megvalósítást. És nagy mosollyal meggyőzni Herr Paprikát. Előkerült tehát újra a Rakéta porszívó, lett parázs, megsült a paprika, aztán a fetával töltött pljeskavicák, a kis kolbászok, a fóliában sült krumpli. Ajvár, joghurt, tálba saláta, villa, kés, aztán csak a szuszogás. Barack meg gombóc vanília. 


Itt a vége, grillezünk, meg porszívózunk persze.




Fetával töltött pljeskavica


30-30 dkg darált sertés- és marhahús
1 közepes vöröshagyma
10 dkg fetasajt
2 tk őrölt pirospaprika
2 gerezd fokhagyma
olaj
só
bors


A kétféle húst egy mélyebb tálba rakjuk. A vöröshagymát és a fokhagymagerezdeket megpucoljuk, az előbbit apróra vágva, az utóbbit lereszelve a húshoz adjuk. Sózzuk, borsozzuk, beleszórjuk a pirospaprikát, majd hozzáadunk kb. 1 evőkanál olívaolajat, végül az egészen alaposan, kézzel átgyúrjuk. A fetasajtból vékony szeleteket vágunk.
Tenyerünkbe veszünk egy közepes gombócnyi húst, szétlapítjuk, a tetejére helyezünk egy szelet fetát, majd két oldalról szépen rásimítjuk a masszát. A végeredmény egy kerek húspogácsa, nem túl vastag, a feta pedig rejtve marad.
Süssük a grillen mindkét oldalát kb. 10 percig, a késze pljeskavica ajvárral, salátával, fóliában sült krumplival, grillezett, joghurtos paprikával az igazi. Ha máshogy szeretnék, persze nem lesz harag.


A sült paprika szerepelt már imbiszen, de akkor a végeredményt megettük, mielőtt lefotózhattam volna. Most ezért kap egy kis helyet, már csak azért is, mert szezon és szezon között egy kicsit elfelejtem az ízét, hogy aztán annál nagyobb lelkesedéssel egyem. Nem kell hozzá más, mint fejenként 1-2 paprika és zsíros, sűrű joghurt. A paprikákat addig sütjük a grillen, amíg a külsejük megfeketedik, akkor zacskóba velük, hagyjuk bekötve párolódni. Tíz perc múlva elkezdhetjük lehúzni a héjukat, ujjakra vigyázni, garantált a forróság. A csumát kivehetjük, végül tányér, paprika, néhány kanál joghurt. Próbálják ki, nem hiszem, hogy csalódást okozna.


Grillezzenek, mi sem teszünk még pontot arra a végre, szóval lesz itt még porszívózás, azt hiszem.

2012. július 6., péntek

Gőz és mángoldtekercs


Jól látják, érzik, gondolják, tovább is van, mondom még. Konkrétabban, a kiskertben még mindig jól bírja magát és növekszik töretlenül a mángold, annak ellenére is, hogy a körülmények egy kicsit nehezebbé váltak. A paradicsomok ugyanis egyre magasabbak és terebélyesebbek, a mángoldok igyekeznek ugyan, de jól láthatóan fejükre nőttek a szomszédok. A levelek minőségén ez azonban cseppet sem látszik, és a korábbi levesfőzés, párolás és már nem emlékszem után ideje volt valami újat kipróbálni. Jöhetett a gőz.
A technika nem ismeretlen a konyhában és imbiszen, ha nem tévedek, kétszer szerepelt már gőzölt tekercs a blogon (ha nem így van, valaki majd kijavít), most pedig itt a harmadik. És lesz negyedik is persze. Nem mondom, hogy könnyű, dalolós szívvel kezdtem el a konyhai tevékenységet, a lakásban kialakult kánikula engem sem tett frissebbé, de ez nyilván nem újdonság mostanában. Aztán ahogy haladtam előre, rájöttem, nem is olyan kínzó és drámai és keserves a keverés, hajtogatás, tekerés, a gőz meg nem nekem jut a végén. Panaszra semmi ok.
Itt a vége, mángoldot tekerünk.






Ricottával töltött, gőzölt mángoldtekercsek


kb. 15 nagyobb mángoldlevél
5-6 kisebb mángoldlevél
15 dkg ricotta
1 tojás
1 marék dió
só
bors 
őrölt szerecsendió


A mángoldleveleket alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, papírtörlővel felitatjuk a megmaradt nedvességet. A kisebb leveleket csíkokra vágjuk, félretesszük, a nagyobbak végén levágjuk a felesleges szárrészt.
Egy tálban összekeverjük a ricottát, a mozsárban összetört diót és a tojást, belekeverjük a csíkokra vágott mángoldleveleket, végül ízesítjük sóval, borssal, őrölt szerecsendióval.
Jöhet a töltés. A leveleket egyenként deszkára fektetjük, a keskenyebbik végüknél rájuk helyezünk kb. két teáskanálnyi tölteléket, két oldalt kicsit felhajtjuk a leveleket, majd szorosan és persze óvatosan feltekerjük. A kész tekercsek egymás mellé helyezzük a párolóbetétre.
Egy megfelelő méretű edényben vizet melegítünk, belehelyezzük a párolóbetétet, fontos, hogy a tekercseket ne érje közvetlenül víz (én a svéd áruházban beszerzett párolóbetétet használom). Az edényt lefedjük, majd kb. 8-10 percig gőzöljük a mángoldtekercseket, azután kiemeljük a párolóbetétet. 
Tekercs, tányér, kéz, esetleg egy kis fűszeres joghurt mártogatni. Készen is vagyunk.


Nyakunkba fúj lassacskán a hétvége, és még ha ez a lehelet kicsit forrónak is tűnik, azért élvezzék a nyári napokat. Víz, hideg fröccs, sok gyümölcs, víz, azért ne felejtsenek el enni valami rendeset. Az én terveim is hasonlók.


2012. július 3., kedd

Gépesítünk avagy spenótos ravioli


Két-három éve licitáltunk sikeresen egy régebbi évjáratú olasz tésztagépre, de már akkor nyilvánvaló volt, nem leszünk képesek ellenállni, és beszerzünk majd hozzá néhány igen fontos kiegészítőt. Dicsérem magunkat, eddig tudtunk várni és lemondani. Aztán néhány hete hívott Herr Paprika, hogy az egyik licitálós oldalon van egy raviolikészítő, és még a villámár is túl kedvező ahhoz, hogy nyugodt szívvel ne vegyünk róla tudomást. Leütjük? Leütjük. Így pár nap múlva itthon is volt az új, nélkülözhetetlen eszköz, és már csak a megfelelő pillanat, meg néhány szabad óra kellett ahhoz, hogy kipróbáljuk.
A történet másik szereplője a spenótliszt (igazából szárított, őrölt spenót), amit még Olaszországból hozott nekünk Dzseki és Herz, és eddig türelmesen várt a sorára. Hétvégén aztán forróság ide, izzadás oda, belekezdtünk a ravioliprojektbe. Az első probléma már igen hamar jelentkezett, és nem az okozta, hogy úgy éreztük, mintha folyton egy hatalmas hajszárító előtt állnánk. Rájöttünk ugyanis, hogy nem lehet a spenótliszttel önmagában dolgozni, mert túl puha és túl intenzív, ezért a meggyúrt adagot négy részre osztottuk, és kezdődött minden elölről, immár normál liszt társaságában. (A receptben ezért egy megsaccolt mennyiség olvasható, nyugodtan térjenek el tőle, ha soknak vagy épp kevésnek találják.) A végeredmény most már megfelelőnek ítéltetett, este viszont már nem mutatkozott kedv a folytatásra, maradtunk a kajszibarackos-sonkás-mozzarellás salátánál és az almás palacsintánál, a zöld golyó pedig szépen pihent a hűtőben.
Másnap aztán következett a második fázis, a próbatöltés. A kezdeti nehézségek és némi selejttermelés után egészen belejöttünk, elkészültek a táskák, főzés, evés, Éva szerint jól dolgoztunk, hogy ne csak ránk kelljen hagyatkozniuk. Azért levontunk néhány következtetést, legközelebb például krémesebb töltelékkel készülünk, és persze a gyakorlás sem fog ártani. De amikor a zöld ravioli parmezánnal a tetején a szájpadláshoz ért, az azért jó volt nagyon. És persze tudom, a jelenlegi olvasztó idő nem éppen tésztagyúrásra alkalmas, az egész nagyon jó móka volt, szóval próbálják ki. Géppel vagy anélkül.
Itt a vége, ravioli készül.






Fenyőmagos túróval töltött spenótos ravioli


20 dkg liszt (00 típusú)
2 tojás
kb. 1 ek spenótliszt 
10 dkg túró
1 nagy marék reszelt parmezán 
1 marék fenyőmag
1 tojássárgája
tejszín
só
bors
szerecsendió
vaj
parmezán


A fenyőmagot megpirítjuk száraz serpenyőben, félretesszük. A lisztet deszkára vagy egy mélyebb tálba szitáljuk, beleszórjuk a spenótlisztet, a közepében kialakítunk egy mélyedést, beleütjük a két tojást, jöhet egy pici só, majd elkezdjük szépen összedolgozni, aztán gyúrni. Ha túl száraz lenne a tészta, adjunk hozzá egy kevés vizet, vagy nedvesítsük be a kezünket, és úgy dolgozzunk tovább. Ha tészta szép egynemű, formáljunk belőle golyót, tekerjük fóliába, pihentessük a hűtőben legalább 30 percig. 
Közben készülhet a töltelék. A túrót keverjük össze kevés tejszínnel, az összevágott fenyőmaggal, a parmezánnal, a tojássárgával, sóval, borssal, szerecsendióval. 
A tésztát tésztagép segítségével nyújtsuk ki. A kész tésztalapokból készülhetnek a raviolik a kézi módszerrel is, erről itt olvashatnak részletesebben. Ha van ravilokészítőjük, akkor helyezzék a tésztagépre. A tésztalapokat vágják megfelelő szélességűre, középen hajtsák félbe, helyezzék a nyílásba, tekerjenek egyet, hogy befogja a raviolikészítő, majd jöhet a töltelék és a tekerés. A kész raviolikat válasszuk szét, lisztezzük be, tegyük félre.
A raviolikat főzzük meg enyhén sós, forrásban lévő vízben néhány percig. Tányér, ravioli, olvasztott vaj és parmezán. Villa, ehetünk.


Itt a vége, köszönjük Dzsekinek és Herznek a lehetőséget, ha lesz még ilyen, és persze lesz még ilyen, jön imbiszen az újabb tésztás fejezet.


2012. június 28., csütörtök

Kertészeti híradó: júniusi fejlemények


Június végére a kísérleti kiskert dzsungelruhát húzott magára, persze miniben. A látvány egészen tréfás, ahogy a paradicsomok és a cukkinik, mit sem törődve a többiekkel, maguknak akarják a teljese teret. Úgy is mondhatnám, van aki a gyenge, más az erős oldalra került, és szükség volt némi mentőakcióra is. Aztán levontuk a tanulságokat, ahogy ilyenkor szokás, és meglehetősen sokat nevettem. Lássuk.


Cukkiniből összesen tíz magot ültettem, egy percig sem gondolva arra, hogy valamennyi kinőhet. Na persze, nyilván kibújt valamennyi. Látva aztán a dinamikus növekedést, szétültetés következett, két palánta pedig Éva kertjébe került, és könnyelműen azt gondoltuk, a cukkiniprobléma ezzel megoldva. Herr Paprika a múlt heti helyszíni szemléje után már említette, hogy a cukkinik virágzanak és hatalmasak. Az előbbinek örültem (lett is töltött cukkinivirág), az utóbbira bólogattam, és nem hittem el. Vasárnap aztán magam is láthattam, hogy a cukkinik és az ő óriási leveleik mindent beterítenek, az árnyékba szorult növények pedig próbálnak valahogy a Nap felé törni. Ki ügyesebben, ki kevésbé. A padlizsánok például vesztésre álltak, így gyorsan kiszedtük a szezonját már lezárt borsót, kapa, gaztalanítás, aztán jöhettek a földlabdás padlizsánok. És reméljük a legjobbakat. A jövő évre rögzítendő tapasztalat a kevesebb mag, több bizalom a vetőmagos zacskó leírásában, és több hely. Egyébként sikeres a dolog, cukkinihiányban nem szenvedünk majd a nyáron.


Paradicsomból négyféle magot nevelgettem itthon, aztán kb. húsz palántát ültettünk el a kiskertben. Az elején még voltak címkék, ez piros, ez sárga, ez fürtös, ez fekete, egy idő után viszont felborult a rendszer, és meg sem próbáltam helyreállítani. Mostanra jelentősek a növények, tele zöld paradicsommal, és végre látszódnak a formában és méretben a különbségek, már csak a színekre kell várni. 


A paradicsomrengeteg mellett a mángold jobban, a zöldbab már kicsit nehezebben tartja magát, a két édeskömény pedig azt hiszem, örül, hogy a kert egy sarkába került. A következő szezonban tehát a paradicsomoknak is több helyet kell biztosítani, majd igyekszem nem elfelejteni. Ettől eltekintve azért elég jó érzés leguggolva átnézni a paradicsomerdőn, azt pedig már csak halkan említem, mennyire büszke vagyok a palántázós tudományomra. Csak így szerénytelenül. Várom már nagyon a szüretelést meg a színeket, imbisz a végeredményből nem marad ki semmiképp.
És akik még tartják magukat: hagyma, articsókák (Herr Paprika pesszimista, én bizakodom),  egy kis petrezselyem, egy-két fekete répa, fekete ribizli és a málna. 


Itt a vége, kertészkedni jó, remélem, a következő részben jön sok júliusi eredmény, meg persze főzés, ha már egyszer imbisz azért leginkább gasztroblog.


2012. június 25., hétfő

Töltött cukkinivirág avagy kerti öröm


A kertészkedés kezdetén nagy vágyam volt, hogy legyen saját termesztésű cukkinivirágunk. Persze cukkinink is, de a virág konyhai kipróbálása már régi terv, kívánság volt, eddig viszont valahogy nem sikerült megvalósítani. A szülői kert túl messze van, hogy ilyesmit szállítsunk belőle, piacon nem találkoztam vele, boltokban pedig mindig sikerült ellenállnom az utolsó pillanatban. Pénztárcavédelem. Idén viszont itt volt, van a kísérleti kert és az a bizonyos remek alkalom. A cukkinik a hétvégére egészen hihetetlen méretűre nőttek, az egy enyhe kifejezés, hogy meglepődtem, pedig Herr Paprika néhány nappal korábban említette, hogy hatalmasak, én meg azt gondoltam, biztosan túloz. Nem így volt. Le is vontam néhány kertészeti következtetést, de ezekről majd máskor.
A nagy levelek alatt ott lapultak a virágok, és én boldogan kezdtem neki a szüretnek, persze csak kíméletes üzemmódban. Itthon aztán Jamie Oliver kertes szakácskönyvéből kiolvastunk néhány tanácsot az előkészítésre, töltésre vonatkozóan, majd elkészítettük a saját verziónkat. A tavalyi sörtészta bevált, így most is ezt használtuk, tölteléknek pedig egy egyszerű fenyőmagos túró készült. Ha már nekiveselkedtünk, sütöttünk halat és néhány zsenge cukkinit is, azután jól megvacsoráztunk és megdicsértük egymást. Néha azért lehet.
Itt a vége, virágot töltünk.






Töltött cukkinivirág sörtésztában sütve


8-10 cukkinivirág
(zsenge cukkini vagy más zöldség, hal a maradék tésztához)
10 dkg liszt
1 dl sör
1 tojás
só
10-15 dkg túró
1 kisebb marék fenyőmag
bors
tejszín
olaj a sütéshez


A cukkinivirágokból óvatosan kirázzuk a bogarakat, ha vannak, azután óvatosan szétnyitjuk a szirmokat és kivágjuk a bibéket, végül megmossuk, majd papírtörlőre rakjuk őket. 
A lisztet tálba szórjuk, a sörrel és a tojással simára keverjük, adunk hozzá egy csipet sót, harminc percre állni hagyjuk. Közben készülhet a töltelék, a túrót egy tálban kikeverjük az  előzetesen megpirított, összevágott fenyőmaggal, pici sóval, borssal, majd annyi tejszínt adunk hozzá, hogy krémesebb legyen. A kész tölteléket egy kisebb zacskóba töltjük, az egyik sarkát levágjuk, azután óvatosan megtöltjük a virágokat, a szirmok végét megtekerjük, hogy lezáródjanak. 
A cukkiniket, más zöldséget vagy halat előkészítjük, kisebb darabokra vágjuk. Egy serpenyőbe öntünk bőven olajat, felmelegítjük, majd a tésztába mártjuk óvatosan a cukkinivirágokat, lecsöpögtetjük a felesleget, és néhány perc alatt mindkét oldalukat aranybarnára sütjük, majd papírtörlőre rakjuk őket. A maradék tésztát felhasználjuk a többi zöldséghez vagy halhoz, ezeket is kisütjük. Ha nagyobb adagot szeretnének sütni, növeljék meg nyugodtan a tészta mennyiségét.
Tányér, cukkinivirág és a többiek, mellé valamilyen mártogatós és a kezünk. Készen is vagyunk.


Ha cukkinivirághoz jutnak, próbálják ki, jó esti móka lesz a konyhában. A héten lesz még kertészeti híradó, van miről beszámolni, és most meg is ígértem. 



2012. június 22., péntek

Pénteki gyors: kókuszos-vaníliás meggyleves


Szedtünk sok meggyet, Herr Paprika létrára mászott, én meg a könnyen elérhető ágakat szüreteltem le. Egy részét aztán megettem, egy adagot elajándékoztam, a megmaradt mennyiség pedig arra várt, hogy megfőjön, megsüljön, legyen valami belőle. Gondoltam chutney-ra, sütire, de aztán levest főztem, az utolsó tálnyi pedig a tervek szerint lekvárként végzi majd. Hogy lesz-e még meggyezés, nem tudom, ha igen, akkor persze nem marad titokban. Annyit mindenesetre már most megállapítottam, hogy magozó nélkül, az izzasztó nyárban (sikerült elérnünk a lakásban a 29 fokot) nem olyan önfeledt szórakozás megdolgozni a meggyet. Ráadásul valami különös képességgel mindig sikerül egy olyan pózt találnom hasonló feladatok elvégzésénél, hogy egyetlen pontban megfájduljon a hátam. Jól gondolják, távol áll tőlem a szálfaegyenesség.
Vissza a leveshez, ami igazán pénteki gyors, persze csak ha eltekintünk a magozósditól, de legyenek nagyvonalúak. Savanykás meggy, vanília és egy kis kókusztej, meg persze némi édes, nincs is szükség másra. Herr Paprikánál váratlan sikert aratott, ezt jó jelként értékelem, talán ki is próbálhatnák.
Itt a vége, meggyezünk.









Kókuszos-vaníliás meggyleves


kb. 1,5 kg meggy 
nádcukor
1 vaníliarúd
1,5 dl kókusztej


Még a recept elején leszögezném, hogy hűen magamhoz, nem mértem meg a meggy súlyát, szóval ez csak olyan szemrevételezés utáni megállapítás, lehet csökkenteni vagy növelni. A meggyet alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, kimagozzuk. Akinek van meggymagozója, azt ebben a pillanatban is erősen irigylem, bár tudom, ez nem szép dolog. A meggyet egy nagyobb lábasba tesszük, felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. A vaníliarudat hosszában kettévágjuk, a fazékba kaparjuk a belsejét, majd beledobjuk a vaníliarudat is. Végül jöhet annyi nádcukor, amennyit megfelelőnek ítélünk, szóval pontos mennyiség nincs. Alacsony hőmérsékleten addig főzzük a levest, amíg a meggy szépen megpuhul, akkor félretesszük, hűlni hagyjuk, a vaníliarudat kihalásszuk.
Jöhet a turmix. Ha szeretnénk, vegyünk ki a meggyből egy keveset a tálaláshoz, vagy turmixoljuk simára az egészet, közben adjuk hozzá a kókusztejet is. Ha esetleg túl sűrű lenne, akkor hígítsuk még vízzel. Kóstolunk, ahogy mindig, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni.
Tányér, bögre, leves, esetleg meggy, kanál vagy a szánk. Behűtve az igazi.



Itt a vége, jó hétvégét és minden mást, egyenek jókat, mulassanak, szurkoljanak, élvezzék, hogy végre megmozdul éjszaka a levegő. 


2012. június 19., kedd

Vendég süt: Éva meggyes piskótája


Régen fordult meg vendég imbiszen, épp itt volt az ideje, hogy más főzzön, azaz süssön valamit. Most éppen egy tökéletes meggyes sütit, amit végre ugyanúgy kiehettem a tepsiből, mint régen a szabolcsi nagymamámét, de mielőtt még nosztalgiázni kezdenék, következzen egy rövidke bevezető.
Herr Paprikával hétvégén elhagytuk a várost, egészen Éva kertjéig, házáig utaztunk. (Éva szerepelt már imbiszen, civilben ő Herr Paprika anyukája, és ahogy már egyszer említettem, remekül forgatja a fakanalat.) A kertben most éppen meggyszezon van, minden fa erősen piroslik, ami azért is nagy meglepetés, mert a tavasz nem volt épp mentes az időjárási viszontagságoktól. Bár a mostani izzasztó időben már én sem emlékszem erre. Szóval meggy van, soknál is több, volt is megint reggeli turmix, én megittam, Herr Paprika elkészítette. De a közös vágyunk egy klasszikus, gyerekkort idéző, levegős, nagyon meggyes süti volt, és miután folyton erről beszéltünk, Éva érezhette, hogy ebben az ügyben egyetlen megoldás lehetséges. Mi pedig nem tiltakoztunk.
Vasárnap reggel a konyhában résnyire tudtam csak nyitni a szemem, de a meggyes piskótát azonnal észrevettem a sütőben. És amikor később érkezett a kérdés, ki akarja megkóstolni, hangos kiáltással jeleztem, hogy szívesen feláldozom magam.
Itt a vége, meggy, meggy, meggy.







Meggyes piskóta

6 tojás
30 dkg liszt
30 dkg cukor
meggy (sok, ahogy Éva mondaná)
1 dl olaj 
1 dl víz
vanília vagy vaníliás cukor
1 citrom lereszelt héja



A meggyet megmossuk, lecsöpögtetjük, kimagozzuk, majd lisztbe forgatjuk. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéket pici sóval kemény habbá verjük. A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, majd a reszelt citromhéjat és a vaníliarúd kikapart belsejét (vagy vaníliás cukrot). A kikevert tojássárgákat lassan adagolni kezdjük a fehérjéhez, óvatosan beleforgatjuk, közben adagonként szórjuk a lisztet, öntjük az olajat és a vizet. 
Egy 25×40 tepsit kibélelünk sütőpapírral, belesimítjuk a tésztát, majd 140 fokos sütőben (légkeverés) 5 percig sütjük. Kivesszük a tepsit, a tészta tetején elrendezzük a meggyet, majd mehet vissza a sütőbe, süssük 140 fokon még kb. 30 percig, a végén tűpróbával ellenőrizzük, megsült-e már. Ha készen vagyunk, vegyük ki a sütit, szórjuk meg porcukorral, majd tegyük vissza, és félig nyitott ajtó mellett hagyjuk a sütőben kihűlni.
Tányér, süti, nagy harapás.
(Ha pontatlan voltam valahol, a recept tulajdonosa majd javít, és aztán javítok én is.)


Jó, most éppen elég sütő nélkül is életben maradni, de hétvégén azért már lehet sütizni. A bátrak, hőállók pedig addig se várjanak.


2012. június 18., hétfő

Eperlekvár kétszer


Mielőtt még bárki is azt gondolná, gyorsan rögzíteném, nem vagyok gyakorlott lekvárfőző, eddig inkább csak kísérletezésből, szórakozásból készült nálam. Imbiszen szerepelt is a Paprika Feinkost részét képező sütőtöklekvár, tavaly ősszel pedig az egyik utolsó adagból paradicsomlekvárt főztem. Itt is a vége, szóval tényleg igazat mondtam. 
A mostani főzés úgy kezdődött, hogy kaptam otthonról egy nagyobb doboz epret, azt leszállítottam egy vidéki helyszínre, ahol nő a kertben rebarbara és levendula is, hát ezek után magam is úgy éreztem, itt a lehetőség, ellenállni felesleges. Az eper+levendula kombinációt tavaly nyáron nagyon szerettük a morzsa alatt, rebarbarával pedig közismerten jó barátok, hát ideje volt kipróbálni. Így is lett.
A lekváros akciót természetesen a legnagyobb hőségre időzítettem, de azzal nyugtattam magam, hogy inkább én izzadjak, az eper a dobozban kevésbé hőálló. A legkevésbé szeretett fázis pedig a csumázás volt, sikerült olyan pozícióban tartani a hátam, hogy biztosan megfájduljon a végére, pedig igazán nevetséges mennyiséggel kellett megküzdenem. Panasz vége. Tanácsokkal Herr Paprika mamája látott el, és ezeket követve szépen, komótosan megfőztem a lekvárokat, hogy aztán a nap további részében nem kevés büszkeséggel gondoljak a végeredményre. Hat kisebb üveget töltöttem meg, a levendulásból kiszorult egy kóstolónyi, legalább volt mit lefényképezni, és persze tesztelni a zsűrivel, akik elfogadhatónak ítélték. Na jó, igazából megdicsérték.
Itt a vége, lekvár fő.








Levendulás és rebarbarás eperlekvár


70+70 dkg eper
50 dkg cukor
1 tasak dzsemfix (nálam oetker)
3-4 szál rebarbara
levendulavirág (1-2 ek)



Az epret kicsumázzuk, alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, felezzük a szemeket, majd elosztjuk két megfelelő méretű fazékban. A levendulákat alaposan lerázzuk, leszedegetjük a virágokat. A rebarbarát megmossuk, szárazra töröljük, azután kis kockákra vágjuk, az egyik adag eperhez adjuk. A cukorból kiveszünk 5 dekát, egy bögrében elkeverjük a dzsemfixszel. A maradék cukrot felezzük, a két fazékba szórjuk. Az epret öt percig állni hagyjuk, hogy egy kicsit levet eresszen, majd közepes lángon főzni kezdjük, közben keverünk is szorgalmasan. Ha már forr, akkor a levendulavirágot beleszórjuk a rebarbaramentes adagba, majd jöhet a cukros dzsemfix, fele kerül a rebarbarásba, fele a levendulásba, 2-3 percig kevergetve főzzük még a lekvárt, és készen is vagyunk. (A levendula mennyiségét állítsák be nyugodtan kedvük szerint.)
A lekvárokat forrón tiszta üvegekbe töltjük, lezárjuk, majd öt percre a fejükre állítjuk őket. Ha még nagyobb biztonságot szeretnénk, jöhet a kosár, tekerés konyharuhába, aztán dunsztolás. Aztán lekvárevés.


Főzzenek lekvárt, persze nem kell követni a példámat, és magukat is megfőzni a konyhában. 

2012. június 15., péntek

Pénteki gyors: ribizlileves


Nem tudom, meséltem-e már, hogy is vagyunk egymással, én meg a ribizli. Ha igen, akkor újrázok, ha nem, akkor mára is jut egy kevés újdonság. Szóval régen sok-sok ribizlibokrunk volt a kertben, csupa piros és csupa egyszerre érő. Ilyenkor aztán Panni és Józsi vezetésével megkezdődött a ribizliszüret, kosárral, kisszékkel, kalappal, kitartó kézzel, türelemmel. Jól gondolják, nem ez volt a kedvenc szórakozásom, de valahogy mégsem jutottam el a ribizlivel arra a szintre, mint a málnával, az utóbbit ugyanis évekig nem szerettem. Most már persze nagy vagyok, és elmúlt ez az érzés, jelenleg éppen erősen vágyakozom a málna után, hát igen, ami nincs, az mindig olyan jó tud lenni. A ribizli viszont valószínűleg azért nem jutott hasonló sorsa, mert ha végeztem egy bokorral, annak tényleg vége volt, legalábbis arra a szezonra. A málna viszont kétnaponta igényelte a szedést, és én ezt meglehetősen szemtelen, felháborító, bosszantó magatartásnak ítéltem, de persze nem sokat számított a véleményem.
No és akkor következzen végre a mai szereplő. Érkezett otthonról ez+az, köztük eper, ribizli, sőt még piszke is, és igen, tudom én, hogy jó dolgom van. A ribizli egyik részét gyorsan megettem, a másik részéből pedig némi eper kíséretében leves készült, de ne féljenek, a tűzhelyet nem kell megközelíteni.
Itt a vége, ribizlizünk.






Epres ribizlileves (1 személyre)


2 dl magunk préselte ribizlilé
6-8 szem eper
3-4 fürt ribizli
4-5 citromfűlevél
méz
kevés tejszín



A ribizlit alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, 3-4 fürtöt félreteszünk, a többit egy sűrű szövésű szűrőbe tesszük, majd valamilyen eszköz segítségével átnyomjuk a levét. Az egyszemélyes adaghoz kb. két maréknyi ribizlifürtre van szükség. A nyomkodásnál legyünk alaposak és türelmesek, nem a legkellemesebb időtöltés, de higgyék el, minden cseppért kár.
A levet öntsük egy tálba, adjuk hozzá az előzetesen kicsumázott, megmosott epret, majd turmixoljuk simára. Jöhet a méz, kedv szerinti mennyiségben, és egy kevés tejszín, de ha nem vágynak rá, nyugodtan el is hagyhatják. Mossuk meg a citromfűleveleket, a nedvességet itassuk fel papírtörlővel, majd vágjuk össze, és adjuk a leveshez. Kóstoljunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.
Tányér, ribizlileves, tetejére jöhetnek a ribizliszemek, kanál és már készen is vagyunk. Ez igazán gyorsan ment.


Most már tényleg nyár lesz, azt mondják, olyan igazi vízbe merülős, fröccsözős, szalmakalapos, lebarnulós, mezítlábas nyár. Ne felejtsék el élvezni, egyenek sok gyümölcsöt, szurkoljanak, már én is kezdek belejönni, ugorjanak fejest vízbe, meg másba, és így tovább. Mindenkinek remek hétvégét, folytatás meg következik.


2012. június 13., szerda

Meggyet iszom


Néha a dolgok valahogy kimaradnak. Nem tanultam meg síelni, nem beszélek (még) olaszul, nem tudtam lefényképezni Jovanottit az Oktogonnál, mert annyira beremegett a kezem, nem tanultam meg rendesen varrni, megfúrtam a zeneovit és sosem ittam meggyturmixot. Összességében az egész turmixos témakör meglehetősen távol maradt, családilag nem ittunk ilyesmit, talán ritkán, egyszer+egyszer, de éles emlékekkel nem rendelkezem. Így nem is hiányzott.
Herr Paprika viszont gyakorlott turmixivó és -készítő, ennek ellenére az elmúlt, nem is számolom hány év alatt nem mondhatnám, hogy gyakran jutott az eszébe készíteni egyet.  Ha mégis, akkor általában a banánra szavaztunk. Most viszont meggyfák közelébe kerültünk.


Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Éva kertjében a cseresznye után most meggyet is szedhetünk, és meggy bizony van, nem kevés. Igazán majd a következő napokban lesz a legjobb formájában, de azért a hétvégén már találtunk előrehaladott ágakat, és így legalább némileg el lehetett fojtani a meggyes piskóta utáni vágyakozást. Egyik reggel tehát pizsamában meggyet szedtünk, miután Herr Paprika óvatlanul megígérte, hogy turmixot kapok reggelire, mert a meggyes, na az nagyon, még annál is jobban. Ismernek, nem kellett kétszer mondani. Karon zacskó, gyűlik a meggy, mosás, magozás, várakozás. A turmix amolyan egyszerűen igazi, meggy és tej és cukor, hogy ne húzódjon össze a szám, aztán figyelem!, megiszom. Annyira megiszom, hogy nem marad senkinek, és megállapítom, a pite mellett lesz itt még turmix is, meg persze minden más.


Jól gondolják, megkerestem a további érett részeket, és aztán egyedül, önállóan, segítséget nem kérve turmixoltam egyet. Nevetni nem ér. Joghurt és méz és meggy, a végén egy kis citromfűlevél. Jó volt, megittam, további ismétlések jönnek meggyel és nélküle. 
A végén azért legyen még egy megvalósult lista is. Némi rábeszélés után ugrottam fejest Pulában egy szikláról, levágattam a hajam teljesen rövidre, hogy aztán tudjam, soha többé, elkezdtem a Kéktúrát, és nem kérdés, hogy megszerezzük az összes pecsétet, megtanultam Józsi lecsóját elkészíteni, borozgattam, főztem, játszottam, beszéltem sokszor sok kempingben, megkóstoltam a pacalos szendvicset Firenzében, és írok egy blogot. A többit majd legközelebb.



2012. június 8., péntek

Lassú péntek: spárgás-újhagymás lepény


Gondolkodtam, vajon beleszoríthatom-e a mai bejegyzést a szinte már szokásos, vagy lassan azzá váló "Pénteki gyors" kategóriába, de aztán úgy döntöttem, jobb elkerülni a későbbi szidalmazást. Azaz imbisz kedvelt olvasói esetleg Frau Paprikát emlegetik, nem épp mosolyogva, inkább teremburás hangulatban, mert azt a fránya tésztát gyúrni kell, nahát és nahát. Így aztán mára van egy lassú péntek, nagy melegben úgysem futkározunk. A kivételek meg csak erősítsék a szabályt.
A lepény egyébként végtelenül egyszerű, azt a rövid ideig tartó izzadást még nyárias konyhában is nyugodtan meg lehet kockáztatni, és amíg a tészta magában dolgozik, mi vehetünk egy lábfürdőt, kézfürdőt, hideg fröccsöt a markunkba, torkunkra. A sütés, gyúrás kiváltója az itthon található spárgamaradék és az otthonról kapott nagyobb mennyiségű újhagyma volt, és mivel Herr Paprikával azt az elvet valljuk, nincs olyan dolog, amiből, és nincs olyan nap, amikor ne készülhetne egy lepény, így nem is nagyon gondolkoztam, mi történjen velük.
Itt a vége, mielőtt még jobban belejönnék, gyúrunk, sütünk, eszünk.








Spárgás-újhagymás lepény

25 dkg liszt (nálam 15 dkg tönköly + 10 dkg sima)
2 dkg friss élesztő
olívaolaj
25 dkg zöld spárga
10-15 szál újhagyma (mérettől függően)
(tejföl)
só



A lisztet egy mélyebb tálba szitáljuk, meglocsoljuk olívaolajjal, majd adunk hozzá egy csipet sót. Az élesztőt 1 deci langyos vízben felfuttatjuk, azután kialakítunk egy mélyedést a lisztben, beleöntjük az élesztőt, és lisztes kézzel elkezdjük összegyúrni. Addig dolgozunk, míg szép, egynemű tészta nem lesz a végeredmény. Akkor golyót formálunk, kicsit belisztezzük, majd letakarjuk, és kb. 1 órán át hagyjuk kelni.
A spárgák végét levágjuk, alaposan megmossuk, majd forrásban lévő vízben 4-5 percig főzzük, alaposan lecsöpögtetjük, félretesszük. Az újhagymák végét és a szárak nagy részét levágjuk, megmossuk, szárazra töröljük, ha szükséges, hosszában elfelezzük őket. Én a szülőktől kapott példányokat használtam, amik méretükben már tekintélyesebbek voltak, így feleztem, esetleg negyedeltem őket, a szárakat nem használtam.
Egy normál méretű tepsit kibélelünk sütőpapírral. A megkelt tésztát átgyúrjuk, majd kézzel szépen kilapítjuk a tepsiben. Ha tetszik az ötlet, kenjék meg a tésztát vízzel lazított tejföllel, én ezt most nem tettem, de legközelebb kipróbálom így is. A kisebb darabokra vágott spárgákat és az újhagymákat kedvünk szerint eloszlatjuk a tészta tetején, meghintjük sóval, meglocsoljuk az egészet még egy kevés olívaolajjal, azután 180 fokos sütőben (légkeverés) kb. 20-25 perc alatt megsütjük.
Tányér, lepény, kés és villa, vagy csak egy kéz.


A hagyomány, az hagyomány. Kívánok hát egy remek nyári hétvégét, egyenek, igyanak, szurkoljanak, lóbálják a lábukat, vagy ahogy a kedvük tartja.


2012. június 5., kedd

Zölddel a zöld: spárgás-zöldborsós rizottó


Vasárnap leszedtük az első adag borsónkat, büszkén, a napfürdőtől pirosodó karral, és a vastartalma miatt kicsit még nehézkesebben guggoló jobb lábbal. Persze az utolsó megjegyzés csak rám vonatkozik. A borsóprojektet mindenesetre sikeresnek minősítem, jövőre viszont nem leszek lusta biztosítani a kapaszkodást, felfutást, és akkor talán elég lesz hajolni, és nem tűnik majd labirintusnak a sűrű levélrengeteg. Aztán jövőre nyugodtan kérdezzenek, hátha nem kell majd szemlesütve válaszolnom.
Szép volt ez a bevezető, most pedig jön a váratlan fordulat, a képen látható megfőzött vagy épp nyers zöld golyók kertből származnak ugyan, de nem a miénkből. Itt járt ugyanis Józsi (F.P. apukája), aki hozott magával epret, újhagymát, kaprot, petrezselymet, nem tudom, mit felejtettem el és borsót. Én pedig megtartottam a sorrendet, először az otthoni termést fejtettem ki, és főztem belőlük rizottót, mert valahogy rágondoltam, megkívántam, a többiek addig vártak a sorukra. A spárga valószínűleg majdnem utoljára szerepel az idei szezonban, a kettő együtt zöld+zöld.
Itt a vége, zöldellünk bátran.






Spárgás-zöldborsós rizottó


20 dkg arborio rizs
30 dkg zöld spárga
4 marék zöldborsó
15 dkg túró
5 dkg vaj
1 vöröshagyma
fél deci száraz fehérbor
7-8 dl zöldségalaplé (vagy ugyanennyi bio leveskockából)


A spárgák esetlegesen fás végét levágjuk, ha szükséges, kicsit meghámozzuk, majd alaposan megmossuk a spárgákat. Forrásban lévő vízben 3-4 percig főzzük a spárgákat, majd kivesszük, lecsöpögtetjük, félretesszük. A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk, a zöldborsót megmossuk, alaposan lecsöpögtetjük.
Egy magasabb falú serpenyőben felolvasztjuk a vaj felét, rádobjuk a hagymát, pároljuk üvegesedésig. Akkor jöhet a rizs és a zöldborsó, 1-2 percig keverjük, végül felöntjük a borral. Ha elpárolgott az alkohol, adagolni kezdjük az alaplevet, közben keverünk folyamatosan. A folyamat végén, ha már fogyóban az alaplé, a rizottóhoz keverjük a kisebb darabokra vágott spárgákat, kóstolunk, ha megfelelőnek ítéljük a rizs állagát, készen is vagyunk. A rizottóhoz keverjük a megmaradt vajat, újabb kóstolás, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni. 
Tányér, rizottó, tetejére morzsoljunk egy kis túrót, már csak egy villa kell. Ha nem szeretnék túróval befejezni, használjanak nyugodtan parmezánt vagy akár fetasajtot. Több tanács nincs.


Ha lesz még borsó a héten, ugye nem okoz majd hatalmas-óriási-gigantikus meglepetést? 



LinkWithin

Related Posts with Thumbnails