Makrélás szendvics avagy a türelmes hal

Rögtön meg is magyarázom a címet, persze csak a második felét. Herr Paprika mamájától kaptunk egy igazán kellemes külsejű füstölt makrélát, aminek először örültünk, aztán örültünk, majd megbeszéltük, hogy jaj de nagyon jó vacsora lesz belőle, aztán beraktuk a hűtőszekrény fiókjába. Az nem igaz, hogy megfeledkeztünk róla, vagy kiszerettünk belőle, egyszerűen nem akart jönni az az este, az az ötlet, szóval a szegény hal türelmesen várt, várt és várt. A történet viszont nem egy szomorú makréláról fog szólni, ugyanis nagy nehezen sikerült összehoznunk a "minden jó, ha jó a végét". 

Sütöttem egy, azaz két tönkölylisztes bucit, nem találtam nekik jobb nevet, ha tudnak, szóljanak. Készült egy tormás zellerkrém, ráadásként pedig szüreteltem salátát az erkélyen, és készen volt a vacsora. A salátaültetést ajánlom mindenkinek, ha megkapják a vízadagjukat, nagy lelkesedéssel nőnek, és remek érzés tud lenni, amikor este letéphetünk néhány levelet mondjuk a szendvicsünk tetejére. 

A makrélás buci teljes siker volt, Herr Paprika közölte, lehetne gyakrabban ilyen vacsora. Nem bánom.

Itt a vége, jön a hal.

Tönkölylisztes buci tormás zellerkrémmel, füstölt makrélával

25 dkg tönkölyliszt

2 dkg friss élesztő

só

olívaolaj

egy közepes zellergumó fele

2 dl tejföl

torma (kb. 3 centis darab)

só

egy füstölt makréla (közepesen nagy)

néhány salátalevél

Az élesztőt másfél deci langyos vízben felfuttatjuk. A lisztet egy mélyebb tálba szórjuk, meglocsoljuk kb. egy evőkanál olívaolajjal, szórunk rá egy kevés sót, majd a közepében kialakítunk egy mélyedést, beleöntjük a felfuttatott élesztőt, majd elkezdjük összedolgozni a liszttel. Belisztezett kézzel addig gyúrjuk a tésztát, amíg szép egynemű nem lesz, akkor golyót formálunk belőle, megszórjuk liszttel, a tálat letakarjuk, és meleg helyen kb. egy órán át hagyjuk kelni a tésztát.

A zellergumót meghámozzuk, elfelezzük, a felét lereszeljük. A tormát ugyancsak meghámozzuk, majd lereszeljük. Egy tálkában összekeverjük a zellert, a tormát és a tejfölt, kicsit megsózzuk, majd kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.

A megkelt tésztát belisztezett felületen kicsit átgyúrjuk, majd elfelezzük, és két kb. 20 centi hosszú rudat formálunk belőlük. Egy tepsit kivajazunk, tehetünk bele sütőpapírt is, elhelyezzük a két bucit, majd megkenjünk őket még egy kevés olívaolajjal. 170 fokos sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük őket. 

Akkor nincs más hátra, szendvicsezünk. Vágjuk a bucikat a nekünk tetsző formára, tetejükre kevés vagy sok zellerkrém, aztán makréla (bőr, szálka nyilván nem kell), végül egy-két salátalevél. Harapjunk egy nagyot!

Péntek van, jön tehát a megszokott búcsú. Mindenkinek remek hétvégét, szívjanak  friss levegőt, egyenek, igyanak, lazítsanak. Én is így teszek majd.

Imbisz is pihen, jövő héten jelentkezik újra.

Zöld leves

Gyerekkoromban kevés dolgot találtam kevésbé vonzónak a spenótnál. Na jó, egyre azért emlékszem, ma már megmagyarázhatatlan utálatot éreztem a fehérbabból készült leves iránt. Ne kérdezzék, nem tudom, miért. Én is furcsa lehettem. Vissza a spenóthoz, amit ma már nagyon kedvelek, február végén például úgy próbáltam csillapítani a mindenféle zöld iránti éhségemet, hogy spenótfőzeléket főztem jó sok fokhagymával. A nagy kedvencem azért továbbra is az olívaolajban párolt citromos-fokhagymás spenót. Bármikor, bármihez. Ebben az évben remélem, még szorosabbá válik a kapcsolatunk, ugyanis elszórtam magokat nemcsak a kísérleti kiskertbe, hanem az erkélyen egy cserépbe is. Jelentem, az utóbbiban már megjelentek a miniatűr növények, szóval egyelőre biztató a helyzet. A kertről nincs friss információm, de csupa jóra gondolok.

A mostani leves még nem saját termésből készült, de azért így is nagyon jólesett. Nincs benne semmi különös, leginkább fanyar, és persze nem meghazudtolva önmagam, ismét úgy éreztem, a római kömény jól fog dolgozni benne. Nincs változás, most is így érzem. Levesbetétként vörös lencse szerepel, vele együtt tartalmasabb a leves, de kipróbálhatják persze mással is.

Itt a vége, jön a spenót.

Joghurtos spenótleves 

15 dkg zsenge spenót levél

3 közepes krumpli

3 ek vörös lencse

2 dl natúr joghurt

1 tk római kömény

fél citrom

só

A spenótot alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, salátacentrifugában vagy más módszerrel megszabadítjuk a felesleges folyadéktól, ha szükségesnek látjuk, a nagyobb szárakat levágjuk. A krumplikat megpucoljuk, megmossuk, kisebb darabokra vágjuk, majd egy edénybe rakjuk, felöntjük kb. 8-9 deci forró vízzel (bevallom, nem méregettem, tehát lehet kevesebbel kezdeni, aztán legfeljebb még hígítani). Sózzuk, beleszórjuk a római köményt, majd félig lefedve addig főzzük, amíg a krumplidarabok teljesen megpuhulnak. Akkor levesszük az edényt a tűzhelyről, beleszórjuk a spenótleveleket, átkeverjük, belefacsarunk annyi citromlevet, amennyire szeretnénk, hogy savanykás legyen, állni hagyjuk néhány percig, azután simára turmixoljuk.

A levesbe szórjuk a vörös lencsét, visszatesszük a tűzhelyre, és kb. 8-10 percig, közepes fokozaton főzzük, míg a lencse megpuhul. Az elkészült levesbe keverjük a joghurt felét, kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni. Ha úgy érzik, túl sűrű lenne, adjanak hozzá még egy kevés vizet.

Tányér, leves, tetejére egy kevés joghurt, kanál, eszünk. Úgy három adagra számítsanak.

Egy-kettő-három, mindjárt itt az április. Szeressék a spenótot.

A végére pedig még egy szolgálati közlemény: miután a gasztro.blog.hu 4 év után befejezte működését, készült egy új gasztroblogos gyűjtőoldal, amit itt találhatnak:  http://gasztro-blogok.blogspot.com/.

Szinte már

Teljesen beszippantott a tavasz és a pólóban megélhető idő. Főzés kevés volt, ha jól belegondolok, sütöttem egy medvehagymás rántottát vasárnap reggel, aztán akadt tészta, persze medvehagymás pestóval, igen, szeretjük a változatosságot. A többi nem érdemel említést. Imbisz is megsínylette az önfeledtségemet, de ma szinte már recepttel jelentkezik, azért csak majdnem, mert a képen látható kuszkusz igazán egyszerűbb az egyszerűnél, szóval ki is maradhatott volna. Frau Paprika viszont már kezdődő lelkiismeret-furdalás jeleit kezdte magán felfedezni, ezért mégis ideért a kuszkusz, amiről elmondanám, hogy egyébként jó, mielőtt elmenne tőle teljesen a kedvük.

Recept előtt azonban még egy rövid hétvégi beszámoló. A kísérleti kertben előbújt két sor retek, és ez egészen váratlan örömöt okozott. Hangosan ujjongtam. Nem tudom, ez már mindig így lesz-e, de tartogatok további örömkiáltásokat a spenót, borsó és a többiek számára. Elültettünk málna- és szedertöveket, locsoltunk, és most mi is nagyon várjuk az esőt. Az erkélyen és a lakásban is zajlik a kertészkedés, a málna kizöldült, kíváncsian várom, hogy milyen fűszernövények élték túl a telet, és az elszórt magok közül is sok miniatűr növénnyé változott. A hat articsókamagból öt kikelt, van remény.

Szombaton voltunk egy rövidke pecsétpótló túrán is a Pilisben (amikor lejártuk a Kéktúra ezen szakaszát, füzetünk még nem volt), előtte és utána volt két imbiszhez kapcsolható élmény. Az egyik, hogy a Daubner cukrászda tökmagos pogácsája továbbra is nagy hatással van rám, még szerencse, hogy ritkán kerülök a közelébe. A másik, hogy a túra végén egy pilisi falu kocsmájában megpróbáltam hosszúlépést kérni száraz fehérborból. Végül maradtam a víznél, a félédes vöröshöz valahogy nem jött meg a kedvem, most pedig erősen kívánom, hogy a Kéktúra útvonalán a kocsmák, presszók tartalékoljanak számomra száraz fehérbort. Ujjaim keresztben.

Itt a vége, jön a kuszkusz.

Fűszeres kuszkusz dióval, spenóttal

2 kávésbögre kuszkusz

1 marék dió

1 marék zsenge spenótlevél (legjobb a bébispenót)

1 csokor petrezselyem

1-1 tk kurkuma és római kömény

késhegynyi fahéj

só

extra szűz olívaolaj

A kuszkuszt egy mélyebb tálba öntjük, rászórjuk a kurkumát, a római köményt és a fahéjat, sózzuk, majd felöntjük annyi forró vízzel, ami éppen ellepi. Átkeverjük, lefedjük és kb. öt percig állni hagyjuk. Az idő elteltével megkóstoljuk, ha elég puha, készen is vagyunk az első lépéssel. Locsoljuk meg olívaolajjal, keverjük át, hagyjuk hűlni. 

A spenótot alaposan mossuk meg, csöpögtessük le, majd papírtörlővel itassuk fel a vizet, de dolgozhatunk salátacentrifugával is. A nagyobb leveleket tépjük kisebb darabokra, és tegyük félre a spenótot. A diót pirítsuk meg száraz serpenyőben, hagyjuk kihűlni, majd mozsárban törjük össze. Adjuk a kihűlt kuszkuszhoz, keverjük át, végül jöhet a spenót is. Terveim szerint túró is került volna a tetejére, de a zsákmányolt adag, hogy úgy mondjam, megadta magát. Szóval ha találnak túrót a hűtőben, akkor morzsoljanak belőle a kuszkusz tetejére.

Készen is vagyunk. Tányér, kuszkusz, villa, hozzá lepény. Vacsorának könnyű, rossz álmokat nem vonz.

Mielőtt vége is szakadna a mai ráhangolódó bejegyzésnek, következzen két kép a szombati rövidke túráról, a többit megnézhetik itt. Tavasz és nyomokban tél.

Megünneplem imbiszt avagy a második év

Írhatnám, hogy ki gondolta volna és nahát, de inkább az igazat helyette, szóval akartam, terveztem, csináltam, szerettem és bíztam is benne, lesz itt még imbiszes évforduló. Lehetne meg sem említeni, mert ez leginkább csak nekem fontos, de ha már a blog személyes hangulatban kezdődött, folytatódott, íródik ma is, hát megengedem magamnak, hogy egy kicsit ünnepeljek, megszámoljam az elfogyasztott hónapok legjobb, legrosszabb eseményeit, elsoroljam a legkedvesebb recepteket, és ha úgy adódik, még utat és teret is engedjek néhány érzésnek. Vigyázzanak, óvakodjanak, éves összefoglaló következik!

A tavasz remekül indult, húsvét és egy vakmerő nyúl Pécsett, elámulós, meglepődős születésnap és még imbisz néhány receptjét is megfőzték mások. Aztán következett Etyek, egy szerencsétlenebb mozdulat, egy törött láb és egy hét kórház felejthetetlen gasztronómiai kalandokkal. Ha most őszinte akarok lenni, és hát miért is ne, akkor az elmúlt 12 hónap legerősebb érzései, emlékei, hangulatai, tanulságai a jobb lábamhoz kötődnek. Voltam lábát felemelni se tudó személy, hendikepes esküvői tanú, járókerettel szorongva aztán oldódva ugrándozó, gasztroblogger, akire főznek, mankóval próbálkozó, lábra nehezedő, járni tanuló, sántító, bicegő, aztán újra belejövő, fellélegző, annak a bizonyos hajszálnak a híján újra a régi Frau Paprika. Ha nem várna újabb ki- és elhagyhatatlan műtét, akkor még filmszerűbb lenne minden emlék. Így azért túl valódi.

Mielőtt még borúsnak éreznék az összefoglalót, pedig nem terveztem annak, jöjjenek a sokkal kedvesebb, könnyedebb részek. A törött lábúság egyik nagy előnye volt, hogy sokkal többet kaptam a családból, főleg Panniból és Józsiból a megszokottnál. És folyton tesztelhettem a főztjüket. Volt aztán még egri hétvége, kertészeti sikerek az erkélyen, sok Grafit és persze a remek hét Lengyelországban. Gdansk, fókák és a keskeny félsziget, sopoti móló és hajórengeteg, végül Malbork. Novemberben szezonzárás a barátokkal, hosszú kényszerszünet után az első pecsétszerző túra, decemberben sütikommandó és karácsonyi ajándékként elkészült egy sor Paprika feinkost. 

Januárban évzáró, évkezdő beszámoló, ajándékkal próbagyaloglás, születésnapi vacsora. Később madáretető projekt, kertészeti szezonnyitás és az első tavaszi túra. El is telt az év.

Mielőtt még zárásként az eddigieknél is jobban elengedném magam, ha már egyszer imbisz leginkább gasztroblog, következzenek a kedvenc receptek, azaz amiket én, mi szerettem, szerettünk. 

- gránátalma-szirupos kacsamell mentás-mogyorós kuszkusszal

- sült padlizsán csípős-mentás marhahússal

- töltött karalábé reteklevél pestóval

- levendulás-epres crumble

- mézes-levendulás kecskesajt sült sárgabarackon

- kapros kovászoltkáposzta-leves

- avokádós-mozzarellás és sárgabarackos-sonkás bruschetta

- grillezés két részletben 

- zsályás-rozmaringos borjú gombás polentával

- kacsamell gyömbéres-vaníliás körtével, mandulás gerslivel

- paradicsomos spagetti

- chilis-mézes füge vaníliás polentával

- fűszeres csokisüti forró fügével

- hétfűszeres kacsacomb gránátalmás kuszkusszal

- zelleres gnocchi

- diós-sütőtökös kenyér

- blini kapros krémmel, lazackaviárral

- libamáj kalácson, aszalt gyümölcsökkel

- diós-korianderes keksz

- fahéjas-narancsos sütőtöklekvár

- tormás céklaleves sült almával

- mentás-korianderes lencsesaláta

Abbahagyom, mielőtt még végtelenre nyúlna, pedig lenne még, akadna még, amit megírtam, azt így visszanézve is szeretem legtöbbször, tehát lehet ám visszalapozni, ha úgy tartja kedvük. 

Itt a végén köszönöm mindenkinek aki olvasta, olvassa imbiszt, ismeretlenül vagy ismerősen, rendszeresen vagy ritkán, receptért vagy minden másért. Minden megy így tovább vagy másként, de imbisz biztosan marad, beszámolók jönnek, főzés és persze a megszokott ez+az. Ha kikívánkozna bármi, ne habozzanak, írják meg nekem, a jónak majd örülök, a rosszabbat meg elviselem biztosan. Ölelésem, ha kibírták ennyit, talán nem is lettem annyira érzelgős. Vagy igen? Azért, ha eszükbe jut, igyanak egyet ma este imbisz egészségére is.

Ünneplés lezárva, jönnek a normális bejegyzések. Reméljük.

Befejezésül még egy nyári gasztroblogger póz.

Szélmalom, pecsét, medvehagyma

Ha nem is napra pontosan, viszont  a tavalyi szezonkezdethez képest igazán elhanyagolható késéssel újra gyalogoltunk, ha már egyszer tavasz. Érzésre inkább nyár volt és van, póló és fölé még egy kapucnis réteg, ami folyton változott, cipzár fel, azután le, majd kicsit fel és nagyon le. Napsütés szünet nélkül, tudják, az a szikrázó, kéknél kékebb ég, sapka alatt hunyorgás, lelkesen hangoskodó madarak, látható és szippantható tavasz. 

A bemelegítő útvonalunk Jásdtól indult, Tésen és Csőszpusztán keresztül haladtunk Kisgyónig, levezetésként gyaloglás a buszig csökkenő motivációval, ezért ugye már nem járt pecsét. Nem ez a Kéktúra legszebb bakonyi szakasza, viszont nem mondható megterhelőnek, gyakran bukkannak elő frissítő pontok, azaz kocsmák, presszók, büfék, és a tési szélmalmok látványa kárpótol a kevésbé izgalmas részekért.

A malmokhoz egy tési ház udvarán keresztül vezet az út, és bár lehet, más irányból is megközelíthetőek, de valahogy szívesen fizettük ki a fejenként 200 forintos belépőjegyet. A szélmalmokat már csak kívülről nézni is jó, az egyik azonban még látogatható is, szóval a kíváncsiak láthatják, hogyan készült a liszt. 

A túra másik látványossága teljesen váratlan volt, nekünk legalábbis. Csőszpuszta és Kisgyón között gyalogoltunk, amikor Herr Paprika észrevette, hogy rengeteg zöld levél világít a száraz levelek között a földön. Medvehagyma? Medvehagyma. Balra és jobbra, előttünk, mögöttünk, nyilván azonnal szedni akartunk, de nem volt nálunk még egy miniatűr zacskó sem. Végül kiittuk az egyik palackból az ásványvizet, Herr Paprika bicskával levágta a palack tetejét, és így összegyűjtöttünk egy adagot. Aztán eszünkbe jutott, hogy van néhány menetrendes papír a hátizsákban, hát azokba tekertük a következő adagot, és persze kettőnk közül én örültem jobban. Mentünk tovább, a medvehagyma pedig körbevett, és beköltözött az orrunkba.

A medvehagyma nagyon jól tűrte a gyaloglást, buszozást, vízbe raktuk, és még másnap sem mutatta a fáradás jeleit, sőt, azóta is remekül fest. Először túrókrémbe kerül egy adag, aztán lesz pesto is biztosan, és még valami, szóval ne érjen senkit váratlanul, ha imbisz medvehagymás bejegyzéssel jelentkezik.

A túra gasztronómiai vonatkozása itt be is fejeződik, volt még hosszúlépés, néhány müzliszelet, hideg sör és sok víz, de ezekről nem írnék hosszabban, gondolom, nem bánják. Este viszont kacsacombot ettünk, mert megérdemeltük, és mert lejártuk már előre.

Itt a vége, legközelebb főzés, befejezésként pedig két kép. Pecsétből van még mit gyűjteni.

Képes kertészeti híradó

Írásra már nem jutott idő és szufla, ezért most csak képekben következik az idei első kertészeti híradó. Tavaly óta egyet léptünk előre, az erkélykertészet mellett megpróbálkozunk egy minikerttel is, szóval került a kézbe már gereblye, ásó és kapa, aztán majd kiderül, megvalósulnak-e a tervek, lesz-e gyümölcse és persze zöldsége a munkának. Magok egy része elvetve itt is, ott is, kísérletezünk néhány növénnyel, aztán vagy siker lesz, vagy kudarc, majd beszámolok. 

Következnek a képek, én pedig már most kívánok mindenkinek remek napokat, pihenjenek, mulassanak, gyalogoljanak, tekerjenek, főzzenek, egyenek, igyanak és így tovább. Imbisz is pihen, hétfőn a tervek szerint újra itt.

Télbúcsúztató süti

Decemberben talán még nem gondoltunk rá, de januárban már emlegettük gyakran, februárban pedig minden héten terveztük, aztán egyszerre vége lett a télnek. Először persze csak naptár szerint, de március elsején valahogy azonnal zöld színű, ropogós, éppen előbújt dolgokra vágyom, még akkor is, ha éppen esik a hó. De most megállapodtunk abban Herr Paprikával, nem múlhat el a szezon vagy inkább utószezon anélkül, hogy legalább egyszer fondüztünk volna. Így aztán március ide, tavaszi levegő oda, szombatra vendégeket hívtunk, sajtot és egyebeket vásároltunk, elővettük a svájci sajtszövetség remek 1983-as kiadványát, ami a  "D' Chäs Chuchi" névre hallgat, hogy felidézzük a receptet, azután elővettük az eszközöket is. A fondükészletünket néhány éve Herr Paprika mamája vásárolta egy svájci bolhapiacon, és csak annyit mondanék, hogy remekül fest, és mi nagyon szeretjük, egyszer talán majd lefotózom, igazán megérdemelné. 

A fondüzésre tehát minden készen állt, én pedig azon törtem a fejem, hogy mit is ehetnénk majd a sok sajt után. Kellene valami édes, mondjuk egy süti. És ha már ilyen márciusi tél köszöntött be a konyhában, akkor adódott a remek alkalom, hogy kipróbáljam a cékla és a csokoládé párosát. Valószínűleg sokan sütöttek már valami hasonlót, számtalan recept található az interneten, én most egy régebbi csokis sütimből indultam ki. Nem szerettem volna, ha nagyon édes, ezért minimális mennyiségű méz került bele, és mivel mostanában próbálkozom mindenféle liszttel, a sütihez most tönkölylisztet használtam. A végeredményt úgy láttam, mindenki szerette, a céklától puha maradt a tészta, és persze a másfél tábla csoki sem maradt észrevétlen. Aki pedig édesebbre vágyott, kanalazott a tetejére egy kis lekvárt. 

Itt a vége, sütit sütünk.

Céklás-csokis süti

3 kisebb cékla

15 dkg étcsokoládés (magas kakaótartalmú)

7-8 evőkanál tönkölyliszt

1-2 ek méz

4 tojás

10 dkg vaj + egy kevés a formához

só

A céklákat meghámozzuk, elfelezzük, majd puhára főzzük. Miután leöntöttük róluk a vizet, tegyük még vissza 1-2 percre a tűzhelyre, hogy minél kevesebb nedvesség maradjon rajtuk. A kihűlt céklákat reszeljük le egy mélyebb tálba. A tojásokat válasszuk szét, a sárgákat keverjük egyenként a céklához, majd jöhet a méz is, tegyünk bele annyit, amennyire édesnek szeretnénk a végeredményt. A tönkölylisztet evőkanalanként szórjuk a céklára, közben keverjünk géppel vagy kézzel folyamatosan. 

A csokoládét törjük kisebb darabokra, majd a vajjal együtt olvasszuk meg vízgőz felett. A felolvadt vajas csokit egy picit hagyjuk hűlni, majd keverjük a céklához. A fehérjéket verjük egy csipet sóval kemény habbá, majd forgassuk óvatosan a masszába. Egy 16-18 centis kapcsos tortaformát vékonyan vajazzunk ki, kibélelhetjük az alját sütőpapírral is, majd öntsük bele a céklás tésztát, és szépen egyengessük el. A sütőt melegítsük elő 170 fokra, légkeverést én most nem használtam, és süssük a sütit 20 percig, majd hagyjuk 5-8 percig a sütőben hűlni, azután nyissuk ki résnyire a sütőajtót, várjunk, majd ha már langyos a sütő, akkor vegyük ki. Lazítsuk meg késsel a süti szélét, majd nyissuk ki a formát.

Tányér, szelet süti, villa. Aki édesebben szeretné, kanalazzon a tetejére valamilyen gyümölcsszószt, narancslekvárt vagy narancsszirupot. Készen is vagyunk.

A fondüzős este egyébként igazán jó volt, sajttal, borral, sütivel együtt. Így aztán elhatároztuk Herr Paprikával, hogy kipróbálunk még egy receptet a Chäs Chuciból. Ha így lesz, majd beszámolok.

Karfiol kanállal

Gondoltam, újra felhasználom a Pénteki gyors címet némi kiegészítéssel, de aztán elvetettem, mert ki tudja, lesz-e és ugyan rendszeresen-e valami hasonló az utolsó hétköznapra. A fejben megkezdett sorozat végül ott is maradt, persze ez mit sem változtat azon, hogy a mai szereplő egy nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető leves. Szóval a pénteki gyors.

A megmaradt karfiol tehát fazékban végezte, ugyan az elején még nem voltam biztos abban, milyen is lesz a külseje a végén, azt tudtam már, hogy egy kicsit csípős lesz, egy kicsit kókuszos, egy kicsit savanykás. Aztán úgy alakult, hogy a könnyebbik megoldást választottam, és előkerült a szekrényből a turmix, így elég lenne egy bögre is, de én azért hű maradok a kanálhoz. 

Itt is a vége, elfogyott belőlem a szó, de annyit azért még muszáj, hogy a leves jó társaság, főzzenek gyakran, krémleves pedig számtalan zöldségből készíthető. Variálják csak, ahogy éppen kedvük tartja. A fűszeres, kókusztejes levesek pedig különösen szerethetők, ha egyetértenek velem.

Jön is a karfiol.

Chilis-kókusztejes karfiolkrémleves

1 kisebb karfiol

1 vöröshagyma

1-1,5 dl kókusztej

kurkuma

chilipehely

1 thai citromfű

fél zöldcitrom (vagy citrom)

olaj

só

A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. A karfiolt rózsáira szedjük (ezeket még kisebbre vághatjuk), a torzsáját kisebb darabokra vágjuk, egy szűrőbe rakva megmossuk, majd alaposan lecsöpögtetjük őket. A citromfű vékony szárát levágjuk, majd alaposan megmossuk, szárazra töröljük, hosszában kettévágjuk, egy kés lapjával kicsit szétnyomjuk.

Egy kisebb fazékban felmelegítünk egy evőkanál olajat, rádobjuk a hagymát, pirítjuk, míg üveges nem lesz. Akkor jöhetnek a karfiolrózsák és a torzsadarabok, két teáskanál kurkuma,  citromfű, keverés, majd az edénybe öntünk annyi forró vizet, amennyi a karfiolt éppen ellepi. Só, ízlés szerinti mennyiségű chilipehely, azután félig lefedve addig főzzük, amíg a karfiol teljesen megpuhul. Akkor kivesszük a citromfűdarabokat, a levesbe öntjük a kókusztejet, majd simára turmixoljuk, ha esetleg túl sűrű lenne, lazíthatunk rajta kókusztejjel vagy vízzel. Én hiányoltam még egy kis savanykás ízt, ezért a levesbe került még egy fél zöldcitrom kifacsart leve, helyette használhatnak egy kevés citromlevet is. Kóstolunk, ahogy mindig, ha bármi hiányzik, ne feledjék pótolni.

Mindenkinek jó hétvégét innen is, kívánságom a megszokott. Járjanak, keljenek, mulassanak, egyenek jókat, és szívjanak friss márciusi levegőt.

Citrom, párna, karfiol

Leplezetlenül kívánok mindenféle zöldséget, számolok vissza, hogy legyen több, és menjünk a tavaszba egyre jobban. Kiürült a szervezet, úgy érzem, mindenféle téren, legalábbis ezzel magyarázom, hogy a most olvasott regény hetvenedik oldalán valahogy nem sikerül túljutni. Mikor lehetne rá esély, jobban vonz a párna a betűnél, szóval elalszom, olyan gyorsan, hogy magam se veszem észre. Friss levegő kell, gyaloglás, sok zöldség, sok tavasz, és hogy szinte ráunhassak a napsütésre. Akkor majd újra éber leszek.

A mai gerslirizottó nagyon jól csillapította a hiánytüneteket, visszatapsoltam, ahogy letettem a villát, szóval előfordul hamarosan újra. Citromos rizottót nemrég főztem Ágónak, akkor nagyon jól szerepelt, hát valami hasonlót szerettem volna most is. Karfiolt amolyan "meglátni, megszerezni" hangulatban vettem, és jó, hogy hallgattam magamra, mert megsütve remekül dolgozott a citrommal, gerslivel. A spenót volt a ráadás.

Itt a vége, de hamar, jön a recept.

Citromos gerslirizottó sült karfiollal

15 dkg gersli

1 nagyobb citrom

4 dkg vaj

1 szál szárzeller

1 kisebb vöröshagyma

fél dl száraz fehérbor

6-7 dl zöldségalaplé (vagy ugyanennyi bio leveskockából)

5 dkg natúr, lágy sajt

3-4 karfiolrózsa

olívaolaj

egy marék bébispenótlevél (választható)

A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. A szárzellert megmossuk, szárazra töröljük, kis kockákra vágjuk. Egy kisebb edényben vagy egy magasabb falú serpenyőben felolvasztjuk a vaj felét, rádobjuk a hagymát, pároljuk, míg üveges nem lesz. Jöhet a szárzeller és a gersli, egy-két percig kevergetve pirítjuk, majd az edénybe öntjük a fehérbort. Várunk, amíg az alkohol elpárolog, majd merőkanállal adagolni kezdjük a meleg alaplevet, közben rendszeresen keverjük a gerslit. A citromot forró víz alatt alaposan megmossuk (kezeletlen citrom persze még jobb), majd lereszeljük a héját, és a gerslihez adjuk. Ha már megpuhult a gersli,     levesszük a tűzhelyről, hozzákeverjük a maradék vajat, és ráreszeljük a sajtot, kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni. 

A karfiolrózsákat megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd kisebb darabokra szedjük őket. Serpenyőben felforrósítunk egy kevés olívaolajat, és megsütjük a karfiolt. Ha már megpirult, adhatunk hozzá egy kevés vizet, és fedő alatt párolhatjuk néhány percig. És persze só.

Tányér, citromos gerslirizottó, tetejére néhány spenótlevél (amit előzetesen természetesen megmostunk), végül a karfiol és villa a kézbe. Két adagra számítsanak.

Ha van hozzá kedvük, tegyenek vele egy próbát, azt azért nem ígérem, hogy segít majd aluszékonyság ellen. A végén pedig csak annyit mondanék, befejezésre vár a megmaradt karfiol. Ki tudja, meglátjuk.

Szervusz tavasz!

Most már félvállról veszem az időjárást, még ha hidegebb is néha a vártnál. Próbálok következetes lenni, így aztán nincs nagykabát, kesztyű, sapka, csizma, aztán persze lehet, hogy nátha lesz a vége, de azért nem számítok rá. Szóval tavasz van, egyre jobban érzem, és bizony én is azok közé tartozom, akiknél már a napsütés és a redőny egyre későbbi leengedése is hangulatjavítóként működik. Örülök a kevésnek, hogy aztán jöjjön majd a többi, és persze minél hamarabb. Gyaloglás, erdő, próbatekerés a megszerelt lábbal, kertészeti híradó, jövés-menés, születésnap és egyre több tavasz a konyhában is. Addig meg próbálok várni. Mondjuk türelemmel.

A mai bulgur passzol a hangulathoz, színes, ropogós, van benne zöldség, gyümölcs és fűszernövény is, zöldhiány esetén nyugodtan alkalmazható. A pénteki vacsorára készült, ha jól emlékszem, a végén sikerült megelőznie a lencsesalátát, ezért írom most nyugodt lelkiismerettel, hogy jól sikerült. 

Itt a vége, jön a recept.

Almás-mogyorós bulgur

25 dkg bulgur

1-1 csokor korianderzöld, petrezselyem
3-4 ág menta

10 dkg sótlan mogyoró

1-2 alma (mérettől függően)

1 csokor újhagyma

extra szűz olívaolaj

só

A bulgurt sós vízben puhára főzzük, az esetlegesen megmaradt folyadékot leöntjük róla, majd  egy mélyebb tálba szórjuk, meglocsoljuk olívaolajjal, átkeverjük. A petrezselymet, koriandert és a mentát megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, a mentáról lecsipkedjük a leveleket, majd összevágjuk a fűszernövényeket, és a bulgurhoz adjuk. A mogyorót megpirítjuk száraz serpenyőben, miután kihűlt, mozsárban összetörjük, majd a bulgurhoz keverjük. Az újhagymákat megmossuk, szárazra töröljük, a zöld szárak végétől megszabadulunk, majd felkarikázzuk a hagymákat és a tálba szórjuk. Az almát, almákat megmossuk, cikkekre vágjuk, magházat kivesszük, majd vékony csíkokra vágjuk, a bulgurhoz adjuk. Alaposan átkeverjük a bulgurt, kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.

Tányér, bulgur, villa, mellé esetleg lepény vagy egy kis zöldsaláta. Készen is vagyunk. 

Egyenek bulgurt, hétköznapi vacsoraként is remekül teljesít, és persze nyugodtan készítsenek  más variációt, nem kell ragaszkodni imbiszhez. Ha mégis, akkor azért örülök.

Ha pedig újra lelkes bevezetőt írnék a következő hetekben, nézzék el nekem, tavaszi gyerek vagyok és erősen elfogult. Hajrá április!

Tönkölylepény avagy kockáztatok

Ha hiányzott volna valakinek az elmúlt napokban imbisz, akkor üzenem, hogy a terveim szerint így március elején le is tudtam a tavaszi fáradtságot. Azért nem ígérgetek, a végén még elbukom, és nem lesz más választásuk, mint hogy jól leszidjanak. Szóval csak annyit írok, igyekszem visszaszorítani a hiányzásokat.

A péntek este a lányoké volt, én voltam a házigazda, ők meg a vendégek, ettünk, teáztunk, beszéltünk, aztán a végén elfogadtam egy igazolt hiányzást, a többiek pedig pizsamába bújtak, tehát szombat reggel volt még kávé, ébredés, tea, ébredés, aztán mindenki útnak indult, hogy piacon kezdje vagy folytassa a hétvégét. 

Főztem tehát, mindenféle okok miatt próbáltam meglehetősen egészséges vacsorával előrukkolni, készült zöldségleves minimál verzióban,  rozmaringos tönkölylepény, bulgur zöldfűszerekkel, almával, mogyoróval és egy lencsesaláta dióval, szárzellerrel, zöldhagymával. Utóbbi szerepelni nem fog imbiszen, de azért egy fotót megnézhetnek róla a facebookon. A desszertről Dzseki gondoskodott, kölespudingot ettünk almával, körtével, rizssziruppal, és bár furcsának tűnhet, higgyék el, finom volt.

Most tehát következik a leves és a lepény, amiből igazából az utóbbi az érdekes. Tönkölyliszttel nem próbálkoztam még, előzetesen attól féltem, hogy a végeredmény kőkemény vagy fullasztó lesz, de gondoltam, kockáztassunk. A lepény ugyanúgy készült, mint máskor, nem változtattam az arányokon, viszont sütés előtt még meglocsoltam olívaolajjal, és talán ennek köszönhetően puha maradt. Én pedig megkönnyebbültem.

Itt a vége, leves fő, lepény sül.

Zöldségleves rozmaringos tönkölylepénnyel

1 kg sárgarépa

1 nagy zellergumó

2 közepes vöröshagyma

olívaolaj

só

bors

25 dkg tönkölyliszt

2 dkg friss élesztő

szárított rozmaring (a friss persze még jobb)

olívaolaj

só

A hagymákat megpucoljuk, apróra vágjuk. A zellert és a répákat meghámozzuk/megtisztítjuk, majd kis darabokra vágjuk. Egy nagyobb edényben felmelegítünk egy evőkanál olívaolajat, rádobjuk a hagymát, pirítjuk üvegesedésig, azután jöhetnek a zeller- és sárgarépadarabok. Egy-két percig kevergetve pároljuk, majd felöntjük a zöldségeket annyi forró vízzel, amennyi bőven ellepi őket. Só, frissen őrölt bors, azután félig lefedve addig főzzük a levest, amíg teljesen megpuhul a zeller és a répa. Miután elkészültünk, hűlni hagyjuk, majd simára turmixoljuk. Kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni. Természetesen nyugodtan gazdagíthatják tejszínnel, zellerlevéllel vagy más fűszerekkel a levest, nem kell ragaszkodni a minimál verzióhoz.

Következhet a lepény. Az élesztőt futtassuk fel másfél deci langyos vízben. A tönkölylisztet szitáljuk egy mélyebb tálba, közepében alakítsunk kis egy mélyedést, öntsük bele az élesztős vizet, adjunk hozzá egy kevés sót, locsoljuk meg egy evőkanál olívaolajjal, majd kezdjük összedolgozni a liszttel. Gyúrjuk a tésztát lisztes kézzel addig, amíg szép egynemű nem lesz (ha esetleg nagyon ragadósnak éreznék, adjanak hozzá még egy kevés lisztet), akkor formáljunk belőle golyót, kicsit még lisztezzük be, majd takarjuk le konyharuhával a tálat, tegyük meleg helyre, és hagyjuk kelni úgy egy órán át.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, borítsuk rá a megkelt tésztát, és kézzel lapítgassuk addig, amíg lepényformát nem kezd ölteni. Használhatnak persze belisztezett deszkát és nyújtófát is. Szórjuk meg a lepény szárított rozmaringgal, majd locsoljunk a tetejére olívaolajat, és egy ecset segítségével egyenletesen oszlassuk el. Süssük a lepényt 180 fokos sütőben 8-10 percig.

Tányér, leves, kanál és egy darab rozmaringos lepény. Készen is vagyunk.

A próba jól végződött, sőt még a hazatérő Herr Paprika is pozitívan értékelte a tönkölylisztes lepényt, így aztán mi más is következhetne, mint további lelkes sütögetés. Majd beszámolok vagy nem.

Holnap bulgur+színek.