2011. június 28., kedd

Kertészeti híradó


Aki figyeli néha, rendszeresen, bármikor imbiszt a facebookon, annak bizonyára ismerős a cím, és talán néhány fotó is az lesz, nem véletlenül. Tavasz óta rendületlenül tudósítok az erkélyen megvalósított kertről, hívhatnám máshogy is persze, de ha már nincs igazi, akkor ennyit megengedek magamnak, szóval dokumentáltam a kezdeti ültetést, a növekedést, a termés megjelenését és a szüretet is. Terveztem a bejegyzést is már, de valahogy az ételek mindig kiütötték az első helyről, most viszont a vonzáskörzetünkben két napja beszerezhetetlennek tűnő kecskesajt lehetőséget teremtett, így aztán írok.


Adott egy kis erkély, amit a beköltözésünk óta nagy lelkesedéssel pakoltam és pakolok tele, legfőbb cinkosom és szövetségesem, Józsi szakmai támogatásával. Nevelek muskátlit, több tuját, rózsát, szépek és szeretem is őket persze, de az már az elején egyértelmű volt, hogy nincs kert ehető növények nélkül. Évek óta biztos cserepe van a rozmaringnak, mentának, kakukkfűnek, bazsalikomnak, snidlingnek, citromfűnek, zsályának, időszakonként betelepszik tárkony, borsikafű, zsázsa, koriander, rukola, most borágó és muskotályos zsálya, azután maradnak, míg bírják. A készen vásárolt növényekkel gyakran meggyűlt a bajom, kergettem a kártevőket, hol sikerrel, hol kevésbé, ezért tavaly elhatároztam, hogy magról nevelgetek néhányat, és az ötlet megvalósítása nemcsak remek szórakozásnak bizonyult, de például igazán életvidám bazsalikomokkal is megajándékozott. A néhány áruházban kapható miniatűr ültető készletek pedig azóta is a gyengéim, szerencsémre Herr Paprika megakadályozza a számomra nehezen befejezhető vásárlást.


A málna már Józsi ötlete volt, tetszett, miért ne. Egy év várakozás után tavaly megtarthattam az első ünnepélyes szedést, idén is így volt, csak más szedte helyettem, de az öröm és az íz nem változott. Ne gondoljanak persze nagy mennyiségre, viszont az a kevés pont olyan, amilyennek lennie kell.


Gondolom, nem meglepetés, nem álltam meg a málnánál. Következett a paradicsom, a chilipaprika, idén magról nevelt retek és a szamóca. És sütőtök, de azt hiszem, ez már túl  nagy kísérletnek bizonyul. Paradicsom- és szamócapalántát piacon vettem, és mindkettő kiválóan teljesített, az utóbbi már befejezte a szezont, az előbbi viszont töretlenül növeszti a termést.




A nyár legviccesebb vállalkozása a borsó volt, ládába föld, földbe a borsó, azután ki az ablakpárkányra. És kérem, kipattantak a szemek, megjelentek a levelek, végre kipróbálhattam, milyen velük főzni, aztán legnagyobb meglepetésemre megjelentek a borsóhüvelyek. Jó, levest még nem főzhetnék belőlük, de a kis siker is siker, nem igaz?


Most már csak arra várok, hogy ne más locsoljon helyettem, és egyedül is ki tudjak menni az erkélyre, Frau Paprikának nagy lépés lesz, elhihetik. Ha meghoztam a kedvük, kertre fel, befejezésként pedig még egy kép, csak hogy hű maradjak a nevemhez.



2011. június 27., hétfő

Vasárnap eszünk


Talán nem fognak vitatkozni velem abban, hogy van különbség a hétköznapi és a hétvégi evés között, már csak az idő, a társaság, a szabadabb pénztárcanyitás és a konyhai kedv miatt is. Ne ijedjenek meg, nem kezdek hosszas filozofálgatásba, csak magam magyarázom. Tegnap ugyanis, ha már a szombat kimaradt az életünkből, vasárnapit szerettem volna, ami a képzeletemben egy szép citromos, vajas, kakukkfüves sült csirke alakjában jelent meg. Kávé, almalé, kefir, reggeli, kávé, talán még egy kávé (mostanában alacsonyan száll a vérnyomásom) után előadtam a vágyam Herr Paprikának, mert ugye nélküle most sok minden nem valósul meg a konyhában. Nagy mosolyt képzeljék hozzá. Herr Paprika viszont egy váratlan fordulattal elővezette, hogy ő bizony sörtésztában sült halat enne, mert valamelyik este meglátta egy műsorban, és azóta szeretné. Hát mit lehet erre mondani, a csirkés képet gyorsan kivettem a képzeletemből, és a helyére raktam a halat. 
A krumplisaláta már tervben volt, már csak finomítani kellett, ezért még ötleteltünk, hogy akkor kovászos vagy savanyú legyen-e az uborka (az előbbi nyert), petrezselyem szimpla, koriander talán sok lenne, a zeller viszont Éva változatában nagyon tetszett, legyen még egy kis ropogás, sótlan mogyoró, és akkor mézes-mustáros öntet, hogy szépen bevonja a krumplikat. Így és ilyen lett a vasárnapi (est)ebéd.
Főzünk.





Sörtésztában sült hal újburgonya salátával


50 dkg halfilé
1 dl világos sör
10 dkg liszt
1 tojás

80 dkg újburgonya
5-6 kovászos uborka
1 marék sótlan mogyoró
1 marék zellerlevél
méz
mustár
extra szűz olívaolaj
fehérborecet
bors
citrom
olaj a sütéshez



Az újkrumplikat alaposan megmossuk, megtisztítjuk, felezzük vagy negyedeljük, egy megfelelő fazékban víz és só kíséretében puhára főzzük, de figyeljünk, ne essenek szét. Ha elkészültek, leöntjük a vizet, félretesszük a krumplikat, hagyjuk kihűlni. Az öntethez 1 ek mustárt simára keverünk 3 ek olívaolajjal, majd következhet 1 ek borecet és 1 ek méz, közben keverünk folyamatosan. A végén egy kevés frissen őrölt bors, keverés, kóstolás, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni. A zellerleveleket alaposan megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, apróra vágjuk, az öntethez adjuk. A mogyorót mozsárban összetörjük, a kovászos uborkákat kis szeletekre vágjuk. A kihűlt újkrumplit óvatosan összekeverjük a mogyoróval, uborkával és az öntettel.
A sörtésztához a lisztet, a tojást és a sört simára keverjük, adunk hozzá egy csipet sót, 30 percig állni hagyjuk.  A halfiléket megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd falatnyi darabokra vágjuk. Egy mélyebb serpenyőben felforrósítjuk az olajat, a haldarabokat a sörtésztába mártjuk, lecsöpögtetjük, majd néhány perc alatt készre sütjük. Papírtörlővel letakart tányérra szedjük.
És a végén: tányér, krumplisaláta, hal és citromszelet, ha szeretik. Villa és szabad a kéz. 


A krumplisalátát nagyon szerettük, lehet, hogy kicsit furcsák az alkotóelemek egymás mellett, de igazán jól működtek együtt. Ha van idejük, akkor nyugodtan várjanak egy éjszakát, és még jobb formáját mutatja majd. A ropogós haldarabokért pedig Herr Paprikának jár a pont. Először vágott bele, de biztosan nem utoljára.
 
Sörtészta receptje: Schinarl - Dickhaut: Fish Basics, GU Verlag

2011. június 23., csütörtök

Borágós kánikulaleves


Mondhatnám, hogy a hőség motiválta a mai receptet (ami igazából tegnap akart bemutatkozni, a képek feltöltése azonban lehetetlen vállalkozásnak bizonyult), de füllentenék, szóval inkább a terv és a körülmények szerencsés találkozásáról van szó. A történet még tavasszal kezdődött, amikor elkezdtem újra összerakni az erkélyen a kertemet, és hűen magamhoz meglehetősen ösztönösen, azaz átgondolatlanul is vásárolgattam palántákat és vetőmagokat egyaránt. Így esett, hogy egy állványom megláttam a borágós zacskót, felvillant bennem a kék virágok képe, hát miért is ne, neveljünk, a többi meg majd kialakul. Az egyik ládába szórtam borágómagokat, mellé muskotályos zsályát, kinőtt, gyökeret eresztett mindkettő, a borágó éppen virágzásnak indult, elhiszem, hogy jól érzi magát.
Miután beköszöntött a kertészeti siker, ideje volt kutatni a felhasználási lehetőségek után. Olvastam itt, ott, amott, és mindenhol ugyanabba az irányba küldtek. A borágó levelei uborkaízűek, így aztán nem meglepő, hogy remekül működik az uborkával. Először salátát akartam, de végül inkább egy hideg leves készült joghurttal és néhány perces munkával. Gondolom, ma nincs nagy kedvük főzni, de ez a recept ígérem, senkit nem fog megizzasztani.




Borágós uborkaleves


1 közepes kígyóuborka
2 dl natúr joghurt
8-10 borágólevél
extra szűz olívaolaj


Az uborkát vékonyan meghámozzuk, kétharmadát lereszeljük, a maradékot nagyjából egyforma méretű, kis kockákra vágjuk. A borágóleveleket megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, vékony csíkokra vágjuk. A joghurtot egy mélyebb tálban simára keverjük, jöhet a lereszelt uborka, majd újabb keverés, só, végül a csíkozott borágólevelek. Kóstolunk, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni. Két kis adag lesz a munka eredménye.
Tányér, leves, tetejére uborkakockák és egy kevés extra szűz olívaolaj. Kanál, eszünk.




Panni kóstolta és megdicsérte, benne pedig bízhatnak, már csak azért is, mert ő az én főzésben tapasztalt édesanyám. Ugye találnak összefüggést? No de a lényeg, ha borágóhoz jutnak, próbálják ki a kedvemért.

2011. június 21., kedd

Délben eszem


A mai ebéd. Van sok-sok borsónk a szülők kertjéből, bulgur a piacon zsákmányolt zacskóból, menta, zeller az erkélyről, borsólevél az ablakpárkányon heverő ládából. Az utóbbi ma kedves meglepetéssel szolgált, a bejegyzés végén meg is mutatom. Az ebéd fontos logisztikai kérdéssé lép elő, ha éppen egyedül vagyok. Reggelit készít Herr Paprika, este vacsorát hoz, de délben kell valami, ami még féllábon állva, egy kézzel is könnyen megoldható feladat. A másikkal ugyanis általában kapaszkodom, nehogy legyen egy pillanat, amikor ráállok a lábra, amire nem szabadna. A melegítés már remekül megy, aztán pultra a tányér, óvatos huppanás a székre, lábat megtámasztani és eszem. Azután persze nem mosogatok.
Ma viszont más volt a menetrend. Herr Paprika tegnap megpárolta a borsót, reggel előkészítette a bulgurt, a többit már én teljesítettem a kanapén ülve, persze előtte elsoroltam a hozzávalók listáját. Szóval most van bent tálca, olívaolaj, ecet és só is. De kész az ebéd, ami ugyanolyan jó hidegen, mint langyosan, tehát pont nekem való.
Akkor ma újra majdnem csak én. 





Zöldborsós bulgur


1 kis bögre bulgur
kb. 15-20 dkg zöldborsó
1 marék menta- és zellerlevél
borsólevél (választható)
vaj
fehérborecet
citromos olívaolaj
bors


A bulgurt egy kisebb tálkába szórjuk, felöntjük annyi forró vízzel, amennyi bőven ellepi, adunk hozzá egy kevés sót, átkeverjük, lefedjük, 10-15 percig állni hagyjuk. A borsót átmossuk, alaposan lecsöpögtetjük. Serpenyőben felolvasztunk egy kis darabka vajat, rászórjuk a borsót, néhány percig kevergetve pirítjuk, majd felöntjük kb. 1 deci vízzel, sózzuk, átkeverjük, alacsony hőfokon addig pároljuk, amíg szépen megpuhul, akkor félretesszük, hagyjuk kihűlni.


 A mentát, zellert megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, apróra vágjuk. Ha van borsólevelünk, ugyancsak megmossuk, hagyjuk a papírtörlőn lecsepegni. A megpuhult bulgurt meglocsoljuk a citromos olívaolajjal és fehérborecettel, mennyiség nincs, bízzanak az ösztöneikben. Jöhet a menta és a zeller, a kihűlt zöldborsó, alapos keverés, egy kis frissen őrölt bors, majd kóstolás, ha valami hiányzik, most lehet pótolni. Tányér, bulgur, rá a borsólevél, villa és már vége is.


És a kellemes meglepetés, ami egy vidám kiáltásra késztetett. Borsó termett az ablakpárkány ládájában. Leveshez kevés lenne, de azért akkor is remek dolog.

2011. június 20., hétfő

Hiányérzet, spagetti és Grafit


Hétvégén ismét sikerült a városon kívül szívni a levegőt, ami még akkor is nagyszerű dolog, ha nem tudok nagyokat sétálni, tóba merülni, bármit csinálni, ahogy máskor. De legalább máshol lehet lenni, kelni, enni, inni, messzire nézni, és én mindenféle ingerért hálás vagyok. És persze nem szeretnék megfeledkezni a hangulatjavításban remekül teljesítő Grafitról, aki vasárnap hosszú időre mellém szegődött, helyesebben rám. Ha nem lennék érthető, a bejegyzés végén megtalálják a megoldást.
A rövidnek szánt bevezető után rátérnék a főzésre, amit én még mindig elméletben űzök, a gyakorlati megvalósítás Herr Paprika érdeme. Spagetti készült, amiben persze nincsen semmi különös, de amikor megszületett az elhatározás, rájöttem, hogy utoljára a lábtörés előtt ettem tésztát (a kórházban kapott milánóit inkább nem számítom ide), és hiányzik, csak nem gondoltam rá, hát nem is vehettem észre. Tehát ez a spagetti nem jöhetett volna jobbkor, és persze az alkotóelemekre sem lehetett panasz, a szezon valószínűleg utolsó spárgája, rák, rukola, citrom és chili. Kiugráltam a teraszra, lefotóztam a tányéromat, azután villa és bámulás a távolba. Jó volt mindkettő.
Főzés tehát ismét Herr Paprikával.


  

Spagetti zöld spárgával, rákkal, rukolával


50 dkg zöld spárga
20 dkg rák
1 nagy marék rukola
1 citrom
chilipehely
40 dkg spagetti 
tejszín

bors
2 gerezd fokhagyma
6 dkg vaj
extra szűz olívaolaj


A spárgákat alaposan megmossuk, ha szükséges, végeket levágjuk, kicsit meghámozzuk, majd kisebb darabokra vágjuk. Egy közepes méretű edényben vizet forralunk, a lobogó vízben 5 percig főzzük a spárgadarabokat, majd leszűrjük, hideg vízzel átöblítjük, hogy ne párolódjon tovább, félretesszük. A rákokat megmossuk, ha szükséges, megpucoljuk és eltávolítjuk a bélcsatornát. A fokhagymagerezdeket ugyancsak meghámozzuk, apróra vágjuk vagy lereszeljük, a rukolát megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, kisebb darabokra vágjuk. 
Serpenyőben  felolvasztjuk a vajat, rádobjuk a fokhagymát, 1-2 percig kevergetve pároljuk, majd következhet a rák és egy kevés chili, 1-2 perc pirítás, végül a spárga és újabb 2 perc. Szórjunk a serpenyőbe sót és borsot, majd öntsünk bele 1 dl tejszínt és egy fél citrom levét, keverjük át, kóstoljunk, ha valami hiányozna, most lehet pótolni. Tegyük félre a serpenyőt, szórjuk bele a rukolát, még egy kis fakanál, majdnem kész.
Főzzük meg a spagettit 7-8 perc alatt al dente állagúra, majd szűrjük le, de ne teljesen, egy kis főzővizet tartalékoljunk. A tésztát és az igény szerinti mennyiségű főzővizet öntsük a serpenyőbe, keverjük át, ha szükséges, egy pillanatra visszatehetjük a tűzhelyre. Utolsó kóstolás, azután tányér, tészta, tésztára egy kis extra szűz olívaolaj, és már csak egy villa hiányzik.


Így a végén akkor még egy kép Grafitról, aki már egészen régen bukkant fel utoljára imbiszen. Mint látható, kiegyensúlyozott és jó kondícióban van, vasárnap semmi nem tudta kilendíteni a szundikálásból, és mivel én és a még kihívásokkal küszködő jobb lábam sokkal kevesebbet mozogtunk a többieknél, hát engem választott fekvőhelyül. Ha további képekre kíváncsiak, itt megnézhetik Grafit albumát.





2011. június 17., péntek

Piros és fehér


Most megtartom az ígéretemet, következik a tegnapi desszert, ami több okból is kedvemre való, de most leginkább azért, mert nem csupán elméletben, de a gyakorlatban is résztvevő voltam, csak a tűzhely maradt ki. Ami a kánikulában olyan nagy szomorúságot azért nem okozott.
Józsi a borsó mellett hozott magával a kertből egy kevés epret és sok ribizlit, adott volt hát minden egy könnyű desszerthez. Gyerekkoromban egyébként epret szívesen szedtem, belőle valahogy sosem volt olyan beláthatatlan a mennyiség, a ribizli viszont már jelentett némi kihívást. Nem tudom pontosan, mennyi ribizlibokor is állt a kertben, de a napsütésben, az árnyékot nem adó ágak  mellett üldögélve én soknak találtam. Nagyon soknak. Tegnap emlegettük is Józsival a régi szedéseket, és bizony neki sem hiányzik a régi ribizliáradat.
Ennyi volt a kitérő, ma már a kevesebb bogyónak csak az előnyét élvezhetem. A mai desszert kevés munkát igénylő, hőség idején jól lehűtve kanalazható poharas változat, amiben a málnás balzsamecet, a citromos kakukkfű és a bodzás méz jelent némi pluszt, de ha éppen nem lapul valamelyik vagy egyik sem a polcukon, nyugodtan helyettesítsék mással.
Itt a vége, jön a recept.





Piros gyümölcsök málnás balzsamecettel, mézes-kakukkfüves joghurttal


30 dkg eper, ribizli vegyesen (persze más is választható)
5-6 ág citromos kakukkfű
méz (nálam bodzás)
nádcukor
málnás balzsamecet
2 dl natúr joghurt 


Az epret megmossuk, lecsöpögtetjük, a nagyobb szemeket félbe vágjuk. A ribizlit ugyancsak megmossuk, lecsöpögtetjük, a bogyókat lecsipegetjük. A gyümölcsöket egy kisebb edénybe rakjuk, szórunk rájuk nádcukrot kedv szerint, majd alacsony hőfokon addig főzzük, amíg éppen csak összeesik az eper és a ribizli. Levesszük a tűzhelyről, meglocsoljuk a málnás balzsamecettel, keverünk, kóstolunk, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni.
A joghurtot egy evőkanál mézzel simára keverjük.  A citromos kakukkfüvet megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, lecsipkedjük a leveleket és a mézes joghurthoz keverjük. Ismét kóstolunk, hiányzó ízek most pótolandók.
Pohár vagy más, ahogy csak tetszik, egy réteg gyümölcs, egy réteg joghurt, tetejére néhány bogyó, kanál, ehetünk.



Mindenkinek szép napokat, egyenek sok gyümölcsöt, pirosak előnyben, és gyalogoljanak egy jót helyettem is.  Ha minden úgy, hétfőn jövök.


2011. június 16., csütörtök

Borsó, bögre, bazsalikom


Lehetne a cím akár a tegnapi is, csak az egyik szereplő változott, Józsi ugyanis két napra megint vállalta, hogy felügyeli a problémás lábú gyereket, tehát engem. A főzés hasonlóan zajlott, én elmeséltem, Józsi meghallgatta, én kiáltoztam a kanapéról, ő a konyhából, és végül elkészült a leves, mi pedig megebédeltünk, azután jókedvűen megállapítottuk, hogy jól végeztük a dolgunkat.
A leves szinte valamennyi alkotóeleme családon belül termett, Józsi hozta a kertből a borsót és a petrezselymet, bazsalikomot szedett itt az erkélyen, na jó, érzem már, volt bennem egy kis Münchhausen, itt vége a sornak, a többiek boltból érkeztek haza. De azért ez így is jó teljesítmény. Mivel klasszikus borsóleves készült már a múlt héten, most szerettem volna valami mást, egy levest, ami még ebben a kánikulai levegőben is jólesik. Így került a zöldfűszerek mellé a citrom, a borsó nagyobbik része krumpli kíséretében krémmé alakult, de azért maradtak golyók is, hogy legyen mire ráharapni. Melegen és hidegen egyaránt kipróbálható.
Végül még néhány szó a bögréről, amit a hétvégén megláttam és megszerettem, vitorlás mondjuk a Balatonon, piros kör és elárulom, a füle körül is kék. Megvenni nem lehetett, csak elkérni, Herr Paprikáék családi darabja, nem is értem, eddig hogyan kerülte el a figyelmemet. De most léptem a tettek mezejére, ami annyit jelentett a gyakorlatban, hogy Herr Paprika a kedvemért elkérte Évától. Ő kedvesen megvált tőle, én pedig igyekszem majd helyettesíteni.
Hosszúra voltam, befejezem, itt a recept.





Citromos-zöldfűszeres borsóleves


50 dkg zöldborsó
4-5 szál újhagyma
2 közepes krumpli
1 nagy marék bazsalikomlevél
1 csokor petrezselyem
tejszín
1 citrom
bors
olívaolaj


Az újhagymákat megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd felkarikázzuk. A borsót átmossuk, alaposan lecsöpögtetjük, a krumplikat meghámozzuk,  kisebb darabokra vágjuk. Egy közepes méretű fazékban melegítünk egy kevés olívaolajat, megpároljuk benne az újhagymát, majd következhet a borsó és a krumpli. Néhány percig kevergetve pirítjuk, azután felöntjük annyi forró vízzel, amennyi éppen ellepi a zöldségeket, sózunk, borsozunk, és közepes hőfokon addig főzzük a levest, amíg a borsó és a krumpli megpuhul. 
Ha már megfelelőek a zöldségek, a zöldborsó harmadát kikanalazzuk, félretesszük, a többit turmixgéppel pürésítjük. Hozzáadjuk a citrom levét és egy kevés tejszínt, keverünk, kóstolunk, ha valami hiányozna, lehet pótolni (a folyadékot is, ha túl sűrű lenne). Szórjuk a félrerakott borsót a levesbe, és jöhetnek a zöldfűszerek. Mossuk meg a bazsalikomot és a petrezselymet, papírtörlővel itassuk fel a vizet, vágjuk apróra, majd adjuk a leveshez, keverés, kóstolás. Ha minden jó, itt a vége, tányér, leves, kanál. Egy kevés pirított dió vagy mogyoró nem rontaná el. Szerintem.


Készült desszert is, holnapra tartogatom, ha kíváncsiak lennének, figyeljék imbiszt.

2011. június 15., szerda

Egyedül nem megy


Egy napot késtem, tudom, de némileg kibillentett tegnap a felfedezés, hogy a még lábadozó lábam a kelleténél több damilt tárol, ha értik, mire gondolok. Szóval ma volt némi kórház, és újra rendben a szervezet, haladunk a gyógyulás útján. És remélem, ennyi kóros kitérőt még elviseltek.
Most viszont következzen a morzsa, ami a szülőktől kapott eperből és a hétvégi levegőzés közben egy igazi kertben szedett levendulából készült, közös munkával, mert ugye egyedül még nem megy. Hangsúlyosan még.  Én elképzeltem, azután elmeséltem, Herr Paprika meghallgatta, majd megvalósította. Fázisonként hozta a tálat, megnéztük, megbeszéltük, összeállt a lépésekből a végeredmény, húszpercnyi várakozás és megsült a morzsa. Amíg kellett, persze hagytuk hűlni, de egy pillanattal sem tovább, tál a kézben, kanál és próba, szerettük a mézes eperbe süppedő levendulaízt, Éva, Herr Paprika és én. Másnapra maradt a kevesebb rész, pótoltuk fagylalttal, spárga után nyári desszert.
Kezdődhet a sütés Herr Paprikával.




Levendulás-epres crumble (morzsa) 


Kb. 40 dkg eper
2-3 szál levendula
méz
10 dkg liszt
5 dkg vaj
nádcukor


 Az epreket megmossuk, alaposan lecsöpögtetjük, a nagyobb szemeket felezzük vagy negyedeljük, ahogy kedvünk tartja. Négy kis vagy egy nagy lapos tűzálló tál aljában rendezzük el az epreket, csorgassunk a tetejükre mézet. A levendulát óvatosan mossuk meg, papírtörlővel itassuk fel a vizet, majd csipkedjük le a virágokat, és szórjuk az eper tetejére.


A lisztet, a kisebb darabokra vágott hideg vajat és egy csapott evőkanál nádcukrot a konyhai robotgép aprítós részében két perc alatt dolgozzuk össze. A kész morzsát rendezzük el az eper tetején. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra (légkeverés), süssük a crumble-t nagyjából 20 percig, míg a morzsaréteg egy kicsit megpirul. Tál, egy személyre szabott adag, villa. Ha akad egy gombóc vanília fagylalt, biztosan nem lesz rosszabb az élmény.


A morzsa hamar a múlté, de mi azért még beszélünk róla. Röviden és elégedetten.

2011. június 10., péntek

Málnaszüret


Maradunk a gyümölcsös pályán, eper helyett azonban mára málna jut, nem is akármilyen, ugyanis saját szüretelésű. Pontosabban fogalmazva, saját termesztésű, a szedést még nem tudnám kivitelezni, ezért Józsinak jutott reggel ez a szép feladat. És jól is van ez így, a tövet is tőle kaptam három évvel ezelőtt, az első nyáron még csak ápolni és figyelni kellett, tavaly viszont már lezajlott az első szüret, imbiszen olvashatták is a kapcsolódó bejegyzést, most pedig következik a 2011-es verzió.
Igazából nem távolodtam el a tavalyi elképzeléstől, a málnával nem történt semmi, csupán kapott egy kiegészítőt, jól sejtik, egy igazán egyszerűt, ami a kanapén ülve, tálcát tartva is könnyen megvalósítható. Az alap a rozmaring, amit joghurttal szerettem volna párosítani, de a hűtő megtréfált, hát szamárként maradt a tejföl, de végül nem bántam meg.




Málna mézes-rozmaringos tejföllel



személyenként 1 tálka málna
1 ág rozmaring
méz
2 dl tejföl


Azt hiszem, a lépések könnyen kitalálhatók, de azért leírom, csak megszokásból. A rozmaringot megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, a leveleket lecsipkedjük, apróra vágjuk.


A tejfölt egy kisebb tálba rakjuk, simára keverjük, beleszórjuk a rozmaringot (ki mennyit bír), végül kedv szerinti mennyiségű mézet, készen is vagyunk. Tál, málna, néhány kanál rozmaringos tejföl. Nem tudom, elkészíteni vagy megenni gyorsabb.

 
 

Itt a péntek, jön a meghosszabbított szünet, mulassanak jól, egyenek epret, málnát, tervek szerint kedden jövök.

2011. június 9., csütörtök

Eper és kanapé


Majdnem három hét után sikerült. Igaz, kellett hozzá némi szervezés, néhány kicsavart póz, egy-két felszisszenés, de mondhatom, megérte. Megelégedtem és kisimultam. Persze ne számítsanak sok fázisra, nagy munkára (bár minden relatív), inkább egyszerű és rövid lesz, de számomra sikerélmény volt a javából. Megbátorodásom első pillanata tegnap történt, amikor is sikerült egyedül megmelegítenem a spárgalevest. És megenni is.
Eper érkezett a szülők kertjéből, egyértelműen kínálta magát a helyzet, hogy miután megettem, ami csak elfért bennem, salátát készítsek, mert az még nekem is menni fog. Fejben elképzeltem, Herr Paprikának soroltam az alapanyagokat, ő tálcán szállított, hozott kést, kanalat, deszkát, én pedig a kanapén ülve elkezdtem főzni. Csak hogy ne legyek szerény. 
Azután kellett valami lapos, párna alá deszka, valami alátét, párnára a szoknya, lehetett fényképezni, fotókat átnézni, majd miután maradt elég használható, megenni a saját epersalátát. Jó volt, a fanyar gránátalma, a méz, a citromfű, a ropogó pisztácia és persze az eper. Na jó, azért Józsit is megkínáltam. Ha már egyszer megint rám felügyel.




Gránátalma szirupos epersaláta citromfűvel, pisztáciával


25 dkg eper
1 marék citromfűlevél
1 marék sótlan pisztácia
méz
gránátalma szirup
extra szűz olívaolaj
bors (választható)



Az epreket megmossuk, kicsumázzuk, alaposan lecsöpögtetjük vagy papírtörlővel felitatjuk a vizet, majd vékonyan felkarikázzuk őket, tálba rakjuk. A citromfűleveleket ugyancsak megmossuk, papírtörlővel felitatjuk a vizet, azután vékony csíkokra vágjuk, az eperkarikákra szórjuk. Meglocsoljuk a salátát egy kevés extra szűz olívaolajjal, gránátalma sziruppal, végül adunk hozzá mézet is ízlés szerint. Arányok nincsenek, csak menjenek a saját fejük után. Óvatosan keverünk. Befejezésül jöhet a pisztácia, egészben vagy kisebb darabokra vágva. Természetesen héj nélkül. Ha kalandorok, próbálják ki egy kevés frissen őrölt borssal. 
Villa, kanál, ahogy tetszik.




Most pedig leírom, hogy folytatása következik. 

2011. június 8., szerda

Tanú egy kis hendikeppel


Ma még remélem, elnézik nekem, hogy nincs recept, csak egy kis beszámoló, higgyék el, már nagyon szeretnék főzni, fejben keverek és vágok, tervezek és elképzelek, szóval hiányzik a fakanál, de egyelőre még az ép csontra való várakozás komoly egyensúlyi problémákat okoz. Azért nem csüggedek és ne csüggedjenek, Herr Paprika már rábólintott a segédkezésre, miután vázoltam az ötleteimet, szóval talán, lehet, reménykedem...
Addig is egy rövid összefoglaló, pénteken írtam már, készülök egy fontos feladatra, most már elárulhatom, a nővéremnek bekötötték a fejét, Oszi pedig megnősült, és én kaptam az esküvői tanú szerepét, sőt még szövegírásra is érkezett megbízás, természetesen saját előadásban. Mivel engedélyt nem kértem a két főszereplőtől, így csak néhány sor a saját kalandjaimról.


Az esküvő hosszabb kimenővel járt, utaztunk, amit én nagyon szeretek, a jelenlegi lábügyi helyzetben viszont akadtak kihívások. Például a lépcső. Szerencsére Herr Paprika és Józsi is szereti dolgoztatni a muszklijait, szépen levittek, a kocsi hátsó ülésére becsúsztam a legügyesebben, láb alá párna, mehetünk. Megérkezés után szépen beugráltam a plusz lábam segítségével a szobáig, de hamar ráébredtünk, hogy az én sebességem és kondim kevés lesz a különböző célpontok eléréséhez, ezért először vittek, azután jött a nagy ötlet, és félig fekve szállítottak. Egy napozóágyon. Nem nevetni. 
A nagy napon szép ruhába bújtam, mindkét lábam belefért a szandálomba, az arcomat is sikerült meglátnom egy tükörben, nem így képzeltem, de ha már, akkor azért mégis valahogy. Felültem a taxira, irány a park, Herr Paprikával teljes díszben igazán tréfás látvány lehettünk. A fák alatt két tanúra három szék jutott, de legalább a szandálomat megdicsérték. Frank Sinatra, bevonulás, azt éreztem, amit ilyenkor a kisebb testvér szokott, kezdődött a program, gyors egyeztetés, én mégis mikor jövök. Túl hamar, nem múlt el belőlem az izgalom, de szép nagy szüneteket tartottam, és sikerült nagyobb könnycseppek nélkül megúszni, a fénylő tekinteteket meghagytam a többieknek. Ölelés, pezsgő, azután egy nagy levegő, beugráltam néhány fotó erejéig, az ifjú pár pedig szépen megtámasztott, lábak kérésre lemaradtak, jelenleg csak az egyikük fotogén. Azután boldogan telt a nap, és jó volt, örültem, mert ott ülhettem két héttel a műtét után.


Másnap aztán a legkedvesebb mosolyomat tettem az arcomra, és szépen megkértem Herr Paprikát, hogy szállítson egy kicsit a kedvenc napozóágyamon, kattintanék egyet-kettőt és persze a levegő sem esne rosszul. Herr Paprika tologatott a parkban, néha megálltunk, én fényképeztem ülve, azután tovább, persze mindenki minket nézett, nehéz is lett volna nem észrevenni a guruló járművet, aminek jó hangosan nyikorogtak a kerekei. Szóval így készültek a képek, élvezhettem egy másik nézőpontot, jó móka volt.





Ha szeretnének még sok levendulát látni, itt megtehetik. 

A friss házasoknak pedig még mindig ugyanazt és ugyanúgy...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails